Sokan és sokszor tudnak okkal vagy ok nélkül beletemetkezni a rosszkedvbe, a depresszióba, az önsajnálatba. Olyankor semmihez nincs kedvük, de az élethez legkevésbé. Sötét gondolatok gomolyognak a fejükben, ami az önértékelésüket, és a külső kapcsolataikat egyaránt rombolja. Vannak helyzetek, amelyek első hallásra egyértelműen negatív töltetűek, mégis meg kell találni azokban is a pozitív nézőpontot. Bármiben hisz az ember, akár Istenben, akár az univerzumban, az isteni energiában, bíznia kell, hogy okkal történik minden.
Fájó tud lenni, egy lakásbérlet felmondása, egészen addig, ameddig nincs egy jobb, szebb, közelebb, olcsóbb lehetőség.
Sajnálható a kialkudott, mégis másnak eladott álomautó, amíg rá nem jön, hogy olcsóbban is megvehető, fairebb eladótól, kedvezőbb feltételekkel.
Ezt a szemléletet a szerencsés hozza magával, de ha nem, akkor is meg lehet tanulni. Nem vitatom, hogy van helye, ideje a szomorúságnak és a gyásznak. És nem is az erőltetett hurrá optimizmusra gondolok, hanem arra, hogy el kell sajátítani hálásnak lenni.
Ez lehet egy másik, ellenkező szempontból történő helyzet analizálás eredménye, amikor az értelem érzelmi szintre viszi át a realitást. Egyáltalán nem olyan bonyolult amilyennek leírtam. Bármikor kipróbálható, sőt gyakorolható. Mert a sok gyakorlás hozza meg a rutint. Egy idő után a direkt hála érzése automatikussá válik, és gondolkodás nélkül, zsigerből jön.
Ha Te is azok közé tartozol, akinek nehezen jön a szájára a négy varázsige, akkor kezdd el használni, a köszönöm, sajnálom, bocsáss meg, szeretlek szavakat. És töltsd meg a belsőd a hála érzésével! A hála már majdnem szeretet, egész biztosan testvérek. Az majd feloldja benned a keserűséget, az irigységet, a haragot, az önpusztító mérget.
Legyél hálás mindenért, mindenkinek, még magadnak is! Meglátod sokkal könnyebb lesz az életed.
És akkor egy példa, vagy tanmese, Pető Szabina tollából, arról, hogyan lehet a látszólag legbitangabb bosszúságot, hálával a javunkra fordítani. :
Szerettem volna egy pótszemüveget egy jobb lencsével, (de annyit sajnálok rá), meg mellé kontaktlencsét. De sose jutok el hétköznap 5 előtt. Aztán egy szombati napon, május 13-án, a gyerekeim hathatós közreműködésével, egy szára maradt egyetlen szemüvegemnek. Nem a hála volt az első érzésem. Legalább nézzük meg, van-e rám jó keret, érdemes-e visszamenni gyerekestül, mindenestül. Kiderült, kivételesen van vizsgálat, van keret, van akció, csak ma, csak itt... És lesz jó lencsével szemüveg, lesz megjavított pótszemüveg és lesz kontaktlencse is. Ha nem törik el aznap, sose lett volna.
Azután defekt. A házunk előtt. Csak pár métert kellett volna kibírnia.... Megint nem vagyok túl hálás. Aztán kiderül, anyagfáradás okozta, nem sima defekt, megállt a kerék. Ha ez nem 5 km/h-nál történik, akkor.... Ha ez autópályán történik, akkor....
Nem gondolom végig. Hálás vagyok a gyerekeim életéért. És annak, aki vigyáz ránk.
Május 13. nálunk kettős ünnep. Házassági évforduló és névnap. Két ajándékot is kaptunk. Megbecsüljük.
Szerzők: Pető Szabina írását idézte Sándorné Kósa Brigitta
Forrás: Kendő Ereje
