Másik kalandos padláslátogatásom Bözsivel történt. Akkor már nagyobbak voltunk mindketten, legalább 6-7 évesek. Akkoriban ő volt az én legjobb barátnőm, nem utolsó sorban azért, mert közel laktak és könnyen át lehetett egymáshoz szaladni, bármikor. Elmeséltem neki, hogy nekünk milyen érdekes padlásunk van, ahol addigra már többször megfordultam, felfedezve minden zegét-zugát. Nem akart lemaradni a dicsekvéssel és elmondta nekem egészen bizalmasan, hogy a Bugyi néni padlása a mienknél sokkal érdekesebb.
Bugyi néni az ő nagynénje volt, a mellettük lévő házban laktak, ahol szatócsboltjuk volt. Számomra már az is érdekes volt, hogy valakinek annyi, de annyi nagy üvege van tele selyemcukorral, mint neki. Arról már nem is beszélve, hogy a polcokon só, bors, paprika kockacukor és liszt sorakozott. Az olajos padló szaga pedig keveredett a petróleum és az ecet szagával, ami jómódról árulkodott. Sokáig így gondoltam. Amikor apám átküldött 5 szál cigarettáért, vagy anyám 5 deka élesztőért, mindig kaptam egy szem cukrot. Most jut eszembe a medvecukor, amit egy üveg vízbe gyömöszölve rázni kellett és lehetett inni a habos ánizsos levét. Az is volt a boltban. Ilyen ismeretek után biztos voltam benne, hogy nagyon érdekes lehet a padlásuk is. Bözsi megígérte, hogy egyszer belógunk a kerten keresztül az udvarra, és amikor látjuk, hogy el van foglalva, a vevőkkel Bugyi néni, akkor felvisz engem a padlásra. Kivártuk a megfelelő alkalmat és lopakodva eljutottunk a padlásfeljáróig. Mondanom sem kell, hogy itt láttam először olyan feljárót, ami nem kint van az udvaron, hanem ajtóval ellátott széles lépcsőn lehet feljutni a gyerekek elől elzárt területre. Lopakodtunk fel a sötétben, itt még a mienknél is sötétebb volt, pedig a tetőt cserép fedte. Alig, hogy felértünk és hozzá szokott a szemünk a sötéthez mutatja Bözsi, hogy nézzem csak, miben tartják a morzsolt kukoricát! Ott állt egymás mellett két koporsó felnyitott fedéllel. Nekem sem kellett több mint, akit kergetnek úgy szaladtam le a padlásról. Nem érdekelt a többi látnivaló. Szerencsére itt jobbak voltak a lépcsők, gondoltam, biztos, ami biztos, nehogy kikeljen valaki a koporsóból a kukorica alól. A dübörgésre előjött a boltból Bugyi néni, jól leszidott bennünket, hogy meg ne lássa még egyszer, hogy felmegyünk. Na, ebbe az egyben biztos lehetett, legalább ami engem illet.
Ezen a napon nem kapott egyikünk sem selyemcukrot.
Szerző: Kocsis Eszter
Forrás: Kendő Ereje
Sorozatunkban Kocsis Eszter saját emlékei alapján régi, főleg paraszti szakmákról, mesterségekről, tevékenységekről mesél.
Eszter 1934-ben született Geszten, most Szolnokon él.
Saját blogot is vezet, amelynek elérhetősége: esztermami.blog.hu
Fogadjátok akkora szeretettel a történeteit, amekkorával előadja.
Kedves Kendősök!
Nagyon örülök, hogy Brigitta rám talált és megoszthatom általa régi emlékeimet, amiket régóta gyűjtögettem a fiókomban és néha megosztottam belőle. Sokan olvasták a blogomat, amiben felöleltem az elmúlt század jelentős részét. Szeretek írni olyan dolgokról, ami lassan feledésbe merül. Nagy része saját élményem, hisz minden lében kanál gyerek voltam. Talán ezért maradtam meg.
Köszönöm mindenkinek aki olvassa és megosztja! Szeretettel: Kocsis Eszter
