Minden reggel a 80-as trolijárattal közlekedünk, amikor viszem a kislányomat a suliba. Iszonyú gáz, mivel mindig tömve van és a Fogarasi út, meg sokszor a Kerepesi út is be van dugulva a sok autóstól. Így a troli nem tud haladni még a buszsávban sem. Ilyenkor egy megállót, a Pillangó utcai Tescotól a Várna utcáig, átlag 20 perc alatt teszünk meg.
Ez történt ma is súlyosbítva az esővel.
A trolin utazott egy kerekesszékes lány az édesanyja kíséretében. Ahogyan az elő van írva, övvel becsatolva, rögzítve. Megérkeztünk negyed 8, fél nyolc körül a Várna utcai megállóba, ahol már sokan vártak a trolira.
Köztük egy anyuka a kerekesszékes gyerekével, aki előrement az első ajtóhoz, szólt a sofőrnek hogy szeretnének felszállni.
A sofőr viszont flegmán közölte, hogy várja meg a következő trolit, mert ezen a járaton már van egy kerekesszékes.
A fenti fotót Poznanban, a Solaris gyárban készítette a BKK az első szóló és csuklós trolibuszról, amely forgalomba állítását 2015-re ígérték Budapesten a belvárosi, illetve zuglói trolivonalakon.
A felszállni akaró anyuka sérelmezte, hogy már rengeteget vártak, esik az eső, áznak, iskolába mennek, ahová így nem fognak időben beérni.
A trolin fent levő kerekesszékes lány és anyukája is mondta, hogy melléjük igazán felférnének még.
A sofőr viszont könyörtelenül becsukta az ajtót és elindult.
Erre, az utazásból kizárt anyuka lentről, a megállóból kiabált a troli vezetőjének, hogy fel fogja jelenti, hogy lehet igy emberekkel bánni?
Őszintén szíven ütött ez a reggeli incidens, mert komolyan átéreztem azt a tehetetlen dühöt, amit az a szegény nő, anya érezhetett.
És tényleg, komolyan őszintén hálás lettem, hogy igaz mindhárom gyerekem problémás, de nincsenek ilyen jellegű hátráltató akadályok az életünkben.
Nagyon igaz az, hogy minden sérülés csak egy állapot. A társadalom, a környezet teszi fogyatékossá a "speciális" embert.
Szerző: Kisné Szivcsovics Nikolett
Forrás: Kendő Ereje