Ezt nem értem.
Volt az a rémes cikk kb egy éve a fb-on, aminek a címe az volt, hogy "A liberális nevelés megbukott". A hajam égnek állt tőle, nem csak azért, mert blőd szakmaiatlanságokat és hülyeségeket hordott össze (gyerekekkel suttogva), és nem csak azért, mert valami olyan konstellációban használta a liberális szót és olyan tevékenységekkel kapcsolta össze, amihez semmi köze - hanem azért is, mert egy csomó pedagógus osztotta meg.
Most újra látom a Magyar Idők jóvoltából, hogy Csisztu Zsuzsa kiosztotta a "ballib károgókat".
Nagyjából be tudom lőni, hogy mikor volt az a pont a közbeszédben, amikor végleg kétpólusú "konzervatív / polgári - ballib / libsi / sorosbérenc" szembenállásra bomlottak a véleménykülönbségek; és nagyjából azt is látom, kinek-minek az áldásos tevékenysége okozta ezt.
A fogalmak értelmezhetetlenségén kívül (valaki elmondaná nekem végre, hogy mi a fene az a liberálfasiszta, liberálbolsevik, ballib, libsi - és valaki felvilágosítana, hogy a tömény nacionalizmusban és rasszizmusban ugyan mi a tököm a polgári) már csak azt nem értem, hogy hogyan asszisztálhatnak a megosztottsághoz ennyien? Hogy mitől nagyobb összefogás az, ha közösen szidjuk az ország másképp gondolkodó rétegét, mint maga a kritizálás?
Miért jó ideológiai jelszavakat szitokszóvá alakítani, és kiszolgálni a nyilvánvaló és módszeresen irányított felső vezetés feszültségkeltését?
Kinek, minek jó a politikusokon kívül, hogy egymásnak esnek az emberek? Nem vinne előrébb, ha megkeresnénk a közös (n)evezőt? Hogy hova, és miért akarunk eljutni? Hogy ebben kinek milyen tulajdonságát használhatjuk föl? Ha nem menne kicsiben és nagyban, hogy veled nem beszélek, a te szakértelmed nem kell, még ha nekem is prosperáló lenne, mert te ezt és ezt mondtad?
Néha azt érzi az ember, hogy inkább nem szól semmit, legyint, és arrébb áll, mert itt még 150 év a marakodásra megy el, a véleménykülönbségek kiszőrözésére, amitől aztán inkább hátrafele haladunk, és a világ elhúz mellettünk. Így lesz ebből a közösségből egy, a múltjába meredő, új értékeket létrehozni nem tudó, öntudatosan sértett árnyidéző, aki lassan fölemészti magát.
Szerző: Varga Netti
Forrás: Kendő Ereje