A Kendő Ereje

Anyák az anyákért, a családokért és a társadalomért.... Mert a Kendőnek hatalmas ereje van!

A kocka el lett vetve – és bejárta a világot!

Ma van az alighanem legismertebb magyar kortárs talámány, jelesül a Bűvös- illetve Rubik-kocka negyvenedik születésnapja – azaz a RU0158 ügyiratszámú „Térbeli logikai játék” című szabadalmi bejelentést 1976-ban e napon tették közzé.

 

ifj_rubik.jpg

A Bűvös Kocka és idegenhoni névadója, a feltaláló: Rubik Ernő

Namármost.
Önmagától adódik a kérdés – vajon gazdagabb lett-e a világ e naptól kezdődően?
Ne hamarkodjuk el a választ…
Végigtekintve magyar elmék elsőre is rögtön PRAKTIKUS szüleményeit, igazán elgondolkodtató a Bűvös-kocka szerepe.
Gondoljunk csak Jedlik Ányos dinamó elvére vagy csak egyszerűen a szódavízre, Irínyi János zajtalan és robbanásmentes gyufájára, Bíró László József golyóstollára, netán Bánki Donát és Csonka János porlasztójára – máris csettinthetünk:
– No, igen, ezek Bláthy-Zipernowsky-Déri transzformátorával, Selye János nyugtatójával vagy Szent-Györgyi Albert C-vitaminjával együtt igazán VALAMIK – mellettük ez a tekerős izé csak haszontalanság, leszámítva persze azt a különleges esetet, hogy ha hajótöröttek leszünk egy lakatlan szigeten, amire azért, lássuk be, aligha van esély.
De nem!
Valójában felmérni sem tudjuk, hogy mit hozott magával ez az eredetileg "csak" a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas eszköz.
Még az is lehet, hogy az Iparművészeti Főiskola akkori hallgatói sok-sok okosságot ismertek föl térlátásuk kifejlődésével – ám az bizonyos, hogy a kocka az elmúlt pár évtizedben ezrek-tízezrek-százezrek, sőt akár milliók fantáziáját mozgatta meg.
Alighanem e tudományos eszközben a világ legismertebb logikai játékát tisztelhetjük, mely játék időközben bevonult sok-sok tudományba (matematikába, pedagógiába…) és a művészetekbe, s ki tudja még hova – hogy az üzleti világra gyakorolt hatását ne is említsem.
Jómagam - bár huszonéves ifjú voltam a Rubik-kocka születésekor – már ismerkedésünk első évében föladtam a vele való küzdelmet.
Bevallom, hogy gyenge vagyok hozzá, de ha ezt finomítani kell, akkor úgy mondom: nagyon balkezes.
Vagy éppen túl ügyes?!
Nézőpont kérdése, hisz az is lehet, hogy én vagyok az, aki a negyvenháromkvadrillió-kétszázötvenkettőtrillió-hárombillió-kettőszázhetvennégymilliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcsszázötvenhatezer (43 252 003 274 489 856 000) kirakható megoldásból a legtöbbet megtaláltam – a maradék (nem szabályos) variációk kirakásához még nagyjából 1 371 512 026 715 évre van szükségem, ha a nap 24 órájában másodpercenként változtatom az állást.


Ifj. Rubik Ernő Kossuth- és még vagy ezer díjas magyar építész, játéktervező, feltaláló 1944 nyarán született Budapesten. Eredetileg építészmérnök, de nemcsak a BME-en tanult, hanem Iparművészeti Főiskolán is, itt szobrászatot és belső építészetet.

Nevében azért szerepel megkülönböztetésül az "ifjabb" kitétel, hogy megkülönböztethessük édesapjától, a pöstyényi, születésű idősebb Rubik Ernő (1910-1997) gépészmérnöktől, aki a legismertebb magyar repülőgép-tervező – felejthetetlen műve a Góbé.
És alighanem hovatartozását egyértelműen jelzi a többi, általa tervezett géptípus neve. Ízelítőként csak néhány: Szittya, Vöcsök, Pilis, Bibic, Esztergom…

 

gobe.jpg

Idősb. Rubik Ernő az 1960-as évek elején tervezte a Góbét
A vitorlázógép még ma is népszerű – a felvétel Pesthidegkút határában készült.

