A Kendő Ereje

Anyák az anyákért, a családokért és a társadalomért.... Mert a Kendőnek hatalmas ereje van!

Parlamenti, ellenzéki képviselő hölgyek!
Nyílt levél

Tisztelt Hölgyek!

Ma is, mint 4 éve nyílt levélben fordulok hozzátok. De most nem vagyok sem pikírt, sem gunyoros, mint akkor, egyszerűen csak hálás. Most köszönetet mondok azért, amit véghezvittetek benn a parlamentben, a rabszolgatörvény szabálytalan megszavazásakor, majd az MTVA székházban is. Köszönöm a bátorságotokat, a kiállásotokat. Tudom, hogy sokan fanyalognak. Nem tartják megfelelőnek, elégnek ezt a munkát, amit végeztek.

4 éve én is elégedetlen voltam, (talán nem alaptalanul), ezért akkor, az alábbi nyílt levélben szólítottalak meg titeket. 

 

Nyílt levél hazánk demokratikus pártjainak női vezetőihez!

Ha férfiak olvassák sem baj, nem akarok senkit kirekeszteni, de ez most afféle csajos téma lesz.

A végső elkeseredés, ami a klaviatura elé ültet.

Merthogy küldtem nektek egy meghívót, egy linket ami a január 10-i tüntetésre hív.

Kértem a támogatásotokat. Két választ kaptam.

Egyiket Szalay Kriszta civiltől, másikat Lendvai Ildikó MSZP politikusnőtől.

Bizonyára tudjátok, hiszen benn ültök a parlamentben, hogy meg akarja nyirbálni a Hatalmas, a Vezér, a No. I., a gyülekezési törvényt, akadályozni akarja a tüntetéseket.

Nem sorolom mi mindent tett eddig ellenünk, illetve értünk, hiszen "megvédte" az alkotmányunkat, a földjeinket, a bankbetétjeinket, a magánnyugdíjunkat, az erkölcseinket, az iskoláinkat, a választásainkat.

Ezeket pontosan tudjátok, hiszen ott vagytok és asszisztáltok.

Tényleg, csajok a kávét ti főzitek? Hogy szeretik a górék, hány cukorral?

Szendóért elszaladtok a büfébe, ha éhesek, vagy otthonról viszitek folpacba csomagolva?

Jó ott nektek? Fűtenek rendesen? Légkondi? Nincs huzat? Ennyit akartok?

Nem mást, egyebet, többet, csak ennyit?

Qrva jó a stylist és marketing tanácsadótok. Remélem nem a bájgúnár Habony. Vagy de?

Ügyes volt Vadai Ági a kékre festett szemhéj a vak komondoros esés után! Tényleg! Tutira hozott pár százalékot. Meg a kisbabás szelfik is jól fialnak, mégha kölcsön a gyerek akkor is.

Másik Ági, a Kunhalmi. Érted is remegtem, amikor kilógattad a parlament ablakán az Uniós lobogót. Nagyon féltettelek, hogy kiesel, de hál Istennek nem. Közönség a lábaid előtt, és megjött a taps!

Mert biza színház az egész világ. Ha, már Te vagy az egyetlen férfi a frakciódban aki, nő.

A nullás útdíj bevezetése utáni nyilatkozatod amikor megmagyaráztad, hogy ti nem is arra szavaztatok, hogy a képviselőknek ingyen legyen, hanem arra, hogy később legyen a szavazás, na az is nagyon rendben volt.

Mármint a frizurád. Megadod a fodrászod számát?

Meg a retorika is okésra sikeredett, olyan szájbarágósan cuki muki lett.

A tartalom, hát az egy picit gázos, de ki figyel oda a szövegre, amikor ilyen szép nőt nézhet.

Mindegy lányok, nem azért írok ilyeneket, mert cikizni akarlak titeket. Hiszen értünk dolgoztok.

Értünk a nőkért, a választópolgárokért, a tüntetőkért, a nagybetűs NÉP-ért.

Akik nem vagyunk politikusok, csak civilek.

De hülyék sem, és paprikajancsik sem és bábuk sem, de még csak nyulak sem egy cilinderben, hogy kellő alkalommal majd elő lehessen minket rántani. Egymásért, egymáséi vagyunk.

Mi ültettünk titeket azokba a székekbe, hogy minket képviseljetek.

Értetek politikusokért is tüntetünk mi a civilek. A közös jogokért, a demokráciáért, ha nem vettétek volna észre. A ti eszközötök, szavatok ott bent a parlamentben pontosan annyit ér, mint a miénk itt a téren.

Kiscsillagjaim!

Ez az utolsó 4 évetek benn a melegben, ha elzárkóztok a civilektől.

Nem lesz szükség rátok, vagy azért, mert kiábrándul belőletek a maradék gondolkodó réteg, vagy azért mert nem lesz többé választás.

Ha elveszik, ha hagyjuk és hagyjátok, hogy elvegyék a tüntetésekhez való jogunkat, akkor semmilyen más békés lehetőségünk nem marad, és fegyvert fog ragadni a nép.

Ezt akarjátok ehhez asszisztáltok, amikor agyon hallgatjátok a civil kezdeményezéseket?

Megsértődtök, ha nem vihettek zászlókat és jelvényeket, de ha hívunk titeket nagy ívben tesztek a fejünkre, válaszra sem méltattok?

A január 10-i Kossuth téri tüntetésnek a neve Összefogás napja.

Az Ország Gyűlése Mozgalom szervezi, akik mellé álltunk, mint Fehér Kendő Mozgalom.

Mi Fehér Kendősök, akik gondolkodó anyák vagyunk.

Meghoztuk gyerekeinkért a véráldozatot akkor amikor megszültük őket.

Nem akarjuk, hogy most egymás vérét ontsák! Demokráciát, Európát, békés forradalmat akarunk!

Össze kellene már fogni csajok, de tényleg!

Ha jól jövünk ki a buliból majd beülünk valahová egy teára, vagy kávéra.

Vérmérséklet szerint gondoskodom chippendale fiúkról, vagy finom sós süteményről. Na jó, lesz édes is!

Nyomatékosan kérlek titeket politikus nők, és most utoljára, hogy használjátok ki a még maradék időt és lehetőségeitek a január 10. tüntetés propagálásra. Tegyétek oda magatokat, van még 2 nap!

Ha közös a siker nem zsebeljük be, de ha mi civil nők elbukunk nektek sem lesz jó! Nagyon nem!

És ez csak a kisebbik baj, de odalesz a Hazánk is!

Az pedig nem piskóta, ha van az ember lányának lelkiismerete.

Tükörbe fogtok tudni nézni utána?

Puszi Brigi  

2015.01.07.

De ma, az akkori soraimat sem megtagadva, hálás köszönetet mondok mindannyiótoknak. Példás, ahogy párttagságot félretéve, egységesen kiálltatok a közös igazunkért, Szembenéztetek a hatalommal, a fáradtsággal és bár csak fehér sapka, sál, síp és mobiltelefon volt a fegyveretek, különbek voltatok Jean d' Arc-nál, aki karddal harcolt a barikádon.

Köszönöm a civil nők, és a Fehér Kendő Mozgalom nevében:

ellenzeki_nok.jpg

Bősz Anett, Gurmai Zita, Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett, Szabó Tímea,  Bangóné Borbély Ildikó, és nincs a képen, de Vadai Ágnes.

Valamint a karácsony utolsó napján még egy kis maradék beiglivel kívánok mindannyiunknak boldog karácsonyt  és sikerekben gazdag 2 O1g -et! Folytatjuk! 

o1gbejgli.jpg

Hajrá csajok! 

Puszi Brigi :)

Fotók: Internet

A Kendő Ereje

A kendő amely takar, óv, melegít, sebet kötöz, könnyet töröl, összeköt. Családokat társadalmat segítő civilek oldala.

Friss topikok

Címkék

1941 (1) 2016-ban elhunytak (1) 2018 (1) 2018 választások (1) adakozás (1) adomany (1) adomány (2) adományozás (1) ajándék (3) akadálymentesítés (1) áldozatok (1) Aleppo (2) álláskeresés (1) Andorra (1) antibiotikum (1) anya (1) anyaság (5) anya születik (1) ápolás-gondozás (1) áram a kerítésben (1) aranyérem (1) Arany János (2) áruhitel (1) A walesi bárdok (1) Baba (1) bábaság (1) bakancslista (1) baleset (1) ballib (1) Balog miniszter (1) Bana (2) Bangóné Borbély Ildikó (1) barbárság (1) Bartók (1) beigli (1) bejgli (1) békesség (1) belső hang (1) beteg gyerek (1) bevásárlás (1) bírósági ülnök (1) Bíró Tünde (2) Bischitz Johanna (1) biztonsági őr (1) blogvers (1) bojkott HIT ellen (3) Bokros Lajos (1) bolhapiac (1) Bősz Anett (1) Bruck András (3) búcsú (1) Buda Ferenc (1) bunkóság (1) büszkeség (1) Buta (1) bűvös kocka (1) callcenter (1) CEU (3) Chuck Barry (1) cipő (1) civil (1) civilek (3) civil kurázsi (1) civil mozgalom (1) civil segítők (2) Colonel (19) cölöpteknős (1) család (1) családi történet (1) csalás (1) csángómagyar (1) Csányi Vilmos (1) csasztuska (9) csontkovács (1) csősz (1) csucson (1) cukorbetegség (1) Daru Ibolya (1) Dél -Pesti kórház (1) demokrácia (1) diktátor (1) dinnye (1) disznóvágás (1) Dobos Márta (1) dödölle (1) Dombovári Edina (8) Doody Anna (1) drága fogászati kezelés (1) Duna (2) Ecetes sós (1) egészségügy (4) elelnöválasztás amerika (1) életkép (8) elhízás (1) elismerés (1) Elképzelt (1) ellenzék (1) elmű (1) elmúlás (1) elsős gyerek (1) elszegényedés (1) elutazik (1) elvált nő (1) elvándorlás (1) elveszett (1) emberiesség (1) emelőszerkezet (1) emlékek (4) emlékkönyv (1) energia (1) Erdély (1) Erdős Virág (1) érettségi (1) Erzsébet utalvány (1) Eugenia S. Lee (1) Év (1) évértékelő (2) Facebook (1) fájdalom (1) fakivágás (1) falusi iskola (1) farkastörvények (1) farsang (1) Fehér Kendő Mozgalom (1) fehér szivárvány (1) fejlődés (1) feladat (1) felelősségbiztosítás (1) felvilágosítás (1) feminizmus (2) férfi-nő kapcsolat (1) FHT (1) fidesz (1) FKA jótékonyság (1) fog (1) fogorvos (1) Frumósza (3) Füredi Ferenc (4) futball (1) fűtetlen lakás (1) Futrinka utca (1) Gabriella P. (8) Gál Éva (1) génmanipulált élelmiszerek (1) Geszt (4) glifozát (1) Góbé (1) gólya (1) Gorka (1) gyász (1) gyerekek (2) gyereklélek (1) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (1) gyermeki szeretet (1) gyermekjogok (1) gyermekvédelem (2) gyomírtó (1) gyujtes (1) gyűlöletkeltés (1) hajléktalan (2) hajléktalanság (7) Hajléktalan Karácsony (1) hajléktalan nő (2) hála (1) halál (1) hálapénz (1) halloween (2) halottak napja (3) Handó Tünde (1) Harcos Katalin (1) haza (1) hazaszeretet (1) Hermányi Judit (1) hideg (1) hontalanság (1) horgolt takaró (1) hormonzavar (1) hősök (1) Hosszú Katinka (1) Hrabovszki Megai Oktávia (1) humor (14) idős kor (1) Igazgyongy alapitvany (1) illebaralizmus (1) Illyés Gyula (1) imalánc (7) iskolarendszer (1) jam (1) javasasszony (1) jobbik (1) jótékonyság (1) Jótékonyság (1) júdás pénz (1) Kaczvinszky Barbara (3) kannibalizmus (1) karacsony (1) karácsony (17) karácsonyi 10ezer (1) karambol (1) kék táblák (1) kendő (1) Kendő Ereje (1) képek (2) kerekes székes közlekedés (1) keresztszülő (1) Kerezsán László (1) kisfilm (1) Kisné Szivcsovics Nikolett (1) kistelepülés (1) Kocsis Eszter (15) Kolbe Gábor (1) kommunikáció (1) Koncz Gábor (1) könyvcsomagolás (1) kórház (1) kormányablak (1) korrupció (1) Kossuth-tér (1) kovács mesterség (1) középosztály (1) közfoglalkoztatás (2) közfoglalkoztatási törvény (1) közgazdaságtan (1) közlekedési káosz (1) közlekedés kultúra (1) közöny (2) közösségi média (1) köztársaság (1) kreativ (2) kreatív (1) külföldi munka (2) Kunhalmi