Emlékeztek a levélre, amit Maja Írt Banának Aleppóba? Ha nem, itt a levél:
Közvetlen életveszélyben nincs már. Kijutott Aleppóból..
Mi vár rá? Mi vár rá a jövőben? Egy „klassz” menekülttábor… Lesz majd egy saját sátruk. Alszanak majd a földön.
Pedig ha valaki megnézi, szép szobája volt előtte. Igényes, modern bútorokkal, játékokkal. A nyugalom és a béke szigete. Most lesz -jó esetben- egy 3x3 m-es saját sátruk. Talán egy saját szobájuk egy menekült szálláson, amit nem kell majd másik családdal megosztani. Mondom, talán. Talán lesz mit enni. Annyit, amennyitől éhen nem hal. Vitamin, rost, ásványi anyag, szénhidrát. Na jó, hagyjuk, jó? Magyar gyereknek sem jut, menekült gyereknek sem jut. Ennyi. Tisztálkodni tud majd, több százak után közös wc-t, fürdőszobát használhat. Egy egyhetes táborban, fesztiválon, kempingben oké, de hosszú távon így élni… Nem akarok erre gondolni.
Pár évig biztosan ott fog élni. Nem lesz szobája, nem lesz külön mini élettere. Neki ez adatott meg. De legalább él. Ő azzal a pici 7 évével pedig többet látott, mint mi. Látott olyan dolgokat, amiket csak erős idegzetűek mernek megnézni egy filmben, ami megrendezett jelenet. Neki az a valóság volt. A rázósabb jeleneteknél persze átkapcsol mindenki. Ő is átszaladt, átfutott, anyukája takarta a szemét. De te is voltál gyerek, te is kilestél… Ezeket nehéz feldolgozni. Szakember kell hozzá. Aki beszéltet, beszélget, segít. Persze ilyenre esélye sincs. Az anyukája lesz vele. Majd ő segít. Aki szintúgy túl sokat látott. De okos, erős nő. Tanult. Tanár. Ez Banának előny. Hatalmas előny a többi gyerekkel szemben. Ugye az megvan, hogy nem nagyon járnak iskolába az ilyen gyerekek? Mármint a menekült gyerekek. Talán akkor, ha eljutnak a civilizációba (Németország, Svédország, Anglia, Kanada). Amúgy nem. Banát valószínűleg az édesanyja fogja tanítani. Írni, olvasni, számolni, és például angolul is. Neki nem lesz színes ceruzája. Nem lesz iskolatáskája, nem lesz íróasztala. Semmi nem lesz neki még évekig.
Nőni is fog. A ruhái kicsik lesznek rá egy idő után. Adományok érkeznek. Hordja majd mások levetett ruháit. Jó, az én gyerekem is turkálóból öltözködik, de ami hiányzik vagy olyan, én veszek neki újat is. Banának vajon lesz majd új, sosem használt fehérneműje? Trikója? Cipője? Örüljünk, hogy él.
A házukat lerombolták. Nincs már meg. Nem lesz hova visszamenni. Én nem tudom, milyen egy háború után. Nem is akarom tudni. Nem tudom, milyen látni a holmimat a törmelékek között. Nem tudom, milyen látni a még félig álló falakat. Ez a pici lány tudja.
Évekig fog a nyomorban élni… Évekig fog nélkülözni. Pedig mindene megvolt korábban.
De él, és mosolyog. Kijutott Aleppóból. Szíriából még mindig nem jutott ki. Talán jobb is így neki. Mi várna rá Európában? Legyünk már őszinték... Ő mindig csak egy befogadott, egy menekült lenne, aki örüljön mindennek. Hiába lenne ő jeles tanuló, kiváló tehetség, rendes alkalmazott. Ő mindig idegen lesz. Valahol a világ peremén.