 

Visszatérve a ma ünneplendő találmányhoz: 2010-ben matematikusok bebizonyították, hogy 20-nál több lépésre nincs szükség a kocka kirakásához – ez a szám, mondják, Isten száma.
Ez persze csak az elmélet, a húsz lépésre csak kevesen (vagy tán senki nem) képes.
A Rubik-kocka kirakási rekordját jelenleg egy számítógép tartja 5.27 másodperccel, a manuális csúcs 5,55 másodperc.
A vakon kirakás kategóriában magyar rekordert találunk – egy ifjú 26,36 másodperc alatt rakta ki a kockát.

buvos_kocka.jpg

A képen: A nagy magyar szellemi teljesítmények bemutatására terveznek létrehozni egy új múzeumot, amely egy Rubik-kocka formájú épületben kap helyet. Az avatást négy éve 2017-re tervezték a Rákóczi híd budai hídfője környékén.
A mai jelek szerint ez csak álom marad.
Vagy mégsem?…

Szép napot Mindenkinek!
A Lányoknak puszi, a Fiúknak parola :) :) :)

 

Szerző: Mészáros Sunyo

Forrás: Facebook

A Kendő Ereje

A kendő amely takar, óv, melegít, sebet kötöz, könnyet töröl, összeköt. Családokat társadalmat segítő civilek oldala.

