Annyira trendy ha van legalább egy pólónk, ami lehetőleg fekete és rá van írva, hogy Magyarország a magyaroké. Valahol legyen rajta egy kis árpád sáv, meg persze a régi Magyarország térkép. Neeem, nem az amelyiken a német-római császárság az ország része. És nem is az, amelyiken 7 tenger nyaldossa partjainkat, és annyira nem is kell régi legyen, hogy az Ural lábainál keressük magunkat.. Csak 150 évvel ezelőtti. De ez most menő. Menő kereszténynek lenni, menő magyarnak lenni.
Fotó: lendvaykati.gportal.hu
Mondjuk templomba nem jár senki, és ha négyszemközt felmerül a téma, kiderül, hogy mindenki ateista. Meg azért a magyar ember színe fehér, de biztos ami biztos alapon halálra szolizzuk magunkat egy kis barnább bőrért, és a nők fele festeti a haját valami másik színre. A plázákban mindenhol kalocsai motívumos ruhákat lehet, kapni, tehát most dívik magyarnak lenni.
Fotó: himzes.papiroszplusz.hu
Az már mellékes, hogy egy mondatot nem tudunk leírni helyesírási hiba nélkül. Ha az ország keleti, északi, vagy éppen déli részén élővel találkozunk, visítva röhögünk egy „ö” betűzésen, vagy ha „á” betűzve, palócosan beszél. Hogy fogalmunk nincs a tradicionális magyar konyháról, és a palacsinta receptje is mindenkinél más. Annyira magyarok vagyunk, hogy mindenhová visszük a kis rántott húsos szendvicseinket, és uzsonnás dobozainkba dugdossuk a májkrémes konzervet.
Nagy magyarságunkban az olasz pizzériák meg az amerikai gyorskajáldák vannak minden sarkon. Elvétve lehet a piacokon kapni frissen sült hurkát, lángost. Esetleg nyáron a strandokon.
Mert mi szeretjük a hazánkat, és ha kell kiegyenesített kaszával védjük meg magunkat a betolakodóktól, vagy az idegenektől.
Annyira magyarok vagyunk, hogy nincs egy saját gyárunk.
Büszkék vagyunk a Nobel díjasainkra, közben elfeledjük, hogy mindannyian külföldön váltak sikeressé, és olyankor zsidó vallásuk is bocsánatos bűnnek számít.
Annyira magyarok vagyunk, hogy kerítést emelünk az idegenek ellen, miközbe nem győzzük állami pénzből reklámozni magunkat hogy jöjjenek a túristák.
Mosolygós nép vagyunk, hisz csak egymásra vicsorgunk a villamoson.
Büszkék vagyunk a török fürdőinkre, kultúránk részét képezik, bár egy igazi vallásos török nő nem mehet be ezen épületekbe autentikus öltözékében, a burkiniben.
Elítéljük a muszlimokat, mert ostoba módon még a saját történelmünket sem ismerjük, és nem tudjuk a Kárpát medencét hazájául választó nép melyik része, hány százaléka volt „ISZLAMISTA”.
Megyek beszerzek egy trendy pólót, egy árpád sávos zászlót, és egy hatalmas nagy magyarország térképet.
Mert magyar vagyok, és a rendes igaz magyar ember, hagyománytisztelő.
Vannak magyarok. Vannak az én szememben igazi magyarok.
Beszélünk nyelveket. Normális iskolai végzettségeink vannak. Külföldön megbecsült munkánk lenne. Jó fizetéssel. Nem, nem itthoni szemmel nézve, kinti szemmel nézve is jó lenne a fizetésünk. Évi legalább kétszeri nyaralással, jobb kocsikkal, nem 20 évre hitellel terhelt ingatlannal.
Szabadság. Demokrácia. Talán nyugodtabbak lennénk, talán a mindennapi harc az élettel a mindennapokkal nem tenné tönkre az egész életünket, és nem nyomná rá gyalázatos bélyegét. Talán nyaralónk is lehetne. A gyereknek is jutna gyermekbarát oktatási rendszer, könnyebb nyelvtanulás, és lehetőség az ÉLETRE.
Megtanulna nyitottnak, elfogadónak jobb EMBERNEK lenni.
Lehetőségünk is lenne menni. A kérdés csak annyi miért nem vagyunk összecsomagolva. Hát Radnóti tökéletesen megfogalmazta.
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.Itthon vagyok….”
Radnóti… Aki ugye nem volt keresztény. Sárga csillagot kapott a háborúban zsidó származása miatt, és halál várt rá. Őt is marhavagonban szállították, Abdán lőtték agyon, mint az egyik legnagyobb magyar költőt.
És amikor a magyar történelem éppen ismételni készül önmagát, amikor dívik az antiszemitizmus, korrupció, diszkrimináció, vallások elleni erőszak, akkor éppen őt hozzák fel igaz magyarnak. Miközben legyünk őszinték, én sem merném azt mondani Radnótinak 2017-ben hogy nyugodtan sétáljon végig a körúton a Nyugatitól a Blaháig.
Nekem igazi magyar az első, második harmadik generációs magyar is, akinek csak a felmenői éltek itt, magyar ősökkel rendelkezik. Esetenként soha nem járt az országban, de vaktérképen csukott szemmel meg tudja mutatni hol van Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs. Aki büszkén mondja hogy kedvence a gulyásleves, a palacsinta, a lángos, a kürtös kalács, hadarja hozzá a csikóst, a hortobágyot a szürke gulyát. Akár akcentussal is, de beszél, ír, olvas magyarul. Ismeri Petőfit, Arany Jánost. Ismeri a történelmet. Külföldön él, nem magyar állampolgár. De ő büszkén mondja hogy Magyar.
Nyitott a világra, szereti az otthonát, szereti a hazáját, és mégis ott él szívében szeretettel egy sosem látott ország.
Nekem igazi magyar az a szerb, szlovák, román. Aki itt, csak „büdösromán”. Talán rendelkezik magyar igazolvánnyal. De a határokon túl született.
Lehet, nem ismeri a napi magyar politikát, de amikor vasárnap délben kimeri otthon a család a húslevest, vagy épp vágnak egy szeletet a rántott húsból, ebéd közben magyarul beszélnek.
Magyarul ír, olvas, számol, gondolkodik. Pedig mi csak szerbnek, románnak látjuk. Miközben ők magyarok, keresztények, és még járnak templomba legalább az ünnepeken.
Magyar. Ő azt mondja, x állampolgár, de magyar nemzetiségű. Pedig egy másik országban élnek, egy másik ország szabályait és hagyományait tisztelik. Sok sok év után, ők még mindig tartják a magyar szokásokat, hagyományokat. Ők magyarok.
Nekem igazi magyar az, aki családjától távol van. Ő élni szeretne. Életben szeretne maradni. A jobb élet reményében van most távol a hazájától. Ő nagyon magyar. Foggal körömmel ragaszkodik a piros aranyhoz, a töpörtyűhöz, a tejfölhöz. Magyarul álmodik. Magyarul beszél. Csak most nem itt lakik. Talán még nem akar végleg távozni.
A szíve mélyén ő magyar. Mindig az volt, mindig az lesz. Pedig neki sincs trendy fekete pólója.
Szerző: Maja Gabriella Mia
Forrás: Kendő Ereje