A Kendő Ereje

Anyák az anyákért, a családokért és a társadalomért.... Mert a Kendőnek hatalmas ereje van!

Ítélet

Előre bocsátom. Nem ismerem Császy Zsoltot, se társát. De az ügyüket figyelemmel kísértem.

Hogy van- e kapcsolat az általam leírtak, és a Kúria ítélete között, azt Tisztelt olvasóim megítélésére bízom.

*****

Számomra a mai napig aggasztó, ha egy bírósági ítéletet meg kell kérdőjelezni.

Most is nehezen szánom el magam a Kúria ítéletének rövid kommentálására.
Távolabbról kell kezdenem.

Hosszú időn át voltam ülnök büntető, polgári, és munkaügyi bírói tanácsokban.
1997 óta, közel húsz esztendőn át.

Szereztem némi tapasztalatot.

Már 2002- ben kénytelen voltam ülnökként figyelmeztetni a tanácsvezető bírónőt, hogy ne viseljen a Pesti Központi Kerületi Bíróság tanácstermében kokárdát.

Aki emlékszik arra az időre, pontosan tudja, hogy a kokárda viselése vagy nem viselése akkoriban politikai állásfoglalást fejezett ki.

Ennek pedig - nézetem szerint - nem volt helye a Bíróság épületében.

A Bírónő a kokárdát levette ugyan, de attól kezdve nem volt maradásom a Tanácsban.
Nem kaptam több ügyet.
Aki nem ismeri ezt a világot, annak elmondom, hogy működik: Az ülnököt az illetékes önkormányzat ülésén választják meg.

Ezért elvileg független az Őt alkalmazó konkrét Bíróságtól.

Elvileg - ismétlem. Mert azt, hogy kit hívnak be egy - egy per tárgyalására, a Bíróság dönti el. Kénye - kedve szerint.

Ennek kemény anyagi vonzatai vannak.

Ilyen típusú - valójában állandó - ülnöki megbízást általában nyugdíjasok tudnak vállalni.

Mit jelent, ha egy önkormányzat által megválasztott független ülnököt ki szeretne
a Bíróság golyózni?
Nincs a világon ennél egyszerűbb.

Ott ülhet a marha a Bíróság ülnöki szobájában akár hetven éves koráig, soha többé nem kap ügyet. Ergo nem keres egy vasat sem, de a fél életét a Bíróság épületében tölti.

Mindegy, milyen kormány volt hatalmon 1997 óta. Minden Bírósági vezető, és szinte minden bíró Fidesz párti elkötelezett volt.

Azokról beszélhetek csupán, akikkel én a tárgyalasokon személyes kapcsolatba kerültem.
Ez nem jelenti azt, hogy téves, elfogult ítéletek születtek.
Számomra ez inkább azt jelentette, hogy a Fidesz párti ülnökök havonta húsz tárgyaláson vettek részt, és szépen kerestek, társaim és én örülhettünk, ha havi öt tárgyalásra kaptunk beosztást.

Ilyenkor az ember átkérte magát máshová. Hátha...
Így kerültem az akkori Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz.

Ennek a Bíróságnak Elnökét Dr.Handó Tündének nevezték.

Olyan Bíróval azon a Bíróságon nem találkoztam, aki ne lett volna Fidesz-barát.
Ez természetesen nem a tárgyalásokon derült ki.
De a bíró, és az ülnökök között a tárgyalások előtt, a szünetekben, és azok után is mindig kialakult valamilyen kommunikáció. Ebből mindig világosan kiderült, hogy ki milyen politikai elkötelezettségét képvisel.

No nem az ülnökök részéről.
A Bírói Tanácsok vezetői nem rejtették véka alá, hogy nem szimpatizálnak sem a baloldallal, sem a liberálisokkal. Kimondom: Volt olyan bíró, aki a tárgyalás előtt, a bizonyítási eljárást megelőzően felhívta a figyelmünket arra, hogy "itt és most egy rohadt kommunista ügyét fogjuk tárgyalni." Ez amúgy polgári peres eljárás kapcsán történt.

Itt álljunk meg egy szóra!

Egyáltalán nem lett volna szabad se nekünk ülnököknek, se a Bíróságon senkinek tudni arról, hogy a civil életben mi egy bíró politikai elkötelezettsége.

Akkor is tűrhetetlen lett volna ez, ha bármely bírósági személy akár SZDSZ- es, akár MSZP- s
elkötelezettségét nyilvánítja ki.

