Januártól egy tavaly nyári kormányrendelet értelmében elkezdték törölni a munkaügyi központok nyilvántartásukból az 50% alatti egészségkárosodással élő álláskeresőket.
Nincs ebben, kérem, semmi meglepő vagy váratlan!
2011-ben már tiszta és világos lett az a kormányzati szándék, hogy minél kevesebb beteg, munkaképtelen ember részesüljön bármilyen állam által folyósított ellátásban. Ezt szolgálta az új felülvizsgálati rendszer, amelyre minden rokkantsági ellátásban részesülőt köteleztek. Persze, kommunikálták is lelkesen, hogy ők csupán a csalókat, a pénzért rokkanttá nyilvánítottakat akarják kiszűrni. Na, meg lelkesen mutogattak is visszafele, hisz már a Gyurcsány-kormány idejében is volt erre egy szándék.
Hiába volt tiltakozás, hiába kezdtek a leszázalékoltak valamiféle tömörülésbe gyűlni érdekeiket érvényesítendő, hiába ült néhány tucatnyi ember 2012. forró júliusának elején 5 napon át a Hősök terén tiltakozásul (néhányan köztük éhség-sztrájkolva), az egész nem érte el a társadalom ingerküszöbét és magukra hagyták őket. A kormány pedig csont nélkül vitte végig, amit eltervezett.
Aztán jöttek sorba az újabb rendeletek.
- ezernyi beteg gyerektől vonták meg a tartós betegségük okán addig járó emelt családi pótlékot
- folyamatosan csökkentették a közgyógyellátásra kapható gyógyszerek számát
- a (vélhetően) diétájukat nem betartó cukorbetegektől megvonták a drágább, viszont tagadhatatlanul jobb hatásfokú inzulinkészítményeket,
- a bél- és vizeletsztómásokat négy fal közé zárták azzal, hogy gyógyászati segédeszközeik adható mennyiségét olyan minimálisra szabták, hogy azzal képtelenség a közösségi lét,
- korlátozták a daganatos betegségek elleni kezelések számát,
- miközben integrációt hirdettek, egyre több fogyatékkal élő, beteg gyermeket zártak ki a normál oktatásból és küldtek speciális intézményekbe,
-megszigorították (ellehetetlenítették a szegényebbek számára) a mozgáskorlátozottak közlekedési eszközhöz jutását,
és még sorolhatnám a betegeket, fogyatékkal élőket sújtó intézkedéseket.
És persze, közben zajlottak az embertelen, megalázó felülvizsgálatok, melynek következményeként százezernyi ember esett ki a rokkant-ellátásból, többnyire igazságtalanul.
Számukra két kiutat hagyva: az önként választott halált, vagy az álláskeresőként regisztrálást, havi 22 800 ft-os támogatással.
Az ő esetükben teljesen egyértelmű volt, hogy nem fognak (ritka kivétellel) munkát találni, hisz egészségügyi állapotuk szerint munkaképtelenek. Mármint a foglalkoztatás-egészségügyi orvosok szerint. (Ellentétben a felülvizsgálatot végző orvosok véleményével. Akik többnyire ugyan szakorvosok, de nem az általuk vizsgált betegek betegségeiben. Rengeteg köztük a patológus, a nőgyógyász; belgyógyászt, sebészt, neurológust, kardiológust elvétve találni.)
S az állam által beígért, egészség-károsodottaknak való munkahelyek pedig nem lettek. Igaz, cserébe adók, büntetések mentek a büdzsébe, hisz keményen büntették azon munkáltatókat, akik nem tettek eleget törvényi kötelezettségeiknek, és nem létesítettek ilyen munkahelyeket. Az államnak jó buli lett, hisz bevételre tett szert minden erőfeszítés nélkül, a munkáltatók pedig inkább fizettek, mert a bírság összege jóval kisebb volt, mint egy ilyen, speciális munkahely teremtésére való befektetés.
Mindenki jól járt, kivéve a szerencsétlent, aki 22 800 ft-ból csak vegetálni tudott, de legalább volt valami cseppnyi bevétele. Arról sem ártana azért beszélni, hogy közülük hányan élnek ma már az utcán, hajléktalanként, mert azt, ugye, mindenki belátja, hogy ennyi pénzből lakást fenntartani, rezsit fizetni még e veszettül hatalmas rezsicsökkentés (sic!) mellett is lehetetlen.
Most pedig ezek az emberek, 132 000 állampolgár, az út széléről egyenest a szakadékba vettetett!
Jövedelem, egészségügyi ellátás nélkül
HALÁLRA ÍTÉLTETTEK!
132 000
Jól jegyezzük meg ezt a számot!
Ha ezt is némán tűri a társadalom, majd egyszer, a messzi-messzi, távoli jövőben ennyi név kerül arra az obeliszkre (illetve csak egyik oldalára, hisz vannak még számosan), amelyen a jelenlegi kormány áldozatainak állítanak emléket!
Szerző: Mérei Böbe
Forrás: Kendő Ereje