Drága Miniszterelnök Úr!
Töredelmes vallomással tartozom, én hazudok. Tegnap azt tetszett volt mondani, hogy aki azt mondja, hogy piciny honunkban vannak szegények, meg éhezők, az ezt teszi. Ebből rájöttem, hogy én folyton-folyvást, permanensen és megrögzötten hazudozom.
Mentségemre szolgáljon, hogy én csak azt mondtam, amit láttam, tapasztaltam, és azt hittem, az a valóság.
Amikor egy 40 ezer forintos nyugdíjat kapónak vittem élelmiszer-csomagot és láttam az üres kamrapolcot/hűtőt, lustán a látszatból ítélkeztem.
Amikor bejött hozzám egy apuka a gyerekek karácsonyi cipősdobozáért egy szigetelőszalaggal egybentartott csizmában, nem tudtam, hogy csak divatot akar diktálni.
Amikor beléptem egy beteg nagyapát ápoló család rozzant viskójába, ahol a lehelletem is látszott, nem is gondoltam arra, hogy egy új gyógymód születését látom.
Hányszor, de hányszor csapott be a szemem és fogadtam tényként a látszatot!
Ma már tudom, mert megvilágosodtam az ön szavaitól: szemfényvesztők vesznek körül!
Az utcán megfagyott hajléktalan, az alultápláltságtól elvetélő, a korgó gyomrú, a télvíz idején strandpapucsban járó, a rezsitartozás miatt kilakoltatott, az ételosztásnál sorbanálló mind-mind csak látomás, amit a világhírű illúzionista, a Soros varázsolt elém.
Köszönöm önnek, hogy végre lerázhattam magamról ezt a mákonyt!
De volna egy aprócska kérésem. Ha lehet, ezt mégse tessék nagyon reklámozni! Ha a munkáltatóm is megvilágosodik, félő, hogy elvesztem a munkám.
És akkor én leszek az egyetlen szegény, éhező ebben az országban. Nagyon nem szeretném rontani a statisztikát!
Szerző: Mérei Böbe
Forrás: Kendő Ereje