Csakhogy én a Bíróságokon kizárólag kétféle bíróval találkoztam.
Olyannal, akiről soha nem derült ki semmi. Ők voltak kisebbségben.
Többségükben a magukat büszkén és nyíltan jobboldalinak valló bírókkal hozott össze a sorsom.

Ez úgy befolyásolta a korabeli Munkaügyi Bíróság működését, hogy aki nem nyilvánította ki rendszeresen, (hamisan, vagy igazmondóan)
hogy a Fidesz pártján áll, nem nagyon kapott ügyet, magyarra fordítva: fölkopott az álla.

Ismétlem, a kor munkajogi törvényei, jogszabályai, és bírói gyakorlata olyan volt, hogy szinte minden esetben az egyszerű dolgozó javára ítélkezett a Bíróság. Ez azóta jelentősen megváltozott.

Több alkalommal voltam Handó Tünde mellett ülnök. Mindig korrekt módon vezette a tárgyalásokat, és az ítéletei is megfeleltek a Törvényeknek, sőt kiállták az igazság próbáját is.
Mégsem hívtak többé tárgyalásra. A pofámra volt talán írva, hogy nem tartoztam, és nem tartozom közéjük?

Mégis azt kell mondanom, akkor még a Fideszes elkötelezett Bíróságokon is élt, létezett, működött valamiféle szakmai önérzet, jogi tisztesség a tárgyalások vezetésében, az ítélkezésben.

Ennek akkoriban csak mi, semlegességet hirdető ülnökök ittuk meg a levét. Az igazságszolgáltatás szemszögéből nézve mit sem számít, hogy pár alkalmazkodó és jellemtelen ülnök sokat keresett, míg másokat kisemmiztek.

De hová jutott mára az az igazságszolgáltatás, amely mozgásba lendül egy kisstílű pártos politikus ügyvéd ostoba bosszújára, és ahol az Igazságszolgáltatás legfelső szintjén - ellentétben azokkal a szintekkel, ahol az ügyet valóban szakmai tisztességgel megvizsgálták - politikai színezetű ítéletek születhetnek?

Aggódom a barátaimért, akiknek igazságos ítéletében nem bízom többé!

Aggódom, mert amíg a Legfőbb Ügyész pártkatona, amíg ilyen elfogult ítéletek születhetnek, addig szabad a lopás, a rablás, a nemzetárulás.

Amíg nem tesz rendet egy új, és igazságos erő az igazságszolgáltatásban is, addig csak reménykedhetünk, hogy azért van még talán az eljárásban, az ítélkezésben tisztességes bíró, aki nem szegődött el szolgának.

************************************************

Addig pedig csöndben dúdoljuk el magunkban Hofi Géza dalát arról a szegény kutyáról.

És emeljük fel hangosra az énekünket, ha a dalban odáig érünk:

"Az igazságról elveszett az Í."
Sajnos sok magát baloldalinak csúfoló emberből pedig kiveszett a szolidarítás.

Schiffer András szégyellje magát. Ahogy a párthívei is. Mert ez az egész az Ő kicsinyes politikai bosszújától indult el.

Most elégedett lehet.

Szerző: Füredi Ferenc

Forrás: Kendő Ereje

A Kendő Ereje

A kendő amely takar, óv, melegít, sebet kötöz, könnyet töröl, összeköt. Családokat társadalmat segítő civilek oldala.

