Teljesen hülye vagyok. Ez már biztos. Hogy nekem mindig, minden hülyeségbe bele kell állnom. Mert nekem sosincs jobb dolgom. Lakásfelújítás, költözés, két örökbefogadott bébi kutya, a gyerek, a munka, a háztartás, 4 hete még a műtőasztalon feküdtem és még a barátaim agymenése is….
Brigi barátosném a „mosógép projekt” szülőanyja. Én ezen nagyon röhögök, mert a Brigi szülésznő. :D Na, ő is egy olyan tyúk, aki 2 percig nem tud a fenekén megülni, mindig csinál valamit. Legutóbb elment világot látni Velencébe pár napra (a külföldibe) elveszett a saját csoportjától, majd elstoppolt egy másik városba egy másik csoporttal, hogy beérje a sajátjait. Amúgy mindenféle csírákat eszik, szalonnával. Szóval bírom…
Mindenki ismeri az Igazgyöngy Alapítványt, a Szocsomát, vagy L. Ritók Nórát. Pontosan tudja mivel foglalkoznak. Aki nem, annak súgok, ők azok akik a reményteleneknek reményt adnak. Nagyon vidéken, ahol nagyon nagy bajok vannak, ahol a nem létező éhezők (értsd éhező gyerekek) és nyomorgók, nincstelenek és földönfutók vannak, ők segítő kezet nyújtanak. Azoknak, akiket az orrmány magára hagyott, és nem vesz tudomást, akik teljesen a perifériára szorultak. Akiknek nincs kilátásuk a jövőre, ahol egy új cipő csak álom. Ne gondolja senki, hogy teljesen természetes dolog egy 3500 ft-os gagyi lábatbebüdösítő műanyag kínai ipari remek mindenkinek természetes dolog. Ez a mai Magyarország lakosságának jelentős részének csak álom egy életen át. Mert nincs jövedelem, mert nincs munka, nincs bolt, nincs semmi. Nem tudom hogy lehet ott és úgy élni. Én nem akarnék, és bizony a nyomorban élők sem akarnak úgy élni. Csak sajnos kiút és választás sincs. Csak a nyomor, és a nélkülözés… Őket nem hagyja magára egy maroknyi civil csoport, és nekik próbál segíteni. Például Nóráék.
Az elmúlt 10 évben voltam fent és voltam lent. Megtanultam, hogy ami az egyik embernek szemét, az a másiknak nem. Bizonyos feltételekkel. Ha valamiből több van, valami már nem kell, akkor egyszerűen új gazdát kell keresni neki. Remek fb csoportok vannak erre, csak fel kell tenni, hogy ingyen elvihető, hamar gazdára talál. Az esetek egy részében érte is tudnak jönni. Nagy segítség ez mondjuk annak, akinek egy ingatlant kell kiüríteni, mert például kihaltak belőle. Csakhogy ezt is ésszel kell csinálni. A nagypapa 1972-ben hordott öltönye, ami azóta be van csomagolva és naftalin szaga van, hiába féltve őrzött, már senkinek nem fog kelleni… Ezeket ki kell dobni. A felajánlós csoportokban szintén vannak olyanok, akik kérnek. Hol poharakat és bögréket, hol babakocsit, hol egy asztalt. Én már nem mondok semmit, látszik a gazdasági helyzet ezekben a csoportokban. Az, hogy mekkora a szegénység mindenki érzi. Nem szeretnék egy nyomorról szóló bejegyzést írni.
Itt jön Brigi a képbe. A minap megkeresett, hogy lenne-e kedvem. A végére nem is figyeltem, mert lenne. Minden hülyeségben benne vagyok. Bár azt hittem valahová hív, együtt vesszünk el a világban. :P A mondat második fele az volt, hogy régi tárcsás mosógépet és centrifugát szerezni. Hogy mi van? 25 éve nem láttam olyat, és vagy 30 éve nem láttam olyat működés közben… Valami rémlett gyerekkoromból, hogy a nagyi egyik nagy bigyóból a másikba pakolja a ruhát, és hogy az egyikre ráülhettünk, mert nagyon pattogott. Bevallom googliznom kellett… De könyörgöm 2019-ben mi a csudának az? És sorba jöttek a döbbenetes információk tőle. Borsodba, egy zsákfaluba kellene. Ahol nincsen a házban vezetékes víz, ott csak így tudnak mosni. Vizet kell hozni a kútról. Igen, a közkútról, amelyik nincs leszerelve, amelyik nincs télen elfagyva, amelyik még működik. Nem kis kutatómunka volt nekem egyszerű laikusnak rájönni, hogy ott ahol nincs pénz vízre, ott hogy tudják ezt megoldani, hogy kannákkal és vödrökkel hozni a főzéshez, mosogatáshoz, mosáshoz, fürdéshez. Ilyen helyen télen csak egy szobát fűtenek. (igen, mindennel mert még tűzifa sincs) Ilyen helyen régen nincs kerítés, mert fűteni kell, régen nincsenek bútorok, mert fűteni kell. Ilyen helyen nincs jövedelem, nem telik semmire, csak a vegetálásra és jó esetben az életben maradásra. És mindegy hány darabot sikerül szerezni, mert eleve várólista van ezekre. Azt hiszem itt fordultam le először a fotelból… De lenne igény a tisztaságra!
Elkezdtem tehát kunyerálni a lányokkal. Megosztottuk a facebookon képpel, hogy mit keresünk. Van egy csodás Margit, aki képeket szerzett a hajdú házaspár fénykoráról, mindenféle képeket szerkesztett nekünk. Csak mert jó fej és szeretne nekünk segíteni. Miközben tök messze van tőlünk.
