Várom a helyközi járatot. Egyedül állok a buszmegállóban. De nincs ebben semmi különös, ünnep van. Ilyenkor nagy családok vagy baráti körök ülnek a terített asztalnál. Én is egy ilyentől jövök. Halászlé és rántott hal volt az ebéd. A buszváró háta mögött a tó, s mellette a menő éttermek. Ezekhez most érkeznek a márkás gépkocsik. Bundába öltözött nők szállnak ki, párjukkal és barátaikkal vagy rokonaikkal. Míg azon tűnődöm, honnan érkeztek, mely falvak nagymenői, akiknek dukál a drága étterem, hirtelen mellém pattan egy szép szál fiatalember.
Fotó: Horváth Péter Alkonyzóna
- Nem ment még el a tatabányai busz? - kérdezi, s felsóhajt, amikor nemet mondok. Derűsen leveti magát a buszváró jéghideg padjára. - Mennyi az idő? - kérdezi.
Kapásból rávágom, nincs mobilom, se órám. Veszélyes ilyenkor táskába kotorászni a mobilért.
A srác Király Gábor-féle szürke mackónadrágban van, piros sportcipőben, csinos ing és dzseki egészíti ki az öltözékét. Haja egy centisre vágva, arca frissen borotvált.
- Karácsonykor nem kellene mackóalsó helyett nadrágot fölvenned?
- Dehogynem! Az anyám rám is szólt, amikor öltözni látott. Nem mertem neki megmondani, hogy a szép új farmerom az éjjel széthasadt a sejhajomon. Hirtelen kellett menekülnöm innen - int az éttermek felé - a kerítésen másztam át. Akkor hasadt széjjel. Már csak otthon vettem észre, hogy a pénztárcám nincs meg, gondoltam, kieshetett, amikor átmásztam a kerítésen. Alaposan berúgtam, nem volt erőm akkor visszajönni, meg hát a buszok is ritkán járnak ünnepeken. Aludtam vagy négy órát. Rendbe tettem magam, aztán jöttem. Még jó, hogy emlékeztem, melyik kerítésen és hol másztam ki. Nagy szerencsém, tényleg ott volt a pénztárcám a kerítés tövében. Abban van minden igazolványom. Jó kis hecc lett volna mindet újra megcsináltatni. Meg hát, ha megtalálták volna, kiderül az éjszakai randalír, s hogy én voltam benne.
- Hogy mi történt, hát arról jobb, ha hallgatok.
Fotó: Szeifer Natália
Megjött a buszunk, alig néhányan ültek benne. Két nehéz táskámat magam mellé tettem az ülésre, de a srác odajött, s arra kért, üljek arrébb. Így hát a szatyrokat az ölembe vettem... Csilingeltek benne az üvegek.
- Hú de sok pia - pillant a táskákból kikandikáló üvegekre.
- Ezek csak üres üvegek. Gyűjtötték nekem, viszem a rokonságnak, nekik lesz pálinkás üveg. Csinos kis üvegek.
- Hol dolgozol? - faggatom a fiatalembert.
- Itt-ott. Mostanában árufeltöltőként dolgoztam, ugyanis iskolába járok, s árufeltöltőként esti műszakban dolgozhatok. Mégse tarthatnak el teljesen a szüleim, hiszen már huszonegy éves vagyok.
- Hol tanulsz?
- Az az igazság, hogy csak hat osztályom van, most járom levelezőn a hetedik osztályt. Aztán majd a nyolcadik után levelezőn leérettségizek. Orvos akarok lenni!
- Orvos? - ámulok el. Huszonhárom éves leszel mire befejezed a nyolcadik osztályt. A középiskola négy év. Hány éves korodra akarsz orvosi diplomát szerezni? Miért most jársz általánosba?
- Link gyerek voltam. A Hatostelepen, ahol lakom, ez nem volt feltűnő. Aztán ciki lett, hogy sehová sem akarnak fölvenni melóra, mert még a nyolc osztályom sincs meg, szakmáról nem is beszélve. Gondoltam, befejezem az általánost, aztán érettségit szerzek, s megyek az egyetemre. Most, hogy a sok orvos lelépett, kellenek a fiatal orvosok, előbb-utóbb majd megszerzem az orvosi diplomát. Nem hiszi?
- Nem nagyon. Orvosi diplomát nem könnyű szerezni, főként annak nem, aki még csak most járja a hetedik osztályt. Miért nem tanulsz majd egy jó szakmát? Az elérhető volna, ha szorgalmas leszel.
- Orvos leszek, ezt határoztam! Aztán visszajövök a Hatostelepre, s itt fogok gyógyítani. A szüleim eltartanak, ha muszáj lesz. Most a meló mellett elég jól tanulok. Nagy marha voltam, hogy ellébecoltam korábban a tanulást.
- Dolgozol, gondolom lányok után jársz, hogy akarsz te orvos lenni?
- Nem járok lányok után. Nem is kellene, szinte ragadnak rám. Ritka az ilyen jóvágású srác, nem? De most nincs időm a lányokra. Meló és tanulás.
Leszálláshoz készülődöm. Erre azt mondja, hazakísér, majd segít a csomagok cipelésében.
- Szó sincs róla. Most csak átszállok egy másik buszra, Budapestre utazom, ott lakom.
- Ej de kár! - mondja. - Gondoltam, akad jófajta süti magánál, délután alhatnék egy jót. Aztán beszélgethetnénk megint. Csinos nő maga, tudja?
- Persze, a hetvenöt évemmel, csinos vagyok - nevetem el magam.
- Azt hittem, hogy úgy negyvenöt lehet.
Erre már nem válaszolok. Leszállok, ő az egyik busz felé ballag én megvárom míg eltűnik a szemem elől. S megyek haza.
Szerző: Madarász Anna
Forrás: Kendő Ereje
Sorozatot indítok, olyan "kis" emberek, nagy cselekedeteiről, aki elég ha szerez néhány boldog pillanatot embertársainak. A világmegváltást nem tőle reméljük. Szívesen bemutatom a hétköznapok hőseit a mindennapi jóság rovatban, és lesz a rovatnak negatív párja napi bunkóság címen.
Várok veletek, vagy ismerősötökkel megesett valódi történetet, névvel, vagy név nélkül a feherkendo@gmail.com emailre.
Puszi Brigi :)