Friss topikok

Címkék

1941 (1) 2016-ban elhunytak (1) 2018 (1) 2018 választások (1) adakozás (1) adomány (2) adomany (1) adományozás (1) ajándék (3) akadálymentesítés (1) áldozatok (1) Aleppo (2) álláskeresés (1) Andorra (1) antibiotikum (1) anya (1) anyaság (5) anya születik (1) ápolás-gondozás (1) áram a kerítésben (1) aranyérem (1) Arany János (2) áruhitel (1) A walesi bárdok (1) Baba (1) bábaság (1) bakancslista (1) baleset (1) ballib (1) Balog miniszter (1) Bana (2) Bangóné Borbély Ildikó (1) barbárság (1) Bartók (1) beigli (1) bejgli (1) békesség (1) belső hang (1) beteg gyerek (1) bevásárlás (1) bírósági ülnök (1) Bíró Tünde (2) Bischitz Johanna (1) biztonsági őr (1) blogvers (1) bojkott HIT ellen (3) Bokros Lajos (1) bolhapiac (1) Bősz Anett (1) Bruck András (3) búcsú (1) Buda Ferenc (1) bunkóság (1) büszkeség (1) Buta (1) bűvös kocka (1) callcenter (1) CEU (3) Chuck Barry (1) cipő (1) civil (1) civilek (3) civil kurázsi (1) civil mozgalom (1) civil segítők (2) Colonel (19) cölöpteknős (1) család (1) családi történet (1) csalás (1) csángómagyar (1) Csányi Vilmos (1) csasztuska (9) csontkovács (1) csősz (1) csucson (1) cukorbetegség (1) Daru Ibolya (1) Dél -Pesti kórház (1) demokrácia (1) diktátor (1) dinnye (1) disznóvágás (1) Dobos Márta (1) dödölle (1) Dombovári Edina (8) Doody Anna (1) drága fogászati kezelés (1) Duna (2) Ecetes sós (1) egészségügy (4) Egri Gabriella (1) elelnöválasztás amerika (1) életkép (8) elhízás (1) elismerés (1) Elképzelt (1) ellenzék (1) elmű (1) elmúlás (1) elsős gyerek (1) elszegényedés (1) elutazik (1) elvált nő (1) elvándorlás (1) elveszett (1) emberiesség (1) emelőszerkezet (1) emlékek (4) emlékkönyv (1) energia (1) Erdély (1) Erdős Virág (1) érettségi (1) Erzsébet utalvány (1) Eugenia S. Lee (1) Év (1) évértékelő (2) Facebook (1) fájdalom (1) fakivágás (1) falusi iskola (1) farkastörvények (1) farsang (1) Fehér Kendő Mozgalom (1) fehér szivárvány (1) fejlődés (1) feladat (1) felelősségbiztosítás (1) felvilágosítás (1) feminizmus (2) férfi-nő kapcsolat (1) FHT (1) fidesz (1) FKA jótékonyság (1) fog (1) fogorvos (1) Frumósza (3) Füredi Ferenc (4) futball (1) fűtetlen lakás (1) Futrinka utca (1) Gabriella P. (8) Gál Éva (1) génmanipulált élelmiszerek (1) Geszt (4) glifozát (1) Góbé (1) gólya (1) Gorka (1) gyász (1) gyerekek (2) gyereklélek (1) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (1) gyermeki szeretet (1) gyermekjogok (1) gyermekvédelem (2) gyomírtó (1) gyujtes (1) gyűlöletkeltés (1) hajléktalan (2) hajléktalanság (7) Hajléktalan Karácsony (1) hajléktalan nő (2) hála (1) halál (1) hálapénz (1) halloween (2) halottak napja (3) Handó Tünde (1) Harcos Katalin (1) haza (1) hazaszeretet (1) Hermányi Judit (1) hideg (1) hontalanság (1) horgolt takaró (1) hormonzavar (1) hősök (1) Hosszú Katinka (1) Hrabovszki Megai Oktávia (1) humor (14) idős kor (1) Igazgyongy alapitvany (1) illebaralizmus (1) Illyés Gyula (1) imalánc (7) iskolarendszer (1) jam (1) javasasszony (1) jobbik (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) Jótékonyság (1) júdás pénz (1) Kaczvinszky Barbara (3) kannibalizmus (1) karacsony (1) karácsony (17) karácsonyi 10ezer (1) karambol (1) kék táblák (1) kendő (1) Kendő Ereje (1) képek (2) kerekes székes közlekedés (1) keresztszülő (1) Kerezsán László (1) kisfilm (1) Kisné Szivcsovics Nikolett (1) kistelepülés (1) Kocsis Eszter (15) Kolbe Gábor (1) kommunikáció (1) Koncz Gábor (1) könyvcsomagolás (1) kórház (1) kormányablak (1) környezettudatosság (1) korrupció (1) Kossuth-tér (1) kovács mesterség (1) középosztály (1) közfoglalkoztatás (2) közfoglalkoztatási törvény (1) közgazdaságtan (1) közlekedési káosz (1) közlekedés kultúra (1) közöny (2) közösségi média (1) köztársaság (1) kreatív (1) kreativ (2) külföldi munka (2) Kunhalmi Ágnes