Azt hiszem ezzel a cipővel kezdődött minden….
Nagyon kedvesen, és diszkréten szóltak, hogy ha tehetem, ezt ne vegyem fel a munkahelyemen. Vagy, ha fel is veszem, akkor inkább a nap második felében. Egy szavam sem lehet, nagyon finoman és tényleg kedvesen tették, úgy hogy ne bántódjak meg. Miután, több mint 8 órát dolgozom egyszerre, így volt nálam váltócipő, és gond nélkül átvettem. Nem tartom egészségesnek, hogy 12 órán keresztül ugyanabban a cipőben legyek.
Azóta ez jár a fejemben. Nem tudok szabadulni a gondolattól.
Én most rabszolga lettem, napi 8 vagy bármennyi órában? A munkaadóm rendelkezhet felettem, rendelkezhet a tudásommal, a tapasztalatommal, mindenféle képességemmel, még az öltözékemmel is?
Korábban minden erőmmel lázadtam a munkahelyi dress code-ok ellen. Eleinte csak visszaszóltam csipkelődve a főnökeimnek, hogy majd ha a nevedre veszel, vagy ha kapok külön ruhapénzt, akkor talán beleszólhatsz, hogy mit veszek fel.
Majd megjelentek a munkaszerződésben a kiegészítések az öltözködésre vonatkozóan. Azóta teljesen szabad keze van.
Senki sem tudja megmagyarázni nekem azóta sem, hogy mitől lesz jobb nekem, mint ügyfélnek a bankban, ha épp átutalni szeretnék, vagy befizetni vagy csak számlát nyitni, hogy az ügyintéző miért ne lehetne farmerben, pólóban, miért kell neki egész nap rosszul éreznie magát nylon harisnyában és (valljuk be legalább magunk között), kényelmetlen körömcipőben?
Mitől lesz nekem, a páciensnek jobb, ha a szemész orvoson fehér köpeny van, holott előttem 20 embert vizsgált meg ugyanabban a fehér köpenyben, és utánam is 20 embert fog még megvizsgálni ugyanabban a fehér köpenyben?
(Nyilván nem a műtétről beszélek, oda értelem szerűen kell a steril környezet, át is öltöznek zöld ruhákba.)
Egyébként a köpeny alatt ő is utcai farmert hord.
Mitől lesz nekem, mint vásárlónak jobb, ha a benzinkúton a kútkezelőn emblémázott ruha van, amibe télen megfagy, nyáron megfő? Nekem bőven elég, ha nem koszos a ruhája. Mondjuk én még sose kentem magam össze tankolás közben.
Szóval komoly fenntartásaim vannak a munkahelyi öltözködési szabályzattal. Főként annak tükrében, hogy ezt MINDIG MINDENHOL A MUNKAVÁLLALÓVAL FIZETTETIK MEG! Közel 30%-a a munkaruha a munkavállaló egy havi bérének.
Levonják. Ahol jó fejek részletben, havonta, ahol kevésbé, ott előre egyben, de távozáskor mindenképpen. A munkavállaló az egyetlen, akit erről nem kérdeznek meg.
Persze nagyon szép egy pilóta egyenruha, és a stewardessek is gyönyörűek. De ugyanolyan szépek, kedvesek és mosolygósak lennének normális, nem egyenruhában is. Vagy már a ruha teszi az embert?
És akkor, 2 napja rátaláltam erre a cikkre: http://www.jogiforum.hu/hirek/37395
"Nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, ha egy vállalkozás belső szabálya a munkahelyen megtiltja minden politikai, filozófiai vagy vallási jelkép látható viselését - mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága."
Az Európai Unió elfogadott egy törvényt, ami arra vonatkozik, hogy a munkahelyeken betiltják a vallási jelképeket.
Paff neki. Én azóta csak pislogok, hogy mi van?
Azt hiszem ez az első olyan törvény, amit elhibázottnak és veszélyesnek tartok az Európai Uniótól. Egy fejlett civilizációban ez biztosan nem okozna gondot. De én magyar vagyok, Magyarországon élek. A "lehetőségek" hazájában…
Mostantól nem lesz olyan étterem, ahol hijabos nő fog kiszolgálni?
Nem lesz olyan iroda, ahol a titkárnő nyakában a blúz alatt csillag vagy kereszt lesz?
És nem lesz több olyan recept a YouTube-on, ahol a szakács karján ott van a kis piros cérnaszál?
Tessék mondani, egyébként eddig megvolt akár származás alapján a szabad munkavállalás lehetősége?
Hány kendős nő ül bankban?
