Ez egy nagyon kedves történetnek indult. Annyi csoportba tesznek bele ismerősök akaratomon kívül, hogy annak se szeri se száma. Így keveredtem bele egy főzős csoportba, úgy 6 hónappal ezelőtt. A történethez hozzátartozik, hogy nem tudok főzni. De tényleg nem. Ne kérdezzétek hogyan, de nálam odaég a húsleves. Ez van, alkalmatlan vagyok a konyhai munkára. Felmentésem van alóla. Ezért nézelődni járok fel a csoportba, közben csorgatom a nyálamat, tippeket lesek el, ötleteket. hogy mit is együnk. Ennek ellenére a családom nem éhezik. Minden megoldható csak akarni kell. Nem ettől halnak éhen emberek...
Kering a neten egy pár évvel ezelőtti videó, ahol random módon megszólítanak nőket, hogy mi a rántás, habarás, mi a panír, mondják el mi kell a palacsinta tésztához stb. A videót nyilvánvalóan azért készítették, hogy mosolyt csaljanak az arcokra. Bevallom a kérdések felénél elvérzek, de mentségem is legyen ha 5 ismerősömet kérdezem meg, mind az 5 más tuti palacsinta receptet fog mondani.
A problémám a hozzászólásokkal van. Mert értem én hogy Bajszos Szar és Ákos és a többi narancsos harcos is azt sugallja a nő egy tenyészállat, aki csak szüljön és konyhában a helye... Ugyan nagyanyáink dédanyáink, kiharcoltak nagyjából 100 éve egy szavazati jogot, mégis másodrangú állampolgárok vagyunk mi nők. Igen, Magyarországon 2018-ban nem vagyok teljes jogú állampolgár. Ezt vagy beismerjük vagy nem, mehetnek majd a hozzászólások, a viták. Lehet vitázni az egyenlő bérektől kezdve egészen addig hogy mi is a nő dolga....
Szóval, az egyik ominózus hozzászólás, hogy aki nem tud főzni az idézem "gyengeelmélyű"
Nem tudok főzni. Nem is szeretek, nem is akarok, meg amúgy is. De én attól sem több, sem kevesebb ember nem vagyok. Sohasem nézném le azt aki szeret a konyhában pörögni órákat, és utána onnan csodákat hoz elő. Van amiben ő a jó, és van amiben én. És van, amiben mindketten jók vagyunk, és lehet, hogy ő mindenben jobb, mint én. De ez nem azon múlik. hogy tudok e főzni..
Durván le lettem osztva. A vita már egészen odáig fajult, hogy veszélyeztetem a gyermekemet, de volt aki szerint minden rendelt étel egy moslék, egészségtelen szar, és én sem tudom úri huncutságomban már, hogy mit csináljak, meg különben is: (a lényeg) csak egy muszlim. Amit, mint tudjuk az M1 híradóból, hogy migráncs, elveszem valaki munkáját és erőszakolok. Azután kitettek a csoportból, mert kellemetlen volt a jelenlétem.
Hogy értsétek mi a bajom.
Hogyan jutott oda egy normális társadalom, hogy vadidegen emberek egy főzős csoportban ölik egymást? Hogy a manóba van ez? Hogy lehet az, hogy nem vagyunk hajlandóak beszélgetni és vitázni? Ezermillió csoportban vagyok benne, kezdve a buzi csoporttól (szeretlek BEA <3) az utazásos csoporton keresztül, egészen az állatvédős csoportokig. És mindenhol ezt látom. Öljük egymást. Én pont ezért szeretem ezeket a csoportokat, hogy minél szélesebb palettát lássak a világból az emberekből, a véleményekből. De az utóbbi időben azt látom, hogy elmegyünk egy olyan irányba ami nagyon nem jó.
Volt egy fantasztikus irodalomtanárnőm. Egyszer feltett egy kérdést, és mindenkit megkért üljön át oda, amelyik véleménnyel egyetért. Majd amikor mindenki leült, arra kért minket, hogy a véleményünkkel ellentétes érvet képviseljünk. Iszonyú nehéz volt a véleményemmel szöges ellentétben lévő dolgot képviselni. Viszont borzasztóan élveztük, sokat nevettünk, és mégtöbbet gondolkodtunk. Jó, tudom más volt még tizenéve az iskolapadban ülni, ma már ilyenre nem sok lehetőség van. De megtanított minket beszélgetni, érvelni, meghallgatni a másik felet, véleményt alkotni. Megtanított arra, hogy a másik ember véleményét érvelését meg kell hallgatni, és talán egy kicsit arra is, hogy általuk a mi véleményünk is változik, változhat. Most ezt úgy hívnák, hogy balliberálissorosbérenc...
Én nem tudom mikor jutottunk el ide. Elmútnyócév meg minden. De talán a probléma mélyebben van. Mióta utáljuk mi ennyire egymást? Mióta nem tudunk együtt élni olyanokkal, akiknek más a véleményük? Miért baj ha nem vagyunk egy véleményen? Miért van ekkora agresszió? Én el tudom fogadni hogy az én véleményem néha szöges ellentétben áll másokéval, de ettől nem biztos, hogy én vagy egy másik ember jobb rosszabb több vagy épp kevesebb.
Már nem figyelünk egymás szavára. Látom a facebookon barátságok mennek tönkre, néha búcsúznak egymástól az "elfogadhatatlan" vélemény különbségek és nézetek miatt. Én sem vagyok kivétel, én is néha csendben törlök embereket, akikkel....
De én nem akarok ilyen lenni. Én nem akarok senki felett pálcát törni. Csupán azt szeretném ha elfogadnának olyannak amilyen vagyok, és cserébe ugyanezt szeretném tenni. Mert ez a mostani helyzet ez nagyon nem jó. Személyeskedünk és sértegetjük egymást. Én most ezt teszteltem, hogy mennyi idő alatt fogynak el az érvek, mennyi idő alatt megy át sértegetésbe. Félelmetesen gyors volt. Tényleg félelmetes...
Elfelejtettünk beszélgetni, vitázni, de főként elfelejtettük elfogadni a másikat, egy más véleménnyel. És nemes egyszerűséggel megöljük egymást.
Még egy bugyuta főzős csoportban is vérre menő csaták vannak.. Akkor komolyabb területen hogyan tudnánk együtt működni? Hogy tudnánk egymást elfogadni úgy hogy senki ne sérüljön? Egy hónap múlva választás, és harsogjuk, hogy fogjon össze az ellenzék, és legyen kormány váltás. ÍGY???? Így nem lesz. Vagy megpróbálunk közösen valamit. De akkor a fejekben kellene kezdeni a rendrakást. Mindenkinek a sajátjában. Hogy hajlandó-e egy másik embert is nézni, hajlandó-e egy pillanatra egy másik ember fejével gondolkodni, hajlandó-e arra, hogy a másik cipőjébe képzeli egymást. Elfogadni a másik véleményét, a másik érvelését. Nem arról van szó hogy azt el kell fogadni. Pusztán meghallgatni, és elgondolkodni róla.
Látni az esernyővel kardozó néniket habzó szájjal. Ez normális dolog? Látni, ahogy fizikailag egymásnak esnek vadidegen emberek pusztán azért mert más véleményen vannak. Mi ennek a vége? Ha nem változik valami, akkor egyszerű, mert ezeket megszokjuk mindennapossá válik, jönnek majd a gyilkosságok, és valóban vér fog folyni az utcákon.
Mert erre, nagyon jó a közösségi média. A sok fotel forradalmár kiadja magából a dühöt, és nem ököllel érvényesíti a véleményét a való életben. De meddig megy még ez?
Nem lenne egyszerűbb egy normális világban?
Most én, a muszlim, felhívom a zsidó barátnőmet, hogy mikor ér rá meginni egy kávét, enni egy sütit, mert vagy 1 hónapja nem találkoztunk. És ott ül majd a kendős banya egy asztalnál a zsidó lánnyal akinek a nyakában a hatalmas csillag, és majd jót mosolygunk azon, ha a körülöttünk lévő világ kigúvadt szemmel nézi az összhangot és a barátságot közöttünk...
Mert én akkor is mini világbékét csinálok magam körül ha tetszik ha nem. Ha, nem tetszik, meg lehet szájkaratézni velem, érvekkel, ellenérvekkel, véleménnyel.
❤
Peace and Love...
Szerző: Maja Gabriella Mia
Fotó: Pixabay
Forrás: Kendő Ereje
