A Kendő Ereje

Anyák az anyákért, a családokért és a társadalomért.... Mert a Kendőnek hatalmas ereje van!

Arany János Hídavatás

 

Arany János  született: 1817. március 2-án.  

Pelsőczi Gergely

Arany János Hídavatás

 A vers Arany életének delén túl született. A vers keletkezésének éve mellett, tartalma és gondolatai is erre utalnak. A cím nem tükrözi a vers tartalmát és hangulatát, s ezzel feszültséget kelt az olvasóban.

A mű az Őszikék versciklushoz tartozik. A ballada alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az öngyilkosok avatják fel. A vers Arany egy kevésbé gyakori témájával a nagyvárosi élet megjelenítésével foglalkozik. A vers egy órányi időtartamot fog át. A nagyvárosi élet fárasztó, hajszoló depressziót okozó életmódját az olvasóban a költő azzal érzékelteti, hogy egy óra leforgás alatt mennyi ember szánja el magát az öngyilkosságra. A hangulat komorságát és a mondanivaló súlyosságát a zord körülmények (éjfél, barna víz, harangzúgás, csend,) költői képekben való leírásával emeli ki Arany. A mondanivaló súlyossága és a már-már gúnyoros, irónikus hangvételének („Ölelkezik a halál után” „Taps várja” „Én most tanúlám Az elsõt: pénzem elfogyott: Nem adtak: ugrom hát nagyot!”) szembeállítása, keserű humort visz a versbe. A kicsit paródikus stílussal, szembeállítja a vidéki nyugodt kiegyensúlyozott életet, a nagyvárosi zsúfolt, gyors életmóddal. Arany a polgári világ, a szabad verseny, a haszonelvűség korának kárvallottjait, seregszemléjét mutatja föl.

A célnélküliség, az erkölcsi világrend megbomlása következtében értelmetlenné válik az ember élete, nemre és korra való tekintet nélkül. Stilisztikai bravúr, hogy minden egyes öngyilkosság egyedi módon ábrázolódik. Arany legtöbb versében észrevehető, de ebben a versben szembetűnő a szavakkal, a nyelvvel való könnyed játszás. A furcsa, valószerűtlen képek helyenként irracionális érzések felvillantása, a huszadik század elejének egyik jelentős stílusirányzatát és életérzését a szürrealizmust, vagy annak jeleit keltik az olvasóban. A valóságos elemek a szürrealisztikusokkal keverednek és a szürrealisztikus elemeknek az a célja, hogy a költői túlzás eszközével élve az egyéni sors és a társadalmi problémákon elgondolkodtassák az olvasót.

Arany János – HÍD-AVATÁS

1. Szólt a fiú: „Kettõ, vagy semmi!”
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késõ visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
„Egy fiatal élet-remény.”

2. A kártya nem „fest”, - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... õ vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán -
Indúl a késõ éjtszakán.

3. Elõtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szûz-Szent-Margit” nevet.

4. Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

5. S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S õ néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Õsz, gyermek, ifju, hajadon.

6. Elébb csak a fej nõ ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
„Uj hid! avatni mind! vigan.”

7. „Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
„Egymásé a halál után!”
S buknak, - mint egykor igazán.

8. Taps várja. - „Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” -
„Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!”
S elsímul a víz tükre lenn.

9. Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
„Én a quaternót elszalasztám!”
„Én a becsûletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig.”

10. S kört körre hány a barna hullám,
Amint letûnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: „Én most tanúlám
Az elsõt: pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!”

11. Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
„Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog!” -
Fogadd be, nyilt örvény-torok!

12. Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nõ lomhán kikel:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.

13. Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
„Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!”
A többi sugdos: „a bolond!...”

14. Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repûlnek a Dunába:
„Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!”

15. „Én dús vagyok” kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -”
„Én hû valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom’!”
Eltûnnek mind, a járt uton.

16. „Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó’! -”
„Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lõn bosszuló:
Most võlegényem a folyó. -”

17. Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

18. Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna gyõzi s adja még.

19. Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sûrübbé, sürübbé
Nõ a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

20. S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

(1877. augusztus 22.)

margaret-1227478_960_720.jpg

Fotó: Pixabay Margit híd kelmo 78

Forrás: Kendő Ereje

A Kendő Ereje

A kendő amely takar, óv, melegít, sebet kötöz, könnyet töröl, összeköt. Családokat társadalmat segítő civilek oldala.

Friss topikok

Címkék

1941 (1) 2016-ban elhunytak (1) 2018 (1) 2018 választások (1) adakozás (1) adomany (1) adomány (2) adományozás (1) ajándék (3) akadálymentesítés (1) áldozatok (1) Aleppo (2) álláskeresés (1) Andorra (1) antibiotikum (1) anya (1) anyaság (5) anya születik (1) ápolás-gondozás (1) áram a kerítésben (1) aranyérem (1) Arany János (2) áruhitel (1) A walesi bárdok (1) Baba (1) bábaság (1) bakancslista (1) baleset (1) ballib (1) Balog miniszter (1) Bana (2) Bangóné Borbély Ildikó (1) barbárság (1) Bartók (1) beigli (1) bejgli (1) békesség (1) belső hang (1) beteg gyerek (1) bevásárlás (1) bírósági ülnök (1) Bíró Tünde (2) Bischitz Johanna (1) biztonsági őr (1) blogvers (1) bojkott HIT ellen (3) Bokros Lajos (1) bolhapiac (1) Bősz Anett (1) Bruck András (3) búcsú (1) Buda Ferenc (1) bunkóság (1) büszkeség (1) Buta (1) bűvös kocka (1) callcenter (1) CEU (3) Chuck Barry (1) cipő (1) civil (1) civilek (3) civil kurázsi (1) civil mozgalom (1) civil segítők (2) Colonel (19) cölöpteknős (1) család (1) családi történet (1) csalás (1) csángómagyar (1) Csányi Vilmos (1) csasztuska (9) csontkovács (1) csősz (1) csucson (1) cukorbetegség (1) Daru Ibolya (1) Dél -Pesti kórház (1) demokrácia (1) diktátor (1) dinnye (1) disznóvágás (1) Dobos Márta (1) dödölle (1) Dombovári Edina (8) Doody Anna (1) drága fogászati kezelés (1) Duna (2) Ecetes sós (1) egészségügy (4) Egri Gabriella (1) elelnöválasztás amerika (1) életkép (8) elhízás (1) elismerés (1) Elképzelt (1) ellenzék (1) elmű (1) elmúlás (1) elsős gyerek (1) elszegényedés (1) elutazik (1) elvált nő (1) elvándorlás (1) elveszett (1) emberiesség (1) emelőszerkezet (1) emlékek (4) emlékkönyv (1) energia (1) Erdély (1) Erdős Virág (1) érettségi (1) Erzsébet utalvány (1) Eugenia S. Lee (1) Év (1) évértékelő (2) Facebook (1) fájdalom (1) fakivágás (1) falusi iskola (1) farkastörvények (1) farsang (1) Fehér Kendő Mozgalom (1) fehér szivárvány (1) fejlődés (1) feladat (1) felelősségbiztosítás (1) felvilágosítás (1) feminizmus (2) férfi-nő kapcsolat (1) FHT (1) fidesz (1) FKA jótékonyság (1) fog (1) fogorvos (1) Frumósza (3) Füredi Ferenc (4) futball (1) fűtetlen lakás (1) Futrinka utca (1) Gabriella P. (8) Gál Éva (1) génmanipulált élelmiszerek (1) Geszt (4) glifozát (1) Góbé (1) gólya (1) Gorka (1) gyász (1) gyerekek (2) gyereklélek (1) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (1) gyermeki szeretet (1) gyermekjogok (1) gyermekvédelem (2) gyomírtó (1) gyujtes (1) gyűlöletkeltés (1) hajléktalan (2) hajléktalanság (7) Hajléktalan Karácsony (1) hajléktalan nő (2) hála (1) halál (1) hálapénz (1) halloween (2) halottak napja (3) Handó Tünde (1) Harcos Katalin (1) haza (1) hazaszeretet (1) Hermányi Judit (1) hideg (1) hontalanság (1) horgolt takaró (1) hormonzavar (1) hősök (1) Hosszú Katinka (1) Hrabovszki Megai Oktávia (1) humor (14) idős kor (1) Igazgyongy alapitvany (1) illebaralizmus (1) Illyés Gyula (1) imalánc (7) iskolarendszer (1) jam (1) javasasszony (1) jobbik (1) jótékonykodás (1) Jótékonyság (1) jótékonyság (1) júdás pénz (1) Kaczvinszky Barbara (3) kannibalizmus (1) karácsony (17) karacsony (1) karácsonyi 10ezer (1) karambol (1) kék táblák (1) kendő (1) Kendő Ereje (1) képek (2) kerekes székes közlekedés (1) keresztszülő (1) Kerezsán László (1) kisfilm (1) Kisné Szivcsovics Nikolett (1) kistelepülés (1) Kocsis Eszter (15) Kolbe Gábor (1) kommunikáció (1) Koncz Gábor (1) könyvcsomagolás (1) kórház (1) kormányablak (1) környezettudatosság (1) korrupció (1) Kossuth-tér (1) kovács mesterség (1) középosztály (1) közfoglalkoztatás (2) közfoglalkoztatási törvény (1) közgazdaságtan (1) közlekedési káosz (1) közlekedés kultúra (1) közöny (2) közösségi média (1) köztársaság (1) kreatív (1) kreativ (2) külföldi munka (2) Kunhalmi