Fa zuhant a sínekre, a gyorsvonat másfél órán át állt a kisváros állomásán. A piszkosszürke égen hirtelen kivillant a nap, sugara megcsillantotta a velem szemben ülő nyolcvan körüli nő szőke haját. Gyönyörű a haja, mondtam neki önkéntelenül.
Az asszony elmosolyodott. Két évvel ezelőtt kihullt a haja, megkopaszodott, mesélte. Mellrákkal operálták. Úgy tűnt, elég, ha az egyiket veszik le, de sajnos a másikat is le kellett metszeni. Nehezen élte át a kemoterápiát, majd a sugárkezelést. De ki akart tartani.
Két fia van. Az idősebbik, az elsőszülött autista. Hogy miért senki sem tudja. Még az általános iskolát sem tudta elvégezni. A férje, a két gyerekének apja, elhagyta őket. Egykeként, mamakedvenceként nem bírta elviselni, hogy a két gyereke lett a központ. S ami még nagyobb baj volt, szégyellte, hogy autista gyerekük van. Akkoriban, úgy negyvenöt éve, alig tudtak valamit erről az állapotról.
A férj visszaköltözött a szülei gyönyörű házába, ahol megint "az én édes kisfiam" lehetett. Ahol nem kellett az autista gyerekkel foglalkozni. A kisebbik fiával sem törődött. Az asszony az egészségügyben dolgozott, gyakran vállalt pluszban éjszakai műszakot, mert kellett a pénz az elsőszülött fia fejlesztésére. Magukhoz vett egy nyugdíjas özvegy bábaasszonyt, őt mindkét fia elfogadta. Enélkül a bábaasszony nélkül talán nem bírt volna megküzdeni az élettel.
Örökölt egy kertet a szüleitől, tavasztól őszig ott laktak kint, a város szélén, a kis hétvégi házban. Az autista fiú, Bandika, imádta a kertet. Megtanulta a kertészkedés fortélyait. Ásott, vetett, kapált, locsolt. Anyjának adta, adja az első érett epreket.
Fotó: madarakakertben.blogspot.hu/
Az ifjabbik fiú, Ernő, jófejű gyerekként, tanult. Diplomát szerzett. Remek munkahelye van. Amikor meghaltak az apai nagyszülei majd az apja is, szólt az anyjának, adják el az örökölt nagy kertes házat, s neki vegyenek egy klassz lakást valami jó helyen, Budapesten. Megvették. Gyönyörű, kényelmes lakást a főváros belvárosában. Csakhamar élettársat is talált. Nősülni nem akar. Azt mondta az anyjának, nem akarja, hogy netán olyan autista szülessék neki is, mint az anyjának. A hangjából kicsendülő szemrehányás és durvaság szíven csapta az anyját. De hallgatott.
Így teltek az évek, ma már a Bandika elmúlt ötven éves. Még mindig a kert az élete, a kibővített, komfortosabbá tett nyaralóba télen is kijár. Eteti a madarakat, a környék kóbor macskáit.
Nemrégiben újra kiújult a rák. Megkérte az asszony a főorvosnőt, mondja meg, mennyi ideje van hátra, mert neki van még elintézni való dolga. Három, legjobb esetben hat hónap. Ennyi. Mondta a főorvosnő.
Akkor határozta el, hogy azonnal lép. Ernő ugyanis nyár végi látogatásakor azt hitte, nincs már otthon az anyja. Az élettársával délig az ágyban hevertek. Az anyja már hajnalban megfőzött, s csendben olvasott a konyhában, amikor meghallotta, hogy a fia, Ernő, arról beszél, nemsokára meghal az anyja, s akkor beadják a Bandikát valami otthonba. Nagyobb lakást vesznek, utaznak.
Az anyja, a velem szemben ülő szőke asszony, megdermedt. Nem a kétségbeeséstől, hanem a haragtól. Merthogy még meg sem halt, még itt van, de máris a lakása eladásáról, a Bandika elpaterolásáról álmodozik a szerencsés sorsú testvér, az ő ifjabbik fia.
Akárcsak az apja, nem akar törődni a családdal, önző, csak a saját jóléte érdekli. Mi lesz Bandikával a kertje nélkül?
Fotó: Oláh Zoltán
Határozott. Budapesti ügyvédet keresett, ne tudják meg a kisvárosban, ahol élnek, mit tesz ő a Bandikáért. Mert megteszi. Most talán még van annyi ideje az életéből, hogy bebiztosítsa Bandika jövőjét.
Ráíratja Bandikára mindenét. A lakást, a kertet, az autót. Ernő már kikövetelte a magáét. Hány gyerek kap az anyjától fővárosi belvárosi lakást? Tehermentesen, felújítva. Az ő lelkiismerete tiszta.
Már egyszer járt az ügyvédnél. Fiatal férfi az ügyvéd, felvállalta, hogy figyelemmel kíséri Bandika sorsát. Már elkészültek a papírok. Ma megy aláírni. A Bandikát előre küldte, ne tudja Ernő, hogy együtt mennek a fővárosba. De ott kell lennie Bandikának is.
Nem jól jött most az a kétórás késés, telefonált az ügyvédnek, aki adott nekik egy későbbi időpontot.
Bandika nem hülye. Megbeszélt vele mindent. Elmondta, miért kell a tulajdonába adni a lakást és a kertet. Bandika azt mondta, neki elég a kert. A madarak, a macskák.
De hát télen nem maradhat kint egyedül a szőlők, gyümölcsösök között! Ezt gondolta az asszony és kitartott terve mellett. Tegnap volt fodrásznál.
A vonat újraéledt. A kalauz füttye jelezte, indulás.
Szerző: Madarász Anna
Forrás: Facebook
