Kinyúltam, mint a rétestészta. (A fiam elmosódott fotója)
Csak 150 oldalt sikerült összehoznom a 200 helyett (nem tudom, mit képzeltem 3 hét alatt). Dobáljatok csokival, plíz.
De komolyra fordítva a szót, hadd írjam le a mai nap tanulságát a számomra.
Kezdek bent lenni az itteni kulturális élet "sűrűjében", 100 éves galériával, bécsi egyetemmel, múzeummal, alternatív ifjúsági centrummal, filozófusokkal, egyetemi tanárokkal indulnak együttműködések. Épp időpont-egyeztetés folyik a badeni polgármesterrel, szeretne kooperálni. Ezek a kapcsolatok október óta alakultak ki. Ezek az emberek nem ismernek, és soha nem dolgoztam eddig nekik. Nem itt születtem, és nem tettem le itt még semmit az asztalra. Eddigi tapasztalataimhoz képest megdöbbentő számomra az a bizalom, nyitottság és érdeklődés; ahogy rácsodálkoznak arra, amit (valószínűleg) adni tudok.
Egy hónapja dolgozom együtt egy filozófus-művész egyetemi tanárral, aki országos és nemzetközi tudós network-hálót mozgat maga körül. Végigkövette a munkafázisokat, segített, ahol tudott - és ő volt az, akinek a második pályázatát már nem tudtam beadni. Ennek ellenére - úgy, hogy a beadottból sincs még pályázati eredmény vagy végigfuttatott projekt -, azt mondta nekem, hogy "fantasztikus csodanő" vagyok. A munkámra. Az enyémre. Négy napos nem-alvás után egy ilyet hallani olyan, mintha megháromszorozódna az amúgy sem lájtos munkakapacitásom. Ott rögtön képes lettem volna nekiállni a következő pályázatnak. Mert NAGYON FONTOS, hogy a munkámat lássák, és elismerjék. Nem pénzzel, csak egy elismerő szóval legalább, a megfelelő szinten. Nagyon fontos, hogy biztassanak, hogy megdicsérjenek néha. Hogy ne egyedül küzdjem végig a fázisokat, hanem legalább tudjanak róla, és lássák az erőfeszítést, az eredményt belőle. Életemben először dolgozom olyan munkakörnyezetben (nem a távolabbi partnerkapcsolataimról beszélek, mert onnan mindig kaptam elismerést országos és nemzetközi szinten is), ahol követnek, elismernek, bátorítanak, és nem ellenszélben vagy teljes közönyben kell dolgoznom. Ahol már azt is értékelik, aminek még nincs is kézzelfogható eredménye - és nem azzal küzdök, hogy a nemzetközi elismerésekkel végződő, már végigfuttatott projekteket is nagy ívben ignorálják. Biztos, hogy nem csak nekem számít ez; biztos, hogy nem csak én kapok szárnyakat tőle. Oda kellene erre figyelni. Észrevenni, dicsérni, legalább hozzáértő, jó szóval jutalmazni. Gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Sokkal többet hozna ki mindenki magából.
Na jó, viszont most elmegyek aludni.
Szerző: Varga Netti
Forrás: Kendő Ereje
