Ez itt a reklám helye.
Azt hiszem 2-3 éve indult nálam ez a bekattanás. Néha eljártam ruha adományokat válogatni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor összekészítesz a szekrényedből egy zsák ruhát, amire neked már nincs szükséged, és jó szívvel és jó szándékkal adományozod, akkor ezek bekerülnek valahová. Mondjuk egy raktárba, vagy garázsba. Ezzel, akkor még nem lehet túl sok dolgot csinálni. Minimum szét kell válogatni évszakok és méretek szerint. Hogy akinek szüksége van egy 40-es fekete nadrágra, az ne egy gyerek szoknyát kapjon. Szóval amikor épp nagyon ráértem, ilyeneket csináltam. Nehéz most megállni és finoman fogalmazni. De azt kell tudni, hogy ezeknek a ruháknak több mint a fele kuka… Messze vagyunk még a civilizált adományozástól, a legtöbben még mindig lomtalanításra használják a ruha gyűjtéseket. Egész biztosan nem fog kelleni senkinek sem a nagymama szovjet, csehszlovák kombinéja, még akkor sem, ha valóban sosem volt használva, és évekig féltve óvták. Tudom, hogy csak egy apró szakadás van azon a melegítő nadrágon. És örülök, hogy lecserélted és vettél újat. De akinek adod, annak is van egy ilyen apró szakadással rendelkező nadrágja, de veled ellentétben ő nem tudja lecserélni, és nem sok hasznát veszi két szakadt nadrágnak. Ahogyan nagyon szép márkás az a kabát, de akinek kabátra sem telik, annak 1500 ft se lesz hogy kicseréltesse benne az elromlott zippzárat. Sorolhatom
Már alap hogy csak gumikesztyűben nyúlkálok a ruhák között, mert igen, én is találkoztam már piszkos fehérneművel, és egyéb csuda dolgokkal. Szóval az adomány ruhákat igencsak válogatni, szortírozni kell. És a végén mindig ott csücsültem egy kupac tetején. Ezek voltak a nem adományozható ruhák, amik divatja múltak, elhordottak, szakadtak, foltosak. Ezek mennek a szemétbe. Menthetetlenül…
És beindult a zöld énem, hogy ez így nem oké. Nagyon nem oké, mert iszonyú környezetszennyezés, pocsékolás túltermelés. Egy ideje (ami években mérhető) nem mentem be butikba, plázába, márkás boltba vásárolni. Maximum az elhasznált ruhákat pótoltam. Ilyen van, összeér a combom – bizonyos kiló felett ez megesik - így nagyjából 2-3 havonta kell vennem új nadrágot, mert kikopik, és elszakad. Ilyenkor ezt a nadrágot már nem tudom tovább adományozni sem, menne a kukába. Elméletileg…
Gyakorlatilag, egy kellemes 40 fokos nyári este kiültem a teraszra, és elkezdtem felvagdosni a nem adományozható ruháim. Lett belőle jó sok gombóc. Az első terv az volt, hogy horgolok belőle lábtörlőt. Viszonylag hamar megbukott, amikor huszadjára vágtam a sarokba a horgolótűt. Ha nincs kézügyességem, tehetségem, türelmem és kitartásom, akkor nem fog menni. Fel is adtam. Aztán épp a konyhában kávéztam, persze papucs nélkül a hideg kövön. És leterítettem, a 25 éve a nagymamám által készített rongyszőnyeget. Ó igen a zseniális nagymamák. Akik soha semmit sem dobtak ki. (de tényleg, a lisztes papírzacskót sem volt szabad kidobni, mert a száraz tésztát amit gyúrt abba tette.
Gondoltam egy nagyot, hogy akkor én is ezt fogok csinálni. Ezzel rögtön csak pár probléma merült fel. Az első hogy fogalmam nincs hogy kell, és a netes első körös böngészésekkor rájöttem, hogy nem oké a fizetésem (pedig az) mert 100 év alatt sem tudok összespórolni egy szövő székre valót. Hónapokig kutattam, míg találtam valakit, akinek van szövőszéke, tudja is használni, nem a világ másik felén lakik, és hajlandó türelemmel megtanítani engem. Borzasztó hálás vagyok Irén, mert te voltál az az ici pici mozgatórugó, akitől az egész gépezet beindult. Nélküled ez sehol sem lenne… És megtanultam. Közben pedig bújtam a netet. Hogy honnan fogok én nagyméretű szövőszéket venni, és hogyan fog ez nekem az otthonomba kerülni. Azért nem elhanyagolható méretű. És jött a szerencse, az isteni gondviselés, mert szembejött velem egy konkrétan fillérekért. Amikor darabjaira szedve elmentem érte, a volt tulaj aki épp egy hagyatékot számolt fel aminek ez is része volt megemlítette, ha nem vittem volna el aznap vasárnap, másnap tüzelő lett volna.
Bevallom egy hétig csak nézegettem hozzáérni sem mertem, és nem is volt meg minden alkatrésze. Most sincs, van amit egy seprű nyéllel pótoltam....
Azután elkezdtem szövögetni. Már emlékszem miért mondta annyit a nagymama hogy ehhez rengeteg anyag kell. Rengeteg és még annál is több. A héten lett kész egy szőnyeg, 2 nadrág, és 9 póló, egy köntös és egy otthonka lett hozzá felhasználva. Egy fél zsáknyi ruha, ami nem a kukában végezte. Arra is figyelek, hogy a gombok, csipkék, zippzárak, szalagok se a kukába végezzék, azokat is külön kivágom, és kreatívkodáshoz az óvónéni barátnőim, vagy épp aki kéri azok kapják.
Szóval kell hozzá alapanyag bőven, és pont azért olyan helyen kerestem, ahol sok van. Nem túl gazdaságos 1-2 zacskó ruháért elautóznom, és hogy őszinte legyek a teljesen jó és használható ruhákat nem szeretem felvágni. Hiszen az még valóban jó lehet valakinek. Én a szemetet szerettem volna csökkenteni. Így jött, hogy elkértem azokat a nem adományozható ruhákat az ismerős alapítványoktól, civil szervezetektől, magánszemélyektől, ahol ezek útban voltak. Persze hogy boldogan adták, hisz nekik meg nem kell gondoskodni ezek elszállításáról. Oké, néha hiba csúszik a gépezetbe és elfogy, hirtelen kell olyan szín ami épp nincs, de ilyenkor a közösségi média segít, majd házhoz hozzák a rongyokat.
Aztán lettek itthon szőnyegeim. Okés. És mit kezdjek velük? Megint csak jött a facebook, és kiderült, nem akkora hülyeség ez. Lenne olyan, aki szívesen látna az otthonában régi rongyszőnyeget. Én ettől a részétől féltem a legjobban. Hogy lesz-e kereslet erre? Tegnap egy sima fb csoportba feltettem pár képet, 2 óra alatt lett 2500 lájk, azóta meg megállás nélkül írnak vadidegen emberek.
Én köszönöm szépen mindenem megvan. Van egy csodálatos családom, akik szeretnek és óvnak. Van mit ennem, van hol laknom. Van egy közel nagykorú picit karcos,picit állandóan lerobbanós autóm. Mindenem megvan az életben amire szükségem lehet. De nem mindenki ilyen szerencsés. Van aki ennek a töredékéért is hálás lenne. És ezzel én is tisztában vagyok. Ha lekvárt főzöl nem tudod elkérni az árát, hiszen a fát óvtad, védted, nevelgetted, leszedted a gyümölcsöt, megfőzted, időt energiát és pénzt öltél benne. A legtöbb ember így gondolkodik erre, ha kiszámolnánk mennyibe kerül a házi lekvár a való életben, hiszem hogy drágábbra jönne ki mint az arany. Meg lehet fizetni akkor azt az időt és energiát amit én egy szőnyegbe beleölök? Hetekig vagdosom a pólókat. és hetekig szövögetem. Mindezt munka után, mert annyira ráérek. Így én inkább cserélek. Egy szőnyeg egy kis bevásárlás tartós élelmiszerből. Az életnél jobb dolgot ki sem lehet találni. Így tudom támogatni azokat a szervezeteket, ahonnan kapom a kis rongyocskáimat.
Nem, nem érek rá egyáltalán. Ezt az időt pont a családomtól és magamtól veszem el. Nem könnyű 8 óra munka, háztartás család és minden egyéb mellet napi 1-2 óra szabadidőt generálni. Bár azt hiszem a férjem titkon örül, mert addig sem az újabbnál újabb agymenéseim csacsogom neki, nem lógok a nyakán, és jut neki is önmagára az a bizonyos ÉN idő. Egy fillért nem keresek ezen. Sőt….
Szerencsére folyamatosak a rendelések. De tényleg kell 2-3 hét mire megszövök egy szőnyeget. Nyilván ha napi 8 órába szőnék hamarabb lenne kész. De dolgozom, munkahelyem van, mint mindenki másnak, aki szerencsés. Mert ez is egy olyan dolog, hogy kell hozzá némi szerencse. Tudom, nincs szegény ember az országban, és 47000 meg lehet élni mindent tudok. Főleg azt, hogy vannak az országban olyan helyek, ahol nincs munka. Mert még arra sincs 500 ft, hogy elmenjen az ember egy állás interjúra hogy megnézzék. Mert abból az 500 ft-ból bizony a család 1 napig eszik.Vagy eszik vagy utazik. És nem érdekel hogy ez kinek a hibája. A probléma van, létezik, és meg kell oldani. Az visz előre. Szóval a szőnyegekhez kell felszabdalt ruha. Mert a szövés csak egy része, a legutolsó mozdulat. Felvagdosni meg csak egy olló és idő kérdése. És igen… 1500 ft ért visz el háztól házig egy 10 kg dobozt az xy futár. Oda is, ahová a posta mondjuk alig jár ki...
Így van most egy kis segítségem, aki felvágja a ruhákat hogy én szőnyeget tudjak készíteni. Nem kap pénzt cserébe. Ő az egyike azoknak, akiknek én élelmiszert kérek. Nem kedvelem a pénzt, nem tudok bánni vele, nem tudok mit kezdeni vele. Ha van azonnal elköltöm, ahhoz meg hozzá szoktam már hogy nincs.
Majd egyszer gazdag leszek, vagy lesznek szponzoraim, és lesz 30.000.- hogy vegyek neki is egy szövőszéket, elutazom hozzá, megtanítom szőni, és akkor ő is a saját lábára tud állni. És tud majd cserélni, tud majd szép dolgokat csinálni az otthonába, teljesen mindegy mert lehetősége lesz jobb életet élni, ott ahová születnek és ahonnan sosem tudnak kitörni. Aztán lesz majd megint segítségem, és ő is szőni fog.
Valahogy így kevertem össze a környezetvédelmet, az újrahasznosítást, és az adományozást.
Szerző: szövés, kép, szöveg: Maya Gabriella Mia, (Egri Gabriella)
Forrás: Kendő Ereje