Mi történne, ha eljutna ide? A penge kerítésig? Jó esetben pár hetes huzavona után beengednék. Mondom, jó esetben. Látta valaki mostanában, hogy mi a helyzet a kerítésnél? Elmondom nagyjából. Menj ki a szabadba, és ácsorogj ott 1-2 órát. ha már megfagytál, akkor lesznek elképzeléseid. Aztán nyílik a fal, nem, nem valami bekamerázott házas tévéműsor, beengednek Magyarországra… Lehet menni jobbnál jobb menekültszállásokra. Már amelyiket éppen nem zárják be. Lepukkant, lepusztult, penészes, rothadó, büdös, én kimondom, szarba. Ja meg ott a sátor tábor. Nem tudom sírjak vagy nevessek ezen a kályhával fűthető sátoron. Hajrá 21. század… Szóval egy idő után valamilyen papírok. Csak nagyjából egy év. Közben nincs például védőoltás, mert megtagadhatja az orvos, hisz a szabály az szabály, lakcím kártya, TAJ kártya kell! Magyarnak is kell, menekültnek is kell. Iskola. Ezek a menekült gyerekek nem beszélnek magyarul. Első körben meg kell tanulniuk magyarul, hiszen az oktatási rendszerbe be kell illeszkedni. Hagyok időt feldolgozni. Abba az oktatási intézménybe kell belepasszírozni a gyereket, ami ellen mi is lázadunk, ami a mi gyerekeinknek sem tetszik, ami nekik sem megfelelő. És tényleg, azt fogják nekik tanítani az iskolában, hogy a női princípium az, hogy szüljééé gyereket, meg verjük a lányokat. Bana anyukája ugye tanár. Na ez kb. itt semmit nem fog érni. Mert hát ők sem diplomával menekültek. Én egy nagyobb összeget (nincs pénzem) rá mernék tenni egy fogadásra, hogy az anyuka nem csomagolta el magával a diplomájának a másolatát. Eredetit meg hogy tudna szerezni? Tényleg telefonálgasson Szíriába az esetleg még le nem bombázott egyetemre, hogy szüksége lenne egy igazolásra? Ááá. Szóval Bana anyukája kendős nő. Szerintem pár év alatt le lehetne könyörögni róla is a kendőt. Ez azért lényeges, mert ugye itt kendőben nem dolgozhatsz. Aki mégis tud ilyen munkát, szóljon már, tucatjával állnának sorba iskolázott, okos, intelligens muszlim nők a munkáért… Nagyon nagy mázli esetén ismerős ismerőse szerezhetne neki állást. Takarítani. Vagy gyroszosnál. Vagy valami hasonló helyen. Tanárként talán a többi menekült gyereket tanítaná szabadidejében. Ő ingyen tenné. Neki eszébe se jutna ezért pénzt kérni. Néha az utcán utána szólnának. Leköpködnék. Folyamatos atrocitások érnék. Mert nem fehér, nem keresztény, és nem hord miniszoknyát… Talán a kiejtésén is érezhető lenne, ő nem itt született.
Hogy hol laknának? Hát ez is egy „klassz” dolog. Átmeneti szálláson. Két ilyen helyen is jártam, szerencsére mint vendég. Az egyik helyen öten laktak egy szobában (egy család), a másik helyen ketten voltak 12 m²-en (hagyok időt elképzelni). Istenem, a magyarok is ugyanígy nyomorognak. Az sem normális, és ez sem! Miközben láttam, hogy Németországban milyen egy menekültszállás, milyen egy szociális bérlakás. Láttam, ahogy a kertben konyhakerti növényeket termesztenek. Ahogy küldték el nekem a képeket Olaszországból, hogy milyen a menekülteknek az iskola épülete. Milyen informatikai eszközökkel tanulnak. Aztán persze hülyének is néztek, amikor kértem, küldjenek már képeket az iskolai wc-ről… Küldtem nekik egy magyar iskolai wc fotót…
Ha Banának szerencséje van, akkor egy ismerős vagy baráti család befogadja őket. Persze muszlimok. Mi egy ilyen összetartó közösség vagyunk. Kapna iskolatáskát is. Honnan? Hát a mecsetből. Ha van adományként bent, akkor azt, ha nincs, akkor meg megoldják, megoldjuk. Mondjuk én még nem hallottam olyat, hogy valaki besétál egy templomba, hogy a gyerek kinőtte a kabátot, kéne egy új télire, ezzel szemben a mecsetben ez működik. Tapasztaltam. Tényleg… Becsszó. Ha nekem is nyűgöm van, én is mentem már oda és segítenek. És mindig lett megoldás. De ugye mindennek van egy határa, és minden véges. Csak gondoltam, megosztok ilyen kulisszatitkokat, mert ilyenek sosem kerülnek be a hírekbe. Ahogy az sem, hogy mondjuk a Magyar Iszlám Közösség mikor, hol, milyen adományt vitt, adott. Gondolom azt sem hallottad, hogy pár napja 1500 liter tartós tejet osztottak ki rászorulóknak. Magyaroknak, rászorulóknak, nem muszlimoknak. Ez nem hír, tudom...
Visszatérve Banára… Bana él. Még. Jövője semmi. Esélye az életben nem sok. De okos, erős kislány. Az anyukája pedig öleli, védi és szereti.
Több ezer, több tízezer Bana van…
Szerző: Maja Gabriella Mia
Forrás: Kendő Ereje
