Tessék mondani, ugye megbolondulni nem kötelező?
Szép sorjában esnek egymásnak a facebookon az emberek. Sokan közülük kedves, szeretett ismerőseim.
Ki mit írt, miért írta, ki gyűlöli jobban a másikét.
Nem túl rózsás kilátások ezek barátaim. Speciel, egyik ujjam sem fogom megharapni.
A facebook nem holmi mediációs tréning, ez igaz. De nem is feltétlenül jelenti azt, hogy a szavak háborújára kellene mindenáron használni. Így még csatát se lehet nyerni.
És ha szembejön veled a szomszédod, akivel a face-n ölre mentél? Ha az életed történetesen az mentheti meg, akit a zivatarosba küldtél netkirályként? Ja, és neked is van anyád, ne felejtsd el!
A szavak gyilkos fegyverek, csínján kellene bánni velük, mert esetleg célt tévesztenek, vagy idővel rájössz, nem az az ellenséged, akit annak hittél.
Itt a tavasz, menjetek a szabadba és beszélgessetek!
Gyakran fogalmatok sincs a másik életéről, mi végre ítélkeztek?
Ne azt teszteljétek, hogyan lehet legyűrni, besározni egymást! Egy élhetőbb világ csakis a humánumra épülhet.
A szabadságod része, hogy úgy döntesz, nem vágsz vissza akkor sem, ha nemtelen támadás ér. Persze jelezni jelezz, de csak ha ordas hazugságba botlasz. Tedd tényekkel és ne indulatokkal!
Az hogy ki kit szeret, vagy nem szeret, speciel érzelmi kérdés, és magánügy. Olyan fagyit nyalsz, amilyet akarsz.
A verbális, virtuális kakofóniában ne pazarold az energiád a haragra. Ültess helyette fát, virágot. Végezz nagytakarítást. Szellőztesd ki az áporodott levegőt és a negatív gondolatokat a fejedből.
Süt a nap, vedd észre!
Barb
Szerző: Kaczvinszky Barbara Közéleti-díjas újságíró
Forrás: Kendő Ereje