Alig vártam, hogy iskolás legyek, mert az már azt jelentette, hogy nagylány vagyok. Októberben születtem és így évvesztesként 1941 szeptemberben kezdtem meg tanulmányaimat! Ugye milyen finoman fejeztem ki magam? Apám, ezekben az években kisebb megszakításokkal, állandóan katona volt. Ha télen kicsit otthon volt tanítgatott írni, olvasni, számolni amit nagyon élveztem. De ezen az őszön nem volt otthon. Anyám megvette a kis táskát, ami olyan volt mint a „ pakundekni „ bőröndök kicsiben. Olvasó könyvet, palatáblát, palavesszőt, kockás és vonalas irkát és ceruzát.
Iskolai palatábla, palavessző, szivacs. Kép forrása: Természet világa
Ezekkel felvértezve indultam az iskolába. A kisiskola, ahol egytől harmadik osztályig tanultak a gyerekek összevontan, a községházával átellenben volt, ma már híre hamva sincs. Egy jobb kinézetű parasztház utca felőli részén lakott a tanító néni Kiss Ilona, aki anyámmal volt egyidős. Az udvaron végig menve a házhoz toldva volt az iskolaterem egyetlen helyisége. Padokkal berendezve szemben a katedrával és fekete táblával, mögöttünk a bejárati ajtóval. A padló vastagon be volt kenve szurkos fekete olajjal, aminek átható jellegzetes szagát most is az orromban érzem. A cipőnket nem vetettük le csak nagyjából lepucoltuk a sártól, vigyázni kellett a padlóra. Az épülethez kötődő sarokban hatalmas kéménykürtőt alakítottak ki, ami akkora volt, hogy elfért volna mellette egy kandalló, itt akkor nagy vaskályha adta télen a meleget. Ennek a kéménylyuknak még lesz jelentősége a háború alatt. Amikor első nap anyám elkísért, várt bennünket a tanító néni. Én azonnal beültem az első pad első helyére és nem voltam hajlandó máshova menni. Azt mondta, nagyon kell ahhoz tanulni, hogy ezt a helyet kiérdemeld, mert ez azt jelenti, hogy te vagy a legjobb. Itt maradtam három évig, akkor kerültem a nagy iskolába. Ha túlságosan szeles voltam, vagy nem figyeltem elültetett a hátsó padba ahol igyekeztem megemberelni magam, hogy minél előbb a helyemre visszakerüljek. Ennél nagyobb büntetést nem tudtam elképzelni. Olyan nem fordulhatott elő, hogy a leckémet nem írtam meg, a tanító néni szava szent volt. Úgy tanultunk együtt az ide járó harminc körüli gyerek a nagy teremben, hogy amíg az egyik osztállyal foglalkozott a tanító néni addig a többi gyerek, írt számolt vagy rajzolt a palatáblára. Ha nem sikerült, letöröltük és kezdtük elölről. Az iskolához nagy udvar is tartozott ahol szünetekben fogócskáztunk. A tanító nénivel kölcsönösen megszerettük egymást, sokat köszönhetek neki, meghatározója volt egész életemnek. A háború után már nem jött vissza Gesztre, majd azt is elmesélem, hogy miért nem. Révfülöpön élt, tanított és népművészettel foglalkozott. Haláláig tartottuk a kapcsolatot.
Geszti iskolások csoportképe 1942-ből.
Szerző: Kocsis Eszter
Forrás: Kendő Ereje
Fotó: Természet világa, arcanum