Friss topikok

Címkék

1941 (1) 2016-ban elhunytak (1) 2018 (1) 2018 választások (1) adakozás (1) adomany (1) adomány (2) adományozás (1) ajándék (3) akadálymentesítés (1) áldozatok (1) Aleppo (2) álláskeresés (1) Andorra (1) antibiotikum (1) anya (1) anyaság (5) anya születik (1) ápolás-gondozás (1) áram a kerítésben (1) aranyérem (1) Arany János (2) áruhitel (1) A walesi bárdok (1) Baba (1) bábaság (1) bakancslista (1) baleset (1) ballib (1) Balog miniszter (1) Bana (2) Bangóné Borbély Ildikó (1) barbárság (1) Bartók (1) beigli (1) bejgli (1) békesség (1) belső hang (1) beteg gyerek (1) bevásárlás (1) bírósági ülnök (1) Bíró Tünde (2) Bischitz Johanna (1) biztonsági őr (1) blogvers (1) bojkott HIT ellen (3) Bokros Lajos (1) bolhapiac (1) Bősz Anett (1) Bruck András (3) búcsú (1) Buda Ferenc (1) bunkóság (1) büszkeség (1) Buta (1) bűvös kocka (1) callcenter (1) CEU (3) Chuck Barry (1) cipő (1) civil (1) civilek (3) civil kurázsi (1) civil mozgalom (1) civil segítők (2) Colonel (19) cölöpteknős (1) család (1) családi történet (1) csalás (1) csángómagyar (1) Csányi Vilmos (1) csasztuska (9) csontkovács (1) csősz (1) csucson (1) cukorbetegség (1) Daru Ibolya (1) Dél -Pesti kórház (1) demokrácia (1) diktátor (1) dinnye (1) disznóvágás (1) Dobos Márta (1) dödölle (1) Dombovári Edina (8) Doody Anna (1) drága fogászati kezelés (1) Duna (2) Ecetes sós (1) egészségügy (4) Egri Gabriella (1) elelnöválasztás amerika (1) életkép (8) elhízás (1) elismerés (1) Elképzelt (1) ellenzék (1) elmű (1) elmúlás (1) elsős gyerek (1) elszegényedés (1) elutazik (1) elvált nő (1) elvándorlás (1) elveszett (1) emberiesség (1) emelőszerkezet (1) emlékek (4) emlékkönyv (1) energia (1) Erdély (1) Erdős Virág (1) érettségi (1) Erzsébet utalvány (1) Eugenia S. Lee (1) Év (1) évértékelő (2) Facebook (1) fájdalom (1) fakivágás (1) falusi iskola (1) farkastörvények (1) farsang (1) Fehér Kendő Mozgalom (1) fehér szivárvány (1) fejlődés (1) feladat (1) felelősségbiztosítás (1) felvilágosítás (1) feminizmus (2) férfi-nő kapcsolat (1) FHT (1) fidesz (1) FKA jótékonyság (1) fog (1) fogorvos (1) Frumósza (3) Füredi Ferenc (4) futball (1) fűtetlen lakás (1) Futrinka utca (1) Gabriella P. (8) Gál Éva (1) génmanipulált élelmiszerek (1) Geszt (4) glifozát (1) Góbé (1) gólya (1) Gorka (1) gyász (1) gyerekek (2) gyereklélek (1) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (1) gyermeki szeretet (1) gyermekjogok (1) gyermekvédelem (2) gyomírtó (1) gyujtes (1) gyűlöletkeltés (1) hajléktalan (2) hajléktalanság (7) Hajléktalan Karácsony (1) hajléktalan nő (2) hála (1) halál (1) hálapénz (1) halloween (2) halottak napja (3) Handó Tünde (1) Harcos Katalin (1) haza (1) hazaszeretet (1) Hermányi Judit (1) hideg (1) hontalanság (1) horgolt takaró (1) hormonzavar (1) hősök (1) Hosszú Katinka (1) Hrabovszki Megai Oktávia (1) humor (14) idős kor (1) Igazgyongy alapitvany (1) illebaralizmus (1) Illyés Gyula (1) imalánc (7) iskolarendszer (1) jam (1) javasasszony (1) jobbik (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) Jótékonyság (1) júdás pénz (1) Kaczvinszky Barbara (3) kannibalizmus (1) karacsony (1) karácsony (17) karácsonyi 10ezer (1) karambol (1) kék táblák (1) kendő (1) Kendő Ereje (1) képek (2) kerekes székes közlekedés (1) keresztszülő (1) Kerezsán László (1) kisfilm (1) Kisné Szivcsovics Nikolett (1) kistelepülés (1) Kocsis Eszter (15) Kolbe Gábor (1) kommunikáció (1) Koncz Gábor (1) könyvcsomagolás (1) kórház (1) kormányablak (1) környezettudatosság (1) korrupció (1) Kossuth-tér (1) kovács mesterség (1) középosztály (1) közfoglalkoztatás (2) közfoglalkoztatási törvény (1) közgazdaságtan (1) közlekedési káosz (1) közlekedés kultúra (1) közöny (2) közösségi média (1) köztársaság (1) kreativ (2) kreatív (1) külföldi munka (2) Kunhalmi Ágnes