Hajnali ötkor riadtam, mert még mindig azon járt az agyam.
Ahogy mesélte. Velem egykorú. Szép, okos. Hogy innen nincs "följebb". Bejelentett státusz, plusz köztisztviselői poszt. Hogy mire vágyhatna még. Család, barátok, munka. Nincs tovább, minden megvan.
Zavarban voltam.
Mert akkor mi van innentől? Ki dönti el, hogy mi a fönt, mi a lent, és mi a följebb? Hogy lehet, hogy nincs tovább? Ugyanannyira fáztam ettől a mondattól, mint főiskolás koromban, amikor az alig huszonéves csajok mesélték, hogy XY révbe ért, mert van neki férje, háza és állása. Onnan sem volt följebb. Onnan sem volt tovább.
És akkor mivégre? De most komolyan? Miért egy társadalmi pozíció jelent föntöt vagy lentet? Miért egy beilleszkedett státusz okoz biztonságot? Elég-e ez a biztonságérzet ahhoz, hogy végigélj egy életet? Ennyiből állna? Ez lenne az értelme?
Félreértés ne essék, nem becsülöm le ezeket a dolgokat. Hálás vagyok azért, amit kaptam. Még a napi kávémért is hálás vagyok. De - és azt hiszem, ezért generálom állandóan a plusz feladatokat és bonyodalmakat magam köré - elszáradnék, ha ki kellene azt mondanom, hogy "ennyi, itt a vége". Hogy nincs tovább. Még ha fönt érzem magam, akkor is rémes.
Mert innentől kezdve a mindig megújuló, soha ki nem ismerhető, állandóan változó és mindig tanulási lehetőségeket nyújtó világ megszűnik létezni. A tanulási folyamat, az állandó tapasztalás, a tapasztalás által elért fejlődés, bölcsesség, még ha fáj is néha - ez befejeződik. Nincs többé "oda nézz", "hú de izgi", "ezt de kipróbálnám", "akkor is megcsinálom". Nincsenek új célok, felfedezetlen területek, hév, tapasztalás adta életszenvedély, nincs fent és nincs lent, nincs perspektívaváltás, ahol az addigi fent már nem is olyan fontos, mert találtál fontosabbat, nincs izgalom, nincs mozgás. Ha kiveszik belőled az ismeretlen horizontot kémlelő Vasco da Gama, ha nem fűt a felfedezés öröme, ha nem vagy képes újra és újra kezdeni, ha már csak a gyerekeidre tolod a tevékenység örömét és bánatát, ha Te magad már nem mozdulsz, mert elértél valahova szerinted - akkor kezdődik az öregség. Aki nem mozog, öregszik. Aki öregszik, meghal. Előbb csapjatok agyon, minthogy ez a mondat valaha is elhagyja a számat. Még akkor se mondjam ezt soha, ha ilyen lestrapált fejem van a pörgéstől.
Szerző: Varga Netti
Forrás: Kendő Ereje