Ahogy beköszöntött a tél, vele együtt az iskolaszünet, valahol szórakozni kellett a gyerekeknek. A ház egyetlen szobájában mégsem lehetett üldögélni a kemence mellett egész nap. Úgy emlékszem, hogy nem tudott olyan hideg lenni, hogy ne mentünk volna a nyakig érő hóban szánkózni, vagy korcsolyázni.
Fotó: Hógolyózó gyerekek Zalaszántó 1930-as évek Magyar Film Iroda felvétele
A korcsolyázás nem volt egészen egyszerű, mert kellett hozzá korcsolya. Na, de kinek volt annyi pénze, hogy igazi, cipőre szerelhető korcsolyát vegyen? Minden gyerek találékony, különösen ha a saját szórakozását szolgálja a találmány. A nagyobb fiúk kifaragtak egy fadarabot, úgy hogy az egyik oldala lapos lett a másik háromszög formán élben végződött. Erre az élre drótot szereltek és kész is volt a korcsolya. Ezt a szerkentyűt viszont nem lehetett a cipőre szerelni, más megoldást kellett találni. Minden háznál volt szalma, szénakazal, ahonnan az állatok ennivalóját egy hosszú nyélre szerelt szigonnyal húzták ki. Na, ez a szigony tökéletesen megfelelt a korcsolyázáshoz hajtórúdnak. Ráléptünk a korcsolyára, a szigonyt a lábunk közé kaptuk azzal meglódítottuk magunkat és már siklottunk is a jégen! Remek volt! Egymásnak adtuk a felszerelést, úgy hogy mindenkire sor került. Nagyon jó korcsolyapálya volt a mi kertünk végében, ott folydogált egy kis ér, patak. Arról vesszőseprűvel elsepertük a havat, sokszor több méter hosszan és egész nap hangos zsivaj közepette siklottunk.
Fotó: Csúszkálók, Székelyföld (Románia), 1930-as évek. Magyar Film Iroda felvétele. Néprajzi Múzeum
Ha már tiszta volt a jég és olyan magas szárú cipője volt az ember gyerekének aminek a sarkán patkó, vagy legalább egy fém flekk volt, azzal lehetett pávát ütni a jégen. Az úgy történt, hogy a fém sarok élével nagyot ütöttünk a jégre és jó esetben megjelent egy szivárvány színű félkör alakú páva farok. Addig csináltuk amíg nem sikerült. Néha versenyeztünk kié a legszebb. Egy veszélye volt, ha nem volt elég vastag a jég, az bizony könnyen beszakadt. Térdig vizesen nem lehetett hazamenni, mert jött a leszidás. Ilyenkor Sára nénémnél kötöttem ki aki felültetett a falba rakott sparhelt lernijére és addig ott maradtam amíg én és a cipőm meg nem száradt.
Janó Ákos: Gyerek szánkóval (1960) - Thorma János Múzeum
Másik téli szórakozás természetesen a szánkózás volt, ugyancsak házi készítésű szánkóval. Amikor leesett a hó a lovas gazdák befogtak a nagy szánba, csengőt kötöttek a lovak nyakába és végig hajtottak a falun. Mire körbe értek a falu összes gyereke fent ült a szánon, vagy a kis szánkóját utána kötötte a nagynak és ott csúszkált össze vissza, néha bele borult a hóba. Hangos volt a falu a gyerek zsivajtól. Kipirulva csak enni mentünk haza és melegedtünk a jól befűtött kemence mellett. Sült krumplit ettünk kolbászzsírba mártva és hogy ne fázzon a kezünk a zsebünkbe is tettünk belőle.
Balatoni Múzeum - Fotótár Fehér berliner kendő 1939 Zalavár
Mondom, hogy a zsebünkbe, pedig nem biztos, hogy volt zsebünk, én például még 10-12 éves koromban is úgy mentem télen iskolába és játszani, hogy az anyám nagy nyakbavaló „ berliner „ kendője volt rajtam keresztül kötve. Később aztán megjött a "flanc", csináltunk otthon nyúlszőrrel bélelt muffot, amit a nyakunkba akasztottunk lógott rajtunk amikor szaladtunk. A muffba már lehetett sült krumplit tenni, ami melegített és amikor kihűlt egyszerűen megettük. Jobbak voltak minden kütyünél amit most a gyerekek / és felnőttek / megállás nélkül, beszélgetés helyett nyomkodnak.
Szerző: Kocsis Eszter
Forrás: Kendő Ereje
Új sorozatot indítunk, amelyben Kocsis Eszter saját emlékei alapján régi, főleg paraszti szakmákról, mesterségekről, tevékenységekről mesél.
Eszter 1934-ben született Geszten, most Szolnokon él.
Saját blogot is vezet, amelynek elérhetősége: esztermami.blog.hu
Fogadjátok akkora szeretettel a történeteit, amekkorával előadja.
Kedves Kendősök! Nagyon örülök, hogy Brigitta rám talált és megoszthatom általa régi emlékeimet . Régóta gyűjtögettem a fiókomban és néha megosztottam belőle. Sokan olvasták a blogomat amiben felöleltem az elmúlt század jelentős részét. Szeretek írni olyan dolgokról ami lassan feledésbe merül, nagy része saját élményem. Minden lében kanál gyerek voltam ezért maradtam meg.
Köszönöm mindenkinek aki olvassa és megosztja! Szeretettel: Kocsis Eszter
