Feminizmus:
Bajban vagyok az -izmusokkal. Minden -izmussal bajban vagyok. Minden állandó csoportosulással, irányzattal, gondolkodási sémával bajban vagyok. Nem hiszek bennük. Nem hiszek a permanens igazságtartalmukban, nem hiszek az uniformizálhatóságban.
Önarckép
Hiszem, hogy vannak ügyek, amikért érdemes összeállni bizonyos időre, de csakis elfogadva egymás diverzitását. Hiszek a munkacsoportosulásokban, a projekt-közösségekben, a közös célban, a csapatmunkában.
Egy -izmus soha nem ilyen. Az -izmus gondolatokat fog össze, homályosan általános masszává gyúrja, beledarál mindent és mindenkit, kicsit nyirbálja a kilógó gondolatokat, kicsit alakít rajtuk, helyrepofoz, átfogalmaz, irányt szab, kereteket állít fel. Pont attól foszt meg, amitől egyedivé válik minden egyes dolog és ember a földön: az adott szituáció értelmezésétől, a kedvtől, a hangulattól, az itt és most-tól, a mástól, a finom, nüánsznyi különbségektől. A mindig változatos és mindig izgalmas egy-egészből, a globalitásból; amit hasonlítsunk most egy ragyogó színekből álló festményhez; az -izmus mindig egy, a színeket ujjal összegányoló barna masszát csinál. Nem csak nem szép; de nem is adja vissza a lényeget.
Így vagyok a feminizmussal is. Értem, miért jött létre, és értem az elveinek a létjogosultságát. És igen, úgy gondolom, hogy jó, ha egy nő öntudatos, célja van, tudja, mit akar, képessé teszi magát a megvalósításra, és nem rendeli alá magát akármelyik, a sarkon felbukkanó férfi kénye-kedvének. Mert nem rabszolgának született. Mert ugyanannyi jog illeti meg, mint ellenkező nemű társát. Mert beleszólása van saját sorsába, és nem az a dolga, hogy másokat kiszolgáljon - mint ahogy egyik embernek sem ez a dolga. Olybá tűnik nekem, hogy a 2000 év alatt, ami alatt eljutottunk a nők teljes elnyomásától a jogaik viszonylagos elismeréséig és értékeléséig; amiben a feminizmusnak nagyon nagy érdeme van; valahogy teljesen feledésbe merült a nagy társadalmi férfi-nő megkülönböztetésben és mindenféle gender-fogalom használata mellett AZ EMBER MINT EGÉSZ fenomenonja. Hogy elsősorban ezek vagyunk.
Portrék
Nem is értem ezt a nagy feszülést a férfi-női szerepfelosztásról. Hogy miért nem természetes, hogy az egyikünk ilyen, a másikunk olyan - az egyikünk ezt szereti csinálni, a másikunk azt - az egyikünk ebben jó, a másikunk abban - miért nem ezek alapján osztjuk fel a teendőinket? Miért kellene Nettinek, aki utál főzni, minden nap tejbegrízt készítenie a fiának, csak mert nőnek született? Miért ne lehetne inkább projektkoordinátor, amiben egyébként utánozhatatlan? És miért ne vehetné át a tejbegrízfőzés teendőjét egy férfi, aki viszont imád otthon tevékenykedni? Miért ne hagyhatnánk meg Ilikét a naponkénti háztartási örömök okozta kielégülésben, ha őt pedig ez teszi boldoggá? Miért ne vehetnénk természetesnek, hogy akinek az az álma, hogy gyereket neveljen, az gyereket nevel - akinek az az álma, hogy férj nélkül körbeutazza a világot, az utazza körbe a világot.
Miért nem egyértelmű, hogy nem nőként, nem férfiként, nem cigányként, nem zsidóként, hanem emberként vannak egyforma jogaink? Ki és mi alapján alkotja meg ezeket a fogalmakat és ezeket a körbehatárolt leírásokat?
Nem kellenek szabályok. Konszenzusok kellenek. Kommunikáció, mindig az adott szituációban, mindig az adott résztvevőkkel és azok adott tulajdonságaival. Nincs férfi dolga, nincs nő dolga. Minden férfi más, minden nő más - minden ember más. Miért nem inkább arról beszélünk, hogy MERJÜNK ÖNMAGUNK LENNI? Mert attól lesz kevésbé frusztrált a világ, attól lesznek kiegyensúlyozottabbak az emberek és másokkal is toleránsabbak, ha saját magukat nem kell idióta szabályokba és társadalmi normákba-elvárásokba belekényszeríteni?
Tudom, hogy a feminizmus az alapvetően patriarchális társadalom által kategorizált női szerepminták ellen emeli fel a hangját. De néha úgy érzem, ugyanúgy kategorizál, mint amit bírál.
És úgy gondolom, hogy az igazán nagy lépés az egyenjogúság felé éppen az önmagunkat pontosan ismerő, a másikat pedig elfogadó "élni és élni hagyni" mentalitás lenne.
Az írás szerzője képzőművész. Fb oldala: netti/tér-kép
Szerző: Varga Netti
Forrás: Kendő Ereje