Én az ismerőseimet barátaimat bombázom ilyenkor. Lesz ami lesz alapon. Akinek nem tetszik továbbgörget, aki lát benne fantáziát olvas. Úgy voltam vele, hogy ha minden kötél szakad, láttam 15 ezerért használtan a neten egy centrifugát, megveszem, mégse maradjak cikibe. (de fognak röhögni a Brigiék ha olvassák)
Általában csak addig megyek az adománykérős dolgokban, hogy részmunkákat vállalok. Összehozom azt akinek van azzal akinek nincs, vagy adomány ruhákat válogatok (légyszi amikor ruhákat adományoztok, előtte a felét nyugodtan dobjátok ki, amit ti adománynak szántok, annak max. a 10%a van valóban adományozható állapotban) vagy egy-egy fuvart bevállalok, ha útba esik. Az útjára engedett egy kunyerálós bejegyzés pedig önálló életre kelt. Jöttek a visszajelzések. Én pedig hirtelen szembesültem azzal, hogy Houston, van egy kis probléma… Felajánlottak egy mosógépet Budapesten a 7. emeletről… Nekem meg már jojózott a fejem, hogy fog az onnan lekerülni, egészen Borsodig? Hát lesznek gyűjtő pontok. Ez konkrétan a saját garázsunk, sufnink, fedett teraszunk és nappalink jelen pillanatban. Lett nekünk egy Tiborunk, akit a Brigi vett rá, hogy hetente 1-2 alkalommal tegyen már Pesten egy-egy kört és szedje össze a felajánlott gépeket. Tibort nem ismerem személyesen, de ilyen szupermennek képzelem, aki fél kézzel lehoz egy gépet mondjuk a negyedikről, ahol nincs lift. Szóval Tibor a mi hősünk. Aztán van egy Bogink (aki Brigi lánya), na ő telefonálgat, szervez meg intéz mindent. Megoszt, mert mint kiderült sokszor kell megosztani. Én ezzel sem voltam tisztában. Mert amikor csippan a telefon, én csak egy körülbelüli címet kérek és egy telefonszámot, és máris passzolom a lányoknak. 8-17-ig a munkahelyem rendelkezik velem, csak a fennmaradó időben tudok karitatív lenni, amíg ki nem tesznek itthonról, hogy folyamatosan a telefonom nyomkodom, essek már ki belőle.
Persze nem tökéletes állapotban kapjuk a gépeket. Néha kicsit rozsdásak, néha kell javítani ezt azt, apróságokat, ugyan nem motor csere, de ezek a gépek idősebbek mint én, kell a ráncfelvarrás nekik is… Féltünk az elején hogy majd a sok ócskavasat kapjuk meg. De aki őrzi még ezeket a gépeket, ott még üzemelnek is, és ez a mi szerencsénk.
Most van 3 mosógép Dombóvárról. Mindenkitől 200 km-re. 2 napja teljesen esélytelen volt még, hogy eljuttassuk az ország másik felébe. Aztán írt egy barátnőm, hogy már megint mibe keveredtem, elmeséltem neki, de a lelkemre kötötte, hogy nem adhatom ki a nevét, de kifizeti a futár költséget. Valószínűleg azért, mert ő is muszlim, mint én, és félt, hogy ezzel csak árt a dolognak, meg mégis a migránsok-soros-Brüsszel kombinációban élünk, és hogy venné ki magát, hogy egy kendős magyar muszlim nő segít a szegény magyarokon. És kaptunk ígéretet hogy még 1-2 gép futár költségét átvállalja egy cég stb. A cég alatt mondjuk az egyik volt kollégámat értem, aki egyéni vállalkozó.
Egy gépet nagyjából 2200 ft-ért tudunk háztól házig futároztatni. Tehát a 3 gép 6600 ft-ért ér célba. Mert persze nem várhatom el az adományozótól, hogy fizesse ki ezt a költséget. Csak jól esik a segítség. Volt olyan Pécs melletti adományozó, aki azt mondta belefér az életébe ha jó célt szolgál, és saját költségén feladta (ezúton is millió puszi érte Zsuzsannának)
Szerettem volna ha látjátok, hogyan lesz egy ötletből valóság. Hogyan sikerül megvalósítani valamit, mennyire egyszerű. Nem az én ötletem, igazából én csinálom benne a legkevesebbet, fantasztikus emberek vannak a háttérben csendben, akik csak valami jót próbálnak tenni.
Nem vagyunk szerveret. Nem vagyunk egyesület, nem vagyunk profik, csupán lelkes amatőrök, akiknek elegük van a sopánkodásból, a szomorú szmájlikből, a puffogásból, és inkább a kezünkbe vettük a dolgokat. Nem fogjuk a világot megmenteni. Nem fogjuk az összes éhező szájat betömni. De ha egy maroknyi lelkes civil a napi elfoglaltságok mellett képes 20 család életét megkönnyíteni egy használt 30 éves géppel, akkor miért ne?
Ha, van olyan mosógéped, ami működik, de te már nem használod, ne tartsd magadban. Írj emailt: feherkendomosogep@gmail.com-ra, szerintem összehozzuk, hogy valakinek megkönnyítsük a napjait <3
És íme a kép az egyik „raktárról”, egy kép arról, hogy lehet ezeket a gépeket feladni csomagként, és hogy igenis beleférnek női kis autókba :D :D :D
Szerző: Maja Gabriella Mia
Forrás: Kendő Ereje
