"Olvass, de ne azért, hogy legyen mit cáfolnod és tagadnod, sem azért, hogy legyen mit elhinned és magadénak vallanod, sem pedig azért, hogy legyen miről beszélned és társalognod. Hanem hogy legyen mit fontolóra venned és elmédben forgatnod."
(Bacon)
Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat, hogy másszák meg.
Csábító volt a fődíj - finom falatok -, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok: nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal.
Legalább ötven béka indult neki a magas falnak.
- Úgy sem sikerül nekik - mondta egy nyúl és mikor kimondta, három béka le is esett a földre.
- Túl gyengék ehhez! - harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a földre.
- A békák nem is tudnak falat mászni! - nevetett a vaddisznó és erre vagy húsz béka esett le a földre.
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
- Le fog esni! - morogta a farkas, de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt!
Az állatok körbeállták.
- Gratulálunk, hogy sikerült éppen neked? - kérdezte a róka.
- Mi a titkod? - kérdezte egy másik béka.
- Gyakoroltál? - szegezte neki a kérdést a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt... Ekkor döbbentek rá, hogy a győztes béka SÜKET! Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak a saját belső hangját hallotta:
- Feljebb, feljebb, feljebb! - mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el az önbizalmát.
Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal, akik ezt sugallják nekünk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni! Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk! Akkor többször érünk fel a csúcsra!
Szerző: Radányi Gerendai Ilona
Forrás: Kendő Ereje
