Gyermekkoromban, a háború után, ilyentájt már disznóölésre készülődött az anyukám. A stelázsin aprólékosan szemügyre vette a papírzacskókban rejtőző fűszereket, csombort, fűszerpaprikát, feketeborsot, köménymagot, ilyesmiket. Átválogatta a padláson teleltetett vöröshagymát, fokhagymát. "Tisztítsad meg a rizst" - mondta az anyukám nagy boldogtalanságomra. Nem a lustaság hanem az olvasás utáni vágy lobbantotta bennem a szomorúságot. Egy kölcsönkapott Jókai kötet rejlett a párnám alatt, az volt a vágyam tárgya.
Persze ellentmondani nem lehetett.
Előkerültek a kamra polcáról a gyökérkefék, forró vízben kimostuk, pókok menekültek a forró fürdő elől. Kiskés, nagykés, bádog fazék, teknő, méteres fakanál, udvari bádogtűzhely - mind-mind szolgálatra készen, megtisztítva várta a hétvégét. Hétköznap nem lehet disznót vágni, akkor apunak, anyunak dolgozni kell a gyárban, nekünk meg ott az iskola.
kép: Fortepan
Eljött a vasárnap hajnala. Hallottam, amint betrappolnak az udvarunkba apu barátai, bátyáim kiáltásai vidították a fagyos hajnalt. Anyu tudta, ki nem mozdulok a dunyha alól, amíg el nem hallgat a leszúrt disznó. "Gyere már" - ugrasztott ki anyu az ágyból - "pucold a hagymát, de gyorsan járjon a kezed!". Néha kiszaladtam az udvarra, a pörzsölés narancsvörös lángjait bámultam. Aztán öntötték a forró vizet a mozdulatlan disznóra, kaparták le a szőrét. S mire kivilágosodott, apukám már bontotta is a kamraajtóra fektetett disznót. A segítők kaptak egy-két kupica pálinkát, apukám nem, ő sosem ivott. Megsült a hagymás vér, az anyukám sütötte házi kenyérből hatalmas szeleteket kanyarított, kellett az ennivaló a mínusz három fokban dolgozóknak. No meg nekünk is, az öt gyereknek.
Este lett, mire a sonkák, szalonnák besózva a fadézsába kerültek. Már megfőtt a orjaleves. Olyan csodás illat kevés van, mint az orjalevesé. No meg a sülő hurkák, pecsenyék, a sülő tepertő illata.
Először a férfiak ettek, a zsíros falatok boldogsága fénylett az arcukon. Kicsi volt a konyha, így aztán mi, a többiek, csak később jutottunk a leves kanalazásának boldogságáig. Véres hurkát kértem a sültek közül, a péktől hozott zsemlével készült. Máig érzem az ízét.
Éjfélre járt, mire anyu fölsúrolta a konyhát, a trisós forró víz felszedte a zsírt. Addigra már a segítők rég elmentek, apu is aludt már. Bent a szobában a hájas tészta édes, vaníliás illata csábítgatott, de a kísértést legyőzte végre a fáradtság, a kimerültség, az álomba zuhanás.
Szerző: Madarász Anna