Gurmai Zita (1) kút (1) Lackfi János (1) Lang Alex (2) látogatás (1) lecsúszás (1) lélekemelő (1) Lendvai Ildikó (2) libsi (1) Ligeti György (1) Lisztmayer János (1) Lovas Gábor (5) Lovas Zoltán (7) Luca nap (1) Madarász Anna (10) maffia (1) magány (2) magyar népmese (1) Maja Gabriella Mia (37) maraton (1) március 15. (4) Máté László (1) Máthé Kriszta (3) Medveczky Ilona (1) megkerült tárca (1) menekülés (2) menekült (2) Menyecske (1) Mérei Böbe (29) mese (1) Mészáros Sunyo (1) migráncs (1) Mikulás (1) mindennapi jóság (3) Momentum (1) mosógép (1) mosogep (1) motiváció (2) motoros baleset (1) Mowat Farley (1) múlt-jelen (1) multikulti (1) múlt század (1) munkahelyi dress code (1) munkanélküliség (1) munkaöröm (1) muszlim (3) Nagybárkány (4) nagyszülő (1) napi bunkóság (2) napi jóság (1) nélkülözés (1) nemzeti konzultáció (1) népszavazás bojkott (2) Netti festmények (1) ne görcsölj! (1) női sors (1) női tulajdonságok (1) nők (1) nőnap (1) Nótár Ilona (1) novella (1) nyaralás (1) nyári káposzta (1) nyári recept (1) nyilt levél (1) nyugdíjas nő (1) O1G (1) okmányiroda (1) oktatás (2) október 23 (1) olimpia (2) olimpiai népszavazás (1) önkéntes (1) öreganyó (1) óriás takaró (1) ősz (1) ötlet (1) ovoda (1) óvodások (1) padlás (3) pályázat (1) Pancho aréna (1) Papp Réka Kinga (1) Parászka Boróka (1) paraszti élet (1) pártok (1) pártpolitika (1) pedagógia (1) Pelsőczi Gergely (1) petíció (1) Pető Szabina (2) piac (1) Pilatus (1) plakát (2) pletyka (1) Póka Laci (1) politika (1) posta (1) pride (1) pulyka (1) Pusztavám (1) Putyin (1) Radányi Gerendai Ilona (6) Radányi Grendai Ilona (1) rák (1) Rákellenes Liga (1) rákkutató roma orvos (1) raklap ágyás (1) rászoruló (1) Rászorulók karácsonya (1) recept (4) régi családi történet (1) régi szakmák (2) rendőr sorfal (1) repülőroncs (1) rokkant ellátás (1) rokkant munkavállaló (1) roma (1) rongyszőnyeg (1) Rubik Ernő (1) Sándorné Kósa Brigitta (20) Sándor Bogi (1) Sándor Klára (1) segítőkészség (2) segítség (1) Shepherd Juhász Zoli (1) Simicska (1) SNI (1) sorosbérenc (1) Soros György (2) sportpark (1) stadion (1) Sukoró (1) Süti recept (1) Swimathon 2017 (1) szabadfogas (1) szabadság (3) szabaság (1) Szabó Andrea (1) Szabó Tímea (1) szakmák (1) Szalai Kriszta (3) szánkózás (1) Szász Emese (1) szegénység (8) szégyen (1) székely (1) Szél Bernadett (1) Szent Patrik nap (1) szerelem (1) szeretet (4) szeretet lángja (1) szexeducatió (1) szexuális bantalmazas (1) szexualitás szexuális nevelés (1) Szigetszentmiklós (2) Szilágyi Tibor (1) szinező (1) szivárvány (1) szociális erzekenyseg (1) szocpol (2) szocpolos ház (1) szögesdrót kerítés (1) Szókratész (1) szolgáltatás (1) szövés (1) születésnap (3) szülői szeretet (1) tajgetosz törvény (1) Takácsné Kriszta (2) talált telefon (1) tanácsadó (1) tanévkezdés (1) tankönyv (1) tanulas (1) tanulságos mese (1) tanyavilág (1) társadalom (1) TASZ (1) tavasz (1) tavaszi szünet (1) tehetség gondozás (1) tél (2) telefon (1) téli napforduló (1) temető (1) természet (1) terry black (1) testkép (1) testkép szégyenítés (1) tiltakozás (2) tini-kor (1) tisztelet (1) Tököl (1) tolvaj (1) tömegközlekedés (1) tornaterem (1) törvény (2) Tóth Kata (4) Tóth Sándor (1) trolivezető (1) Trump (1) tüntetés (1) Tüntetés naptár (1) Ujhelyi Sándor (6) újrahasznosítás (1) új év (1) ülnök (1) ünnep (3) ürge jelenség (1) Utcáról Lakásba Egyesület (1) Vajna Tímea (2) választás 2018 (2) valentin nap (1) vállalkozói igazolvány (1) vallás (1) vallási jelképek (1) várandós (1) Varga Andrea (1) Varga Netti (15) Vekerdy Tamás (1) vélemények (1) vereség (1) Verlaine (1) vers (7) vidék (1) videós bejelentkezés (1) Viharsarok (1) világmegváltás (1) vizes vb (1) Vona Gábor (2) Weöres Sándor (1) Zilling Ország Katalin (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása