Az én nyaralásom


Mindenki megérdemel pár nap pihenést az évben. Ebben szerintem mindenki egyetért. Kis kikapcsolódás, amikor a szürke hétköznapokból, a mókuskerékből végre kiszabadul az ember. Van aki a vízpartra, van aki az erdőbe vágyik ilyenkor. Sokan vagyunk, sokféle álmokkal.


Nekem is van egy hobbim. Én raftingolni járok évente egyszer. Kuporgatok egész évben, teszem a 200 forintokat egymás mellé egy kis üvegbe. Túlórázom állandóan, a családomat és a barátaimat hanyagolom, akiket meg is bántok azzal, hogy már megint nem érek rá. Mert dolgozom, vagy épp hulla fáradt vagyok. Lemondok dolgokról, csak hogy az a 3 nap összejöjjön minden évben. Nem elég, hogy néha küzdelem a hónap vége, hogy ne éhenhalás legyen, nekem meg ilyen költséges hülyeségeim vannak.

Tudom… De olyankor csak én vagyok, és a folyó. Drága dolog, bevallom, nagyon meg kell húzni a nadrágszíjat. Szállással, utazással, kajával nagyjából 50 ezerből szoktam kihozni a túrám. Többed magammal persze, mert ilyenkor az utazási költség, a benzin, a pályamatrica, minden több felé osztódik.

Nekem ez a 3 nap a pihenés egész évben. Amikor hulla vagyok a munkában, már jártányi erőm sincs, már beszélni is alig tudok, becsukom a szemem, a folyóra gondolok, a hegyekre, arra, hogy milyen az amikor a hideg víz belecsapódik az arcomba, gondolatban elhajolok egy kiálló ág elől, iszom a folyóból mert olyan kristálytiszta a víz. Szóval én évente egyszer iszonyú kínlódva, de össze szoktam hozni magamnak egy ilyet…


Már májusban hevesebben ver a szívem, hisz tudom, hogy indul a szezon, ami egészen szeptemberig tart.

Most itt állok 07.14-én. Megjött hétfőn a fizetésem, nagyjából meg is van a pénz a nyaralásomra… Ilyenkor szoktam küldeni az emailt, hogy megyek, mehet a foglalás…


Idén mégsem megyek nyaralni. Hetek óta forgatom a fejemben a gondolatokat. Úgy döntöttem idén a kis spórolt dugipénzemet egészen másra fogom használni.
Valahogy, jobban meg szoktam hallani az emberek segélykiáltását mint az átlag ember. Már hozzászoktam hogy hülyének néznek még a barátaim is, amikor nem elsétálok egy hajléktalan mellett, jobb esetben odavetek nekik egy kis aprót, hanem lehajolok és megkérdezem mit hozhatok. Nyáron például egy kis hideg innivalónak és gyümölcsnek nagyon tudnak örülni. Így egészen elképesztő emberekkel hoz össze az élet.

Itt van például Sanyika. Ő volt az első, aki elindította a vezér hangyát a fejemben…

Tériszonyos vagyok, gondot okoz a létrára másznom, de bizony néha ki kell festeni itthon. Szobánként és apránként, mert a munkadíj és az alapanyag drága mulatság. Egy vödör normális minőségű diszperzit 5000 ft ami elég például a konyhára. Sanyika vállalta hogy megcsinálja 2 nap alatt, ugyan nem ez a szakmája, de az 500 Ft órabéres ajánlatának nem tudtam ellenállni… Oké, hogy ugrik 15 ezer forintom a konyha projektre, de nem esek le a létráról és nem halok meg, nem töröm össze magam. Szóval Sanyika. Figyelmeztettek előre, vigyázzak Sanyikával, mert ha eljön dolgozni, ő néha a munkabér helyett ebédet kér, szóval felkészítettek. Én előre megfőztem, munkásember hús kell neki, szénhidrát meg kalória, nálam ez csirkepörköltöt jelent nokedlivel. Szépen meg is terítettem ebédidőben. Bujkáltam a nylon fólia alatt, megmelegítettem az ebédet, és hívtam, jöjjön velem ebédelni. Hát én még olyan kikerekedett szemeket életemben nem láttam… Hogy én tényleg leülök vele egy asztalhoz? Itt az én szemem kerekedett, nem értettem a kérdést. Sanyika ugyanis cigány… Vele nem szoktak egy asztalhoz ülni. Jobb helyeken kiteszik neki az ételt hogy ebédeljen meg – egyedül… Nem vagyok egy konyhatündér tegyük hozzá, finnyás se vagyok, én általában megeszem amit főzök. Sanyika is jóízűen megette amit a tányérra kitettem neki. Ebéd közben elmesélte, hogy minden munkát elvállal, mindenhez ért, mindent megcsinál. Nyáron fest, betonoz, füvet nyír, kapál, napszámos, télen havat lapátol, fát vág, meg amúgy közmunkás. Egy nagy fia van, és egy apró. Semmi sok gyerek, mosolyogva mondta, nem tudná eltartani őket, pedig szeretett volna nagy családot ő is és a felesége is de nélkülözésbe szegénységbe nincstelenségbe nőtt fel, jövő és lehetőségek nélkül. Természetes, hogy a gyerekeinek jobb életet akar. Így ő minden munkát elvállal, amivel egy kis pénzt tud keresni becsületesen és tisztességesen (meg feketén). Mert ő ugyan úgy megveszi a gyereknek a Thomas-os hátizsákot mint amilyen a gazdag gyereknek van, ugyan úgy megveszi a gyereknek a színes ceruzát ha beledöglik is a munkába. Hogy miből? Mosolyogva mondta… Ő napközben nem eszik… A felesége csomagol neki minden nap 2 üres szelet kenyeret és 100 ft-ért vesz hozzá egy kávét. Ő azt eszi egész nap. Este ha hazaér a munkából meg azt eszi ami maradt, ha épp marad… Ha nem marad, akkor nem eszik. Nekem azóta jojózik ez a fejemben… A Sanyika. Aki amúgy már 2 éve dobbantott külföldre, rendes szorgalmas ember. Hamar talált munkát, szakmája is lett, és vissza se néz ebbe az országba. Igaza van. Itt csak a védőnő járt a nyakára, hogy rendesen nevelik-e a kicsit? Ő itt csak egy koszos cigány volt, akitől féltek hogy lop, akivel az alja munkát végeztették, aki közmunkán tengődött. Pedig mennyivel több lehetett volna. És ő még szerencsés mert adnak neki munkát…


Aztán látom Dórit, aki dolgozik, a férje is dolgozik, nevelik a különleges gyermekeiket (autisták, aspergeresek) és minden áldott nap megküzdenek a világgal. Miközben üres a hűtő, és nincs és nincs és nincs semmi! És semmi nincs! Nem munkanélküli, nem cigány, nem ingyenélő, becsületesen dolgozó emberek, akik nem keresnek annyit hogy éljenek, hogy megéljenek… Nem telik gyógyszerre nem telik rendes ételre nem telik semmire.


Ott van Évike barátnőm, aki 2 helyen is takarít, és sírva kért a minap kölcsön 1000 ft-ot, mert abból 3 napig eszik a gyerek (hagyok időt ezt felfogni, 1000-ft-ból 3 napig, gyerek eszik!!) Nem 5000, nem 10 ezret kért, hanem egy rongyos mátyást… Ételre. Egy doboz cigi többe kerül. Egy gyereke van, ketten nevelik, a férje mozgásképtelen egy munkahelyi baleset miatt, bejelentve nem volt jövedelem semmi és a lakást sem tudja elhagyni. De nem telik elsején egy kiló kenyérre, mert a fizetés majd csak 10-én érkezik és az még több mint egy hét…


Látom Magdi barátnőm bejegyzését, aki egy szociális szépségszalonban dolgozik. Azért, hogy azok az emberek akik próbálnak munkát találni, egy állás interjúra szégyen nélkül el tudjanak menni, és a munkaadó szemébe tudjanak nézni emelt fővel, és ne lehajtott fejjel. Magdi hajat vág és lelket ápol. És mit kér Magdi az ismerőseitől barátaitól, támogatóitól? BKV jegyet, hogy az a szerencsétlen ember legalább eljusson egy állás interjúra mert az a párszáz forintot sem tudja összeszedni, vagy a család nem eszik. Ha pedig megkapja az állást, akkor el kell jutnia valahogy munkába legalább az első fizetésig. És mit kér még Magdi??? ÉTELT!!!!! Mert éheznek az emberek. Mert nem telik ételre borzasztó sok családnál….


Döbbenet ami az országban megy. Döbbenet, hogy ezt mindenki hagyja. Döbbenet, hogy senki nem tesz semmit, senki nem csap az asztalra. Döbbenet, hogy mások helikoptereznek, az iskolákban nincs wc papír és szappan, de a kórházakban és az orvosi rendelőkben sem. Döbbenet, hogy mindenki csendben és némán tűr, és küzd a mindennapokkal. Beletörődik és beledöglik ebbe. Szavakat nem találok…
Tegnap ránéztem a kis befőttes üvegemre, amiben csücsültek a 100-asok, a 200-asok a huszasok, az ezresek az ötszázasok, de még egy új ötezres is figyel benne. Mindegyik bankóra emlékszem, ahogy belekerült, melyiknél miről mondtam le. Néha egy kávéról, néha egy vastag harisnyáról, hogy ne fázzak télen, néha egy ebédről. Az a vésztartalékom, a minden vagyonom, a nyaralási pénzem, az a rejtett tartalékom, amiről senki sem tud, és az ágy alatt rejtegetem a világ elől.


Ülök a konyhaasztalnál és a bevásárló listát írom. Nem a sajátomat, azt fejből tudom, hisz az én hűtőm is tök üres. Megettük az előző hónapban ami benne volt, a fizetés meg még csak most jött meg. Azt írom össze, hogy hol, kinek mire van szüksége. Nem luxus cikkek, élelmiszer. ÉTEL… Úgyhogy idén, ez lesz az én nyaralásom. És egy cseppet sem bánom. A folyóm pedig megvár. Ha Isten úgy akarja, jövőre majd eljutok…

img_2297.JPG

Szerző: Maja Gabriella Mia

Forrás: Kendő Ereje