Hány roma ül a bankban?
Hány ázsiai származású magyar ül a bankban?
Ugyanmár…. Ez Magyarország…
Egyáltalán nem érdekel ki milyen vallású. A vallás egyéni magánügy. Ha én egy 3 méteres keresztet akarok magammal vonszolni és az nem akadályoz meg a munkámban miért ne tehetném? Munkaidő alatt megszűnök önálló emberi lényként létezni? Végleg droiddá változom, aki gondolkodás és szó nélkül néma csendben teszi azt, ami a dolga? A tudásom és a személyiségem miatt alkalmaztak. Azért, aki ÉN vagyok.
Én pedig a kendőmmel, a keresztemmel, a csillagommal a szalagommal vagyok az aki vagyok. Így kerek egész. Enélkül én kevesebb vagyok. Elvesznek tőlem valamit, ami nekem fontos. Azok az emberek, akiknek a kereszt lóg a nyakában azoknak ez fontos. Mert kapták keresztelőre, ballagásra, érettségire. Kapták a keresztszülőktől, kapták a nagymamától. Ez nem csak vallási jelkép számukra. Ez annál sokkal több.
Azon is ki szoktam akadni, amikor levetetik munka közben a jegygyűrűket. (ahol van értelme mert baleset veszélyes ott oké, de egy tucat olyan helyet tudnék felsorolni ahol ennek semmi de semmi értelme) Elvesznek a személyiségemből egy darabot. Az emberek nem hivalkodnak a hitükkel, a vallásukkal. Őrzik a szívükben. Nekem ez most pont olyan, mint amikor csillagot kellett kitenni a náci Németországban.
Mennyi idő alatt lehet engem kirúgni ha holnap úgy megyek be dolgozni hogy egy piros cérna lesz a csuklómra téve? Hiszen van dress code (annyi hogy elegáns öltözet) és vallási jelképet is viselek.
De mi minősül vallási jelképnek? Egy hijab? Egy kereszt? Egy medál? Ha látható helyen van tetoválás adott esetben egy kereszt, egy bibliai idézet, vagy Jézus arca, azzal mi a helyzet?
Az előbb néztem meg egy felvételt a neten. Egy 20 perces tésztás csirkés egytálétel. Teljesen véletlenül vettem észre hogy a szakács csuklóján ott egy piros cérna. Az arcát nem is látom. A törvény értelmében ő akár törvényt is sért most ezzel. Pedig csak főz! Egy ínycsiklandó receptet mutat be előttünk pár percben! Nem érdekel a hite, a ruhája, de még az arca sem. Mégis előtérbe került a vallása a törvény miatt.
És veti fel egymás után bennem a kérdéseket. Tudja-e hogy az a piros kis cérnaszál vallási jelkép? Az eredete valahol a Judaizmusban keresendő, kabbala. De lehet más oka is. Van aki babonából tekeri magára a rossz szellemek elleni védelemként. Van aki divatból, hiszen a sztárok csuklóján is ott van. (ha jól emlékszem én Madonnán láttam először 20 éve)
Mi minősül vallási jelképnek? Abban az országban, ahol SS ruhában masíroznak 2017 ben a nácik (lehet perelni emiatt a kijelentésem miatt) ott kirúghatóvá válik egy ember, egy ártatlan medál miatt?
Ez egy hatalmas felelőtlenség. Ez egy rossz törvény.
Nem hiszem hogy tömeges elbocsájtások lesznek. De lesznek egyedi esetek. És minden egyedi eset egy ember élete.
Ezzel a törvénnyel bizonyos vallású embereket ki lehet iktatni a munkaerő piacról.
És ez veszélyes fegyver. Nagyon veszélyes.
Most nem mesélem el a kálváriámat, hogy hijabban (muszlim kendőben) 1 évig nem találtam állást. Majd amikor levettem, egy héten belül elhelyezkedtem, és úgy, hogy én válogattam a lehetőségek között.
Én levettem munkába a kendőmet, de ahogy elnézem a világot, ha kereszt lógna a nyakamba azt is le kellene vennem.
Kép forrása: http://www.telegraph.co.uk/news/religion/9136191/Christians-have-no-right-to-wear-cross-at-work-says-Government.html
Mert igen, a ruha teszi az embert. Ha holnap koboldnak öltözöm, akkor kobold leszek. Az én hitem, az én dolgom, az én magánügyem. Nem rendelkezik a testemmel, a gondolataimmal, a hitemmel, az érzéseimmel senki!
Szerző: Maja Gabriella Mia
Forrás: Kendő Ereje