Gurmai Zita (1) kút (1) Lackfi János (1) Lang Alex (2) látogatás (1) lecsúszás (1) lélekemelő (1) Lendvai Ildikó (2) libsi (1) Ligeti György (1) Lisztmayer János (1) Lovas Gábor (5) Lovas Zoltán (7) Luca nap (1) Madarász Anna (10) maffia (1) magány (2) magyar népmese (1) Maja Gabriella Mia (37) maraton (1) március 15. (4) Máté László (1) Máthé Kriszta (3) Medveczky Ilona (1) megkerült tárca (1) menekülés (2) menekült (2) Menyecske (1) Mérei Böbe (29) mese (1) Mészáros Sunyo (1) migráncs (1) Mikulás (1) mindennapi jóság (3) Momentum (1) mosógép (1) mosogep (1) motiváció (2) motoros baleset (1) Mowat Farley (1) múlt-jelen (1) multikulti (1) múlt század (1) munkahelyi dress code (1) munkanélküliség (1) munkaöröm (1) muszlim (3) Nagybárkány (4) nagyszülő (1) napi bunkóság (2) napi jóság (1) nélkülözés (1) nemzeti konzultáció (1) népszavazás bojkott (2) Netti festmények (1) ne görcsölj! (1) női sors (1) női tulajdonságok (1) nők (1) nőnap (1) Nótár Ilona (1) novella (1) nyaralás (1) nyári káposzta (1) nyári recept (1) nyilt levél (1) nyugdíjas nő (1) O1G (1) okmányiroda (1) oktatás (2) október 23 (1) olimpia (2) olimpiai népszavazás (1) önkéntes (1) öreganyó (1) óriás takaró (1) ősz (1) ötlet (1) ovoda (1) óvodások (1) padlás (3) pályázat (1) Pancho aréna (1) Papp Réka Kinga (1) Parászka Boróka (1) paraszti élet (1) pártok (1) pártpolitika (1) pedagógia (1) Pelsőczi Gergely (1) petíció (1) Pető Szabina (2) piac (1) Pilatus (1) plakát (2) pletyka (1) Póka Laci (1) politika (1) posta (1) pride (1) pulyka (1) Pusztavám (1) Putyin (1) Radányi Gerendai Ilona (6) Radányi Grendai Ilona (1) rák (1) Rákellenes Liga (1) rákkutató roma orvos (1) raklap ágyás (1) rászoruló (1) Rászorulók karácsonya (1) recept (4) régi családi történet (1) régi szakmák (2) rendőr sorfal (1) repülőroncs (1) rokkant ellátás (1) rokkant munkavállaló (1) roma (1) rongyszőnyeg (1) Rubik Ernő (1) Sándorné Kósa Brigitta (20) Sándor Bogi (1) Sándor Klára (1) segítőkészség (2) segítség (1) Shepherd Juhász Zoli (1) Simicska (1) SNI (1) sorosbérenc (1) Soros György (2) sportpark (1) stadion (1) Sukoró (1) Süti recept (1) Swimathon 2017 (1) szabadfogas (1) szabadság (3) szabaság (1) Szabó Andrea (1) Szabó Tímea (1) szakmák (1) Szalai Kriszta (3) szánkózás (1) Szász Emese (1) szegénység (8) szégyen (1) székely (1) Szél Bernadett (1) Szent Patrik nap (1) szerelem (1) szeretet (4) szeretet lángja (1) szexeducatió (1) szexuális bantalmazas (1) szexualitás szexuális nevelés (1) Szigetszentmiklós (2) Szilágyi Tibor (1) szinező (1) szivárvány (1) szociális erzekenyseg (1) szocpol (2) szocpolos ház (1) szögesdrót kerítés (1) Szókratész (1) szolgáltatás (1) szövés (1) születésnap (3) szülői szeretet (1) tajgetosz törvény (1) Takácsné Kriszta (2) talált telefon (1) tanácsadó (1) tanévkezdés (1) tankönyv (1) tanulas (1) tanulságos mese (1) tanyavilág (1) társadalom (1) TASZ (1) tavasz (1) tavaszi szünet (1) tehetség gondozás (1) tél (2) telefon (1) téli napforduló (1) temető (1) természet (1) terry black (1) testkép (1) testkép szégyenítés (1) tiltakozás (2) tini-kor (1) tisztelet (1) Tököl (1) tolvaj (1) tömegközlekedés (1) tornaterem (1) törvény (2) Tóth Kata (4) Tóth Sándor (1) trolivezető (1) Trump (1) tüntetés (1) Tüntetés naptár (1) Ujhelyi Sándor (6) újrahasznosítás (1) új év (1) ülnök (1) ünnep (3) ürge jelenség (1) Utcáról Lakásba Egyesület (1) Vajna Tímea (2) választás 2018 (2) valentin nap (1) vállalkozói igazolvány (1) vallás (1) vallási jelképek (1) várandós (1) Varga Andrea (1) Varga Netti (15) Vekerdy Tamás (1) vélemények (1) vereség (1) Verlaine (1) vers (7) vidék (1) videós bejelentkezés (1) Viharsarok (1) világmegváltás (1) vizes vb (1) Vona Gábor (2) Weöres Sándor (1) Zilling Ország Katalin (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása