A Kendő Ereje

Anyák az anyákért, a családokért és a társadalomért.... Mert a Kendőnek hatalmas ereje van!

Amikor a vezérhangya elindul... .
Nagyon úgy néz ki, hogy 2018-ban választ megint az ország. Felmerül a kérdés, hogyan, és mit választunk?
A fidesz elmúlt 7 éve arról szólt, hogy hogyan szerezzen egyeduralmat az ország felett. Sikeresen leépítette a fékek, és ellensúlyok rendszerét, megszerezte a médiát, adott pár súlyos pofont a sajtó szabadságnak, paktumot kötött az egyházakkal, és mindenbe belenyúlt a törvénykezésével amivel szűkíthette állampolgári jogainkat. Saját embereit ültette a közjogi méltóságokba, így remény sincs semmilyen panasz orvoslására. De nem csak a főméltóságok fideszesek. Fideszes már a legutolsó polgármester is majd minden településen.
szamar_tpsdave_pixabay.jpg
Fotó: tpsdave Pixabay magyar táj 
Létrehozta a munkanélkülieknek a közmunkát, és éhbérért dolgoztatva kialakult a közmunkás társadalom, ahol a jog mint olyan nem játszott szerepet. A szociális háló, mint olyan megszűnt, milliókat lökve az árokba, és nem érzi szükségét segíteni az elesetteken. Egyre másra kapjuk a hírt, hogy most ezt, vagy azt a réteget hagyta az árok szélén, így lassan a nyomortanyává téve országrészeket. Már a közmunka alapú társadalomról sem sokáig beszélhetünk, mert lassan az is megszűnik, újabb 100 ezrekkel tetézve az ellátatlanok számát.
A miniszterelnök a nacionalizmusával fülkeforradalmat vizionált, és onnan eredeztette a jogát, egy illiberális rendszer kiépítésére.
Így teremtve meg a klerikálfasiszta diktatúra rendszerét, amiben csak az oligarcháinak van létjogosultsága, Neked, és társaidnak a hallgatásra, tűrésre, és az adók befizetésére hagyott joggal.
Magyarország erősödik!
- Nyomják a képünkbe a kék plakátokat, és a médiában a reklámokat ugyanezzel.
Mindez nem volt elég. Átrajzolta a választási körzethatárokat, és olyan választási törvényt alkotott, amivel csak a fidesz nyerhet. Nem igaz az az állítás, hogy választással le lehet győzni őket! A fidesz ellenzékben eltöltött 8 évét arra használta fel, hogy biztos alapokra helyezze a majdan bevezetendő diktatúrát, amit illiberális rendszernek nevezett el megtévesztésül.
Mindezt némán, tehetetlenül asszisztálta végig az ellenzék mind, esküvel súlyosbítva a történelmi bűnüket. A támogatás morzsáiért, amik lehullottak a hatalom asztaláról.Nem volt elég nekik az eddigi kollaboráns hozzáállás a diktatúrához, újból szerepet vállalnak Orbán hatalomban tartásához. Közben jönnek az ifjú titánok (még ki tudja mennyien), és mind választásra buzdítják az embereket.
És eszébe nem jut senkinek, hogy DIKTATÚRÁT MÉG SEHOL NEM VÁLTOTTAK LE VÁLASZTÁSSAL!
Eszébe nem jut senkinek, hogy szabad választást követeljen, mert a mostani törvény az nem az, azon csak a fidesz nyerhet! Mindenki a parlamenti helyekért kepeszt, és elfelejt demokrata módon cselekedni.
Ideje eldönteni! Stockholm- szindrómás ország akarunk maradni, vagy küzdünk egy szabad választási törvényért, ami helyrebillentheti a fidesz felé kilengő ingát!
A román szomszédaink példát mutatnak ebből is nekünk. Igaz, ők már eltették láb alól a diktátorukat, ezért értékelik a demokráciát, amit keserves áron szereztek meg. Vegyünk példát róluk legalább, és ne dőljünk be (mint már annyiszor) a szirénhangoknak, amik választások előtt mindig elhangzanak.
Nem kell vérengzés, hanem a törvényesség betartásával számonkérés, és műanyag lakat, hogy azokra rohadjon rá, akik ezt tették Magyarországgal. . Ha valaki tud példát mondani a diktatúra megdöntésére választáson, az szóljon. Akkor megkövetek mindenkit, akit az eszmefuttatásommal félrevezettem.
De nincs ilyen! SEHOL A VILÁGON NEM DÖNTÖTTEK MEG DIKTATÚRÁT VÁLASZTÁSSAL! .
Ezért úgy gondolom, elsődleges feladatunk kikövetelni egy új választási törvényt a régi körzethatárok visszaállításával, egyenlő esélyt biztosítani minden pártnak, hogy szabadon választhasson minden arra jogosult állampolgár!
- Amikor a vezérhangya elindul-tól kezdődik.
Szerző: Gabriella P.
Forrás: Kendő Ereje