Ágnes Gurmai Zita (1) kút (1) Lackfi János (1) Lang Alex (2) látogatás (1) lecsúszás (1) lélekemelő (1) Lendvai Ildikó (2) libsi (1) Ligeti György (1) Lisztmayer János (1) Lovas Gábor (5) Lovas Zoltán (7) Luca nap (1) Madarász Anna (10) maffia (1) magány (2) magyar népmese (1) Maja Gabriella Mia (37) maraton (1) március 15. (4) Máté László (1) Máthé Kriszta (3) Medveczky Ilona (1) megkerült tárca (1) menekülés (2) menekült (2) Menyecske (1) Mérei Böbe (29) mese (1) Mészáros Sunyo (1) migráncs (1) Mikulás (1) mindennapi jóság (3) Momentum (1) mosogep (1) mosógép (1) motiváció (2) motoros baleset (1) Mowat Farley (1) múlt-jelen (1) multikulti (1) múlt század (1) munkahelyi dress code (1) munkanélküliség (1) munkaöröm (1) muszlim (3) Nagybárkány (4) nagyszülő (1) napi bunkóság (2) napi jóság (1) nélkülözés (1) nemzeti konzultáció (1) népszavazás bojkott (2) Netti festmények (1) ne görcsölj! (1) női sors (1) női tulajdonságok (1) nők (1) nőnap (1) Nótár Ilona (1) novella (1) nyaralás (1) nyári káposzta (1) nyári recept (1) nyilt levél (1) nyugdíjas nő (1) O1G (1) okmányiroda (1) oktatás (2) október 23 (1) olimpia (2) olimpiai népszavazás (1) önkéntes (1) öreganyó (1) óriás takaró (1) ősz (1) ötlet (1) ovoda (1) óvodások (1) padlás (3) pályázat (1) Pancho aréna (1) Papp Réka Kinga (1) Parászka Boróka (1) paraszti élet (1) pártok (1) pártpolitika (1) pedagógia (1) Pelsőczi Gergely (1) petíció (1) Pető Szabina (2) piac (1) Pilatus (1) plakát (2) pletyka (1) Póka Laci (1) politika (1) posta (1) pride (1) pulyka (1) Pusztavám (1) Putyin (1) Radányi Gerendai Ilona (6) Radányi Grendai Ilona (1) rák (1) Rákellenes Liga (1) rákkutató roma orvos (1) raklap ágyás (1) rászoruló (1) Rászorulók karácsonya (1) recept (4) régi családi történet (1) régi szakmák (2) rendőr sorfal (1) repülőroncs (1) rokkant ellátás (1) rokkant munkavállaló (1) roma (1) rongyszőnyeg (1) Rubik Ernő (1) Sándorné Kósa Brigitta (20) Sándor Bogi (1) Sándor Klára (1) segítőkészség (2) segítség (1) Shepherd Juhász Zoli (1) Simicska (1) SNI (1) sorosbérenc (1) Soros György (2) sportpark (1) stadion (1) Sukoró (1) Süti recept (1) Swimathon 2017 (1) szabadfogas (1) szabadság (3) szabaság (1) Szabó Andrea (1) Szabó Tímea (1) szakmák (1) Szalai Kriszta (3) szánkózás (1) Szász Emese (1) szegénység (8) szégyen (1) székely (1) Szél Bernadett (1) Szent Patrik nap (1) szerelem (1) szeretet (4) szeretet lángja (1) szexeducatió (1) szexuális bantalmazas (1) szexualitás szexuális nevelés (1) Szigetszentmiklós (2) Szilágyi Tibor (1) szinező (1) szivárvány (1) szociális erzekenyseg (1) szocpol (2) szocpolos ház (1) szögesdrót kerítés (1) Szókratész (1) szolgáltatás (1) szövés (1) születésnap (3) szülői szeretet (1) tajgetosz törvény (1) Takácsné Kriszta (2) talált telefon (1) tanácsadó (1) tanévkezdés (1) tankönyv (1) tanulas (1) tanulságos mese (1) tanyavilág (1) társadalom (1) TASZ (1) tavasz (1) tavaszi szünet (1) tehetség gondozás (1) tél (2) telefon (1) téli napforduló (1) temető (1) természet (1) terry black (1) testkép (1) testkép szégyenítés (1) tiltakozás (2) tini-kor (1) tisztelet (1) Tököl (1) tolvaj (1) tömegközlekedés (1) tornaterem (1) törvény (2) Tóth Kata (4) Tóth Sándor (1) trolivezető (1) Trump (1) tüntetés (1) Tüntetés naptár (1) Ujhelyi Sándor (6) újrahasznosítás (1) új év (1) ülnök (1) ünnep (3) ürge jelenség (1) Utcáról Lakásba Egyesület (1) Vajna Tímea (2) választás 2018 (2) valentin nap (1) vállalkozói igazolvány (1) vallás (1) vallási jelképek (1) várandós (1) Varga Andrea (1) Varga Netti (15) Vekerdy Tamás (1) vélemények (1) vereség (1) Verlaine (1) vers (7) vidék (1) videós bejelentkezés (1) Viharsarok (1) világmegváltás (1) vizes vb (1) Vona Gábor (2) Weöres Sándor (1) Zilling Ország Katalin (2) Címkefelhő