A rokonságban még egy kedvencem volt, Száraz sógorom a borbély, Mariska néném, apám nővérének a férje. Náluk voltam legtöbbet, mert a mögöttünk lévő házban laktak. Takaros kis ház volt az övék, sok szép virággal és az elengedhetetlen borbélyműhellyel. Még nem voltam iskolás, amikor vagy átszöktem, vagy apámmal átmentem és hallgattam a felnőttek beszélgetését. Sokszor produkáltam magam, versmondással vagy apámmal összejátszva olvasási tudományommal. Otthon megtanultam a friss újságból egy szöveget és azt mondtuk, hogy tudok olvasni, a férfiak ámuldoztak mi pedig jót nevettünk.
Fotó: Pixabay
Az volt akkoriban a szokás, hogy a férfiak az egész héten nőtt szakállukat jöttek leborotváltatni. Nem mindenkinek volt otthon borotvakése, vagy nem akart vele bíbelődni. Egyébként is a borbélyműhely volt a falu hírforrása. Itt mindenről hallott az ember, akár a falu életéről akár a világ folyásáról. Sógoromnak volt nagy kerek fali tükre, a tükör előtt forgószéke, fejtámlával a borotválkozáshoz. A fejtámla mögött volt egy kampó azon lógott egy széles fenő szíj. Minden borotválás előtt ezen megfente a borotvakést, olyan villámgyorsan, hogy alig lehetett látni, ahogy oda-vissza huzigálta. Akkor volt jó éles, ha egy nyisszantással elvágta a hajszálat. Ezt a műveletet követte a pamacsolás, nyakba akasztott fehér kendő védte az amúgy nem egészen tiszta munkásruhát! Ott álltam a háta mögött és nagy nevetések között én is kaptam a szappanhabból. Szemügyre vettem a tükör előtti pultot ahol olyan mennyiségben volt olló, borotva, fésű, szappan, timsó az esetleges vérzés elállításához, amit máshol sohasem láttam.
Fotó: Pixabay
Itt senki sem sietett, ráérősen beszélgettek a férfiak, az egész heti fáradságot itt igyekeztek társaságban eloszlatni. Itt lehetett hallani, hogy a 40-es években ki kapott behívót a faluban, vagy azt, amikor 39-ben nyári mezőgazdasági munkára toborozták az embereket Németországba. Itt én is mindig friss hírekhez jutottam, amit aztán nagyanyám ágya előtt üldögélve az ovális gyékény lelépőn továbbadtam.
Amikor 40-ben visszacsatolták Erdélyt, eladták a házat és visszaköltöztek sógorom szülővárosába, Szatmárnémetibe. Nem sok borbély maradt a faluban, amikor ők elköltöztek a „ kétszer borbély” vette át a vendégkört.
Velünk majdnem szemben lakott és Borbély volt a neve is. Ő már az utcára nyíló üzletet alakított ki a házánál, sokáig ott dolgozott.
Szerző: Kocsis Eszter
Forrás: Kendő Ereje
Sorozatunkban Kocsis Eszter saját emlékei alapján régi, főleg paraszti szakmákról, mesterségekről, tevékenységekről mesél.
Eszter 1934-ben született Geszten, most Szolnokon él.
Saját blogot is vezet, amelynek elérhetősége: esztermami.blog.hu
Fogadjátok akkora szeretettel a történeteit, amekkorával előadja.
Kedves Kendősök!
Nagyon örülök, hogy Brigitta rám talált és megoszthatom általa régi emlékeimet, amiket régóta gyűjtögettem a fiókomban és néha megosztottam belőle. Sokan olvasták a blogomat, amelynek elérhetősége: esztermami.blog.hu, amiben felöleltem az elmúlt század jelentős részét.
Szeretek írni olyan dolgokról, ami lassan feledésbe merül. Nagy része saját élményem, hisz minden lében kanál gyerek voltam. Talán ezért maradtam meg.
Köszönöm mindenkinek aki olvassa és megosztja! Szeretettel: Kocsis Eszter