A Kendő Ereje

A kendő amely takar, óv, melegít, sebet kötöz, könnyet töröl, összeköt. Családokat társadalmat segítő civilek oldala.

Friss topikok

Címkék

1941 (1) 2016-ban elhunytak (1) 2018 (1) 2018 választások (1) adakozás (1) adomany (1) adomány (2) adományozás (1) ajándék (3) akadálymentesítés (1) áldozatok (1) Aleppo (2) álláskeresés (1) Andorra (1) antibiotikum (1) anya (1) anyaság (5) anya születik (1) ápolás-gondozás (1) áram a kerítésben (1) aranyérem (1) Arany János (2) áruhitel (1) A walesi bárdok (1) Baba (1) bábaság (1) bakancslista (1) baleset (1) ballib (1) Balog miniszter (1) Bana (2) Bangóné Borbély Ildikó (1) barbárság (1) Bartók (1) beigli (1) bejgli (1) békesség (1) belső hang (1) beteg gyerek (1) bevásárlás (1) bírósági ülnök (1) Bíró Tünde (2) Bischitz Johanna (1) biztonsági őr (1) blogvers (1) bojkott HIT ellen (3) Bokros Lajos (1) bolhapiac (1) Bősz Anett (1) Bruck András (3) búcsú (1) Buda Ferenc (1) bunkóság (1) büszkeség (1) Buta (1) bűvös kocka (1) callcenter (1) CEU (3) Chuck Barry (1) cipő (1) civil (1) civilek (3) civil kurázsi (1) civil mozgalom (1) civil segítők (2) Colonel (19) cölöpteknős (1) család (1) családi történet (1) csalás (1) csángómagyar (1) Csányi Vilmos (1) csasztuska (9) csontkovács (1) csősz (1) csucson (1) cukorbetegség (1) Daru Ibolya (1) Dél -Pesti kórház (1) demokrácia (1) diktátor (1) dinnye (1) disznóvágás (1) Dobos Márta (1) dödölle (1) Dombovári Edina (8) Doody Anna (1) drága fogászati kezelés (1) Duna (2) Ecetes sós (1) egészségügy (4) elelnöválasztás amerika (1) életkép (8) elhízás (1) elismerés (1) Elképzelt (1) ellenzék (1) elmű (1) elmúlás (1) elsős gyerek (1) elszegényedés (1) elutazik (1) elvált nő (1) elvándorlás (1) elveszett (1) emberiesség (1) emelőszerkezet (1) emlékek (4) emlékkönyv (1) energia (1) Erdély (1) Erdős Virág (1) érettségi (1) Erzsébet utalvány (1) Eugenia S. Lee (1) Év (1) évértékelő (2) Facebook (1) fájdalom (1) fakivágás (1) falusi iskola (1) farkastörvények (1) farsang (1) Fehér Kendő Mozgalom (1) fehér szivárvány (1) fejlődés (1) feladat (1) felelősségbiztosítás (1) felvilágosítás (1) feminizmus (2) férfi-nő kapcsolat (1) FHT (1) fidesz (1) FKA jótékonyság (1) fog (1) fogorvos (1) Frumósza (3) Füredi Ferenc (4) futball (1) fűtetlen lakás (1) Futrinka utca (1) Gabriella P. (8) Gál Éva (1) génmanipulált élelmiszerek (1) Geszt (4) glifozát (1) Góbé (1) gólya (1) Gorka (1) gyász (1) gyerekek (2) gyereklélek (1) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (1) gyermeki szeretet (1) gyermekjogok (1) gyermekvédelem (2) gyomírtó (1) gyujtes (1) gyűlöletkeltés (1) hajléktalan (2) hajléktalanság (7) Hajléktalan Karácsony (1) hajléktalan nő (2) hála (1) halál (1) hálapénz (1) halloween (2) halottak napja (3) Handó Tünde (1) Harcos Katalin (1) haza (1) hazaszeretet (1) Hermányi Judit (1) hideg (1) hontalanság (1) horgolt takaró (1) hormonzavar (1) hősök (1) Hosszú Katinka (1) Hrabovszki Megai Oktávia (1) humor (14) idős kor (1) Igazgyongy alapitvany (1) illebaralizmus (1) Illyés Gyula (1) imalánc (7) iskolarendszer (1) jam (1) javasasszony (1) jobbik (1) Jótékonyság (1) jótékonyság (1) júdás pénz (1) Kaczvinszky Barbara (3) kannibalizmus (1) karácsony (17) karacsony (1) karácsonyi 10ezer (1) karambol (1) kék táblák (1) kendő (1) Kendő Ereje (1) képek (2) kerekes székes közlekedés (1) keresztszülő (1) Kerezsán László (1) kisfilm (1) Kisné Szivcsovics Nikolett (1) kistelepülés (1) Kocsis Eszter (15) Kolbe Gábor (1) kommunikáció (1) Koncz Gábor (1) könyvcsomagolás (1) kórház (1) kormányablak (1) korrupció (1) Kossuth-tér (1) kovács mesterség (1) középosztály (1) közfoglalkoztatás (2) közfoglalkoztatási törvény (1) közgazdaságtan (1) közlekedési káosz (1) közlekedés kultúra (1) közöny (2) közösségi média (1) köztársaság (1) kreatív (1) kreativ (2) külföldi munka (2) Kunhalmi Ágnes Gurmai Zita (1) kút (1) Lackfi János (1) Lang Alex (2) látogatás (1) lecsúszás (1) lélekemelő (1) Lendvai Ildikó (2) libsi (1) Ligeti György (1) Lisztmayer János (1) Lovas Gábor (5) Lovas Zoltán (7) Luca nap (1) Madarász Anna (10) maffia (1) magány (2) magyar népmese (1) Maja Gabriella Mia (36) maraton (1) március 15. (4) Máté László (1) Máthé Kriszta (3) Medveczky Ilona (1) megkerült tárca (1) menekülés (2) menekült (2) Menyecske (1) Mérei Böbe (29) mese (1) Mészáros Sunyo (1) migráncs (1) Mikulás (1) mindennapi jóság (3) Momentum (1) mosogep (1) mosógép (1) motiváció (2) motoros baleset (1) Mowat Farley (1) múlt-jelen (1) multikulti (1) múlt század (1) munkahelyi dress code (1) munkanélküliség (1) munkaöröm (1) muszlim (3) Nagybárkány (4) nagyszülő (1) napi bunkóság (2) napi jóság (1) nélkülözés (1) nemzeti konzultáció (1) népszavazás bojkott (2) Netti festmények (1) ne görcsölj! (1) női sors (1) női tulajdonságok (1) nők (1) nőnap (1) Nótár Ilona (1) novella (1) nyaralás (1) nyári káposzta (1) nyári recept (1) nyilt levél (1) nyugdíjas nő (1) O1G (1) okmányiroda (1) oktatás (2) október 23 (1) olimpia (2) olimpiai népszavazás (1) önkéntes (1) öreganyó (1) óriás takaró (1) ősz (1) ötlet (1) ovoda (1) óvodások (1) padlás (3) pályázat (1) Pancho aréna (1) Papp Réka Kinga (1) Parászka Boróka (1) paraszti élet (1) pártok (1) pártpolitika (1) pedagógia (1) Pelsőczi Gergely (1) petíció (1) Pető Szabina (2) piac (1) Pilatus (1) plakát (2) pletyka (1) Póka Laci (1) politika (1) posta (1) pride (1) pulyka (1) Pusztavám (1) Putyin (1) Radányi Gerendai Ilona (6) Radányi Grendai Ilona (1) rák (1) Rákellenes Liga (1) rákkutató roma orvos (1) raklap ágyás (1) rászoruló (1) Rászorulók karácsonya (1) recept (4) régi családi történet (1) régi szakmák (2) rendőr sorfal (1) repülőroncs (1) rokkant ellátás (1) rokkant munkavállaló (1) roma (1) Rubik Ernő (1) Sándorné Kósa Brigitta (20) Sándor Bogi (1) Sándor Klára (1) segítőkészség (2) segítség (1) Shepherd Juhász Zoli (1) Simicska (1) SNI (1) sorosbérenc (1) Soros György (2) sportpark (1) stadion (1) Sukoró (1) Süti recept (1) Swimathon 2017 (1) szabadfogas (1) szabadság (3) szabaság (1) Szabó Andrea (1) Szabó Tímea (1) szakmák (1) Szalai Kriszta (3) szánkózás (1) Szász Emese (1) szegénység (8) szégyen (1) székely (1) Szél Bernadett (1) Szent Patrik nap (1) szerelem (1) szeretet (4) szeretet lángja (1) szexeducatió (1) szexuális bantalmazas (1) szexualitás szexuális nevelés (1) Szigetszentmiklós (2) Szilágyi Tibor (1) szinező (1) szivárvány (1) szociális erzekenyseg (1) szocpol (2) szocpolos ház (1) szögesdrót kerítés (1) Szókratész (1) szolgáltatás (1) születésnap (3) szülői szeretet (1) tajgetosz törvény (1) Takácsné Kriszta (2) talált telefon (1) tanácsadó (1) tanévkezdés (1) tankönyv (1) tanulas (1) tanulságos mese (1) tanyavilág (1) társadalom (1) TASZ (1) tavasz (1) tavaszi szünet (1) tehetség gondozás (1) tél (2) telefon (1) téli napforduló (1) temető (1) természet (1) terry black (1) testkép (1) testkép szégyenítés (1) tiltakozás (2) tini-kor (1) tisztelet (1) Tököl (1) tolvaj (1) tömegközlekedés (1) tornaterem (1) törvény (2) Tóth Kata (4) Tóth Sándor (1) trolivezető (1) Trump (1) tüntetés (1) Tüntetés naptár (1) Ujhelyi Sándor (6) új év (1) ülnök (1) ünnep (3) ürge jelenség (1) Utcáról Lakásba Egyesület (1) Vajna Tímea (2) választás 2018 (2) valentin nap (1) vállalkozói igazolvány (1) vallás (1) vallási jelképek (1) várandós (1) Varga Andrea (1) Varga Netti (15) Vekerdy Tamás (1) vélemények (1) vereség (1) Verlaine (1) vers (7) vidék (1) videós bejelentkezés (1) Viharsarok (1) világmegváltás (1) vizes vb (1) Vona Gábor (2) Weöres Sándor (1) Zilling Ország Katalin (2) Címkefelhő