Ágnes Gurmai Zita (1) kút (1) Lackfi János (1) Lang Alex (2) látogatás (1) lecsúszás (1) lélekemelő (1) Lendvai Ildikó (2) libsi (1) Ligeti György (1) Lisztmayer János (1) Lovas Gábor (5) Lovas Zoltán (7) Luca nap (1) Madarász Anna (10) maffia (1) magány (2) magyar népmese (1) Maja Gabriella Mia (36) maraton (1) március 15. (4) Máté László (1) Máthé Kriszta (3) Medveczky Ilona (1) megkerült tárca (1) menekülés (2) menekült (2) Menyecske (1) Mérei Böbe (29) mese (1) Mészáros Sunyo (1) migráncs (1) Mikulás (1) mindennapi jóság (3) Momentum (1) mosogep (1) mosógép (1) motiváció (2) motoros baleset (1) Mowat Farley (1) múlt-jelen (1) multikulti (1) múlt század (1) munkahelyi dress code (1) munkanélküliség (1) munkaöröm (1) muszlim (3) Nagybárkány (4) nagyszülő (1) napi bunkóság (2) napi jóság (1) nélkülözés (1) nemzeti konzultáció (1) népszavazás bojkott (2) Netti festmények (1) ne görcsölj! (1) női sors (1) női tulajdonságok (1) nők (1) nőnap (1) Nótár Ilona (1) novella (1) nyaralás (1) nyári káposzta (1) nyári recept (1) nyilt levél (1) nyugdíjas nő (1) O1G (1) okmányiroda (1) oktatás (2) október 23 (1) olimpia (2) olimpiai népszavazás (1) önkéntes (1) öreganyó (1) óriás takaró (1) ősz (1) ötlet (1) ovoda (1) óvodások (1) padlás (3) pályázat (1) Pancho aréna (1) Papp Réka Kinga (1) Parászka Boróka (1) paraszti élet (1) pártok (1) pártpolitika (1) pedagógia (1) Pelsőczi Gergely (1) petíció (1) Pető Szabina (2) piac (1) Pilatus (1) plakát (2) pletyka (1) Póka Laci (1) politika (1) posta (1) pride (1) pulyka (1) Pusztavám (1) Putyin (1) Radányi Gerendai Ilona (6) Radányi Grendai Ilona (1) rák (1) Rákellenes Liga (1) rákkutató roma orvos (1) raklap ágyás (1) rászoruló (1) Rászorulók karácsonya (1) recept (4) régi családi történet (1) régi szakmák (2) rendőr sorfal (1) repülőroncs (1) rokkant ellátás (1) rokkant munkavállaló (1) roma (1) Rubik Ernő (1) Sándorné Kósa Brigitta (20) Sándor Bogi (1) Sándor Klára (1) segítőkészség (2) segítség (1) Shepherd Juhász Zoli (1) Simicska (1) SNI (1) sorosbérenc (1) Soros György (2) sportpark (1) stadion (1) Sukoró (1) Süti recept (1) Swimathon 2017 (1) szabadfogas (1) szabadság (3) szabaság (1) Szabó Andrea (1) Szabó Tímea (1) szakmák (1) Szalai Kriszta (3) szánkózás (1) Szász Emese (1) szegénység (8) szégyen (1) székely (1) Szél Bernadett (1) Szent Patrik nap (1) szerelem (1) szeretet (4) szeretet lángja (1) szexeducatió (1) szexuális bantalmazas (1) szexualitás szexuális nevelés (1) Szigetszentmiklós (2) Szilágyi Tibor (1) szinező (1) szivárvány (1) szociális erzekenyseg (1) szocpol (2) szocpolos ház (1) szögesdrót kerítés (1) Szókratész (1) szolgáltatás (1) születésnap (3) szülői szeretet (1) tajgetosz törvény (1) Takácsné Kriszta (2) talált telefon (1) tanácsadó (1) tanévkezdés (1) tankönyv (1) tanulas (1) tanulságos mese (1) tanyavilág (1) társadalom (1) TASZ (1) tavasz (1) tavaszi szünet (1) tehetség gondozás (1) tél (2) telefon (1) téli napforduló (1) temető (1) természet (1) terry black (1) testkép (1) testkép szégyenítés (1) tiltakozás (2) tini-kor (1) tisztelet (1) Tököl (1) tolvaj (1) tömegközlekedés (1) tornaterem (1) törvény (2) Tóth Kata (4) Tóth Sándor (1) trolivezető (1) Trump (1) tüntetés (1) Tüntetés naptár (1) Ujhelyi Sándor (6) új év (1) ülnök (1) ünnep (3) ürge jelenség (1) Utcáról Lakásba Egyesület (1) Vajna Tímea (2) választás 2018 (2) valentin nap (1) vállalkozói igazolvány (1) vallás (1) vallási jelképek (1) várandós (1) Varga Andrea (1) Varga Netti (15) Vekerdy Tamás (1) vélemények (1) vereség (1) Verlaine (1) vers (7) vidék (1) videós bejelentkezés (1) Viharsarok (1) világmegváltás (1) vizes vb (1) Vona Gábor (2) Weöres Sándor (1) Zilling Ország Katalin (2) Címkefelhő