A Kendő Ereje

Anyák az anyákért, a családokért és a társadalomért.... Mert a Kendőnek hatalmas ereje van!

Miszisz Morál a neten

Olvasom Miszisz Morál kezdeményezését a fészbukon, hogy csatlakozzam ahhoz a petícióhoz, amit a Pride betiltása mellett szervez. Miszisz Morál meg is indokolja, helyes és egyetlen járható moralitása teljes tudatában, hogy meg kell védenünk gyermekeinket ennek a rendezvénynek a káros hatásaitól. Hogy ez elferdíti a gyerek helyes irányú fejlődését. Mivel kialudtam magam, a rezignált görgetés helyett marad bennem annyi mazochizmus, hogy rákattintok a kommentekre is, bár eleve tudom, hogy mi vár ott rám. Látom, hogy Miszisz Morál, az abszolút igazság egyedüli birtokosaként, helyes moralitása teljes tudatában ismét, közli ország-világ előtt, hogy "ezeket" ott mind agyon kellene verni, az utcán.
Értem.

img_2233.JPG
1.) Szeretném tudtára hozni Miszisz Morálnak, hogy nincsenek közös gyermekeink. Ő az enyémet ne vonja bele a közös akolba, mert megítélésem szerint minden általánosságra épülő akol az én gyerekem helyes fejlődési irányát rontja el.


2.) Szeretném tudtára hozni Miszisz Morálnak, hogy sokkal ártalmasabbnak tartom a felvonulásnál azt a fajta agresszív véleménynyilvánítást, mely egysejtű agykapacitásánál fogva nem ismer el és nem tolerál más véleményeket, a magáét egyetlen igazként hirdeti, kötelező érvényűnek tartja, és az intoleranciája és ostobasága odáig fajul, hogy nyilvános agyonverésre szólít fel, miközben szűzmáriaként pislog szentsége biztos tudatában.


3.) Szeretném tudtára hozni Miszisz Morálnak, hogy a Pride-ot az elfogadás menetének tartom, épp az olyan gyökér egysejtűek kirekesztő viselkedése ellen, mint amilyen ő is.


4.) Szeretném tudtára hozni Miszisz Morálnak, hogy úgy gondolom, bárkinél, aki a másik ágyneműjében turkál vagy arra van ráfixálódva, hogy ki kivel mit csinál magánidejében; aki a másikhoz nem neutrális emberként, hanem szexuális irányultság alapján viszonyul (itt mondhattam volna más kategóriát is), annál baj van a gatyában. Javasolnék egy bazi nagy vibrátort beszerezni a frusztráció elkerülése végett.


5.) Szeretném tudtára hozni Miszisz Morálnak, hogy a világra és másságra nyitott emberként mind magamat, mind a tőlem különbözőeket egészségesnek tartom, hiszek a világ sokszínűségében, én bizony - vele ellentétben, minden igehirdetése ellenére - bízom Istenben, aki-ami mindezt tudatosan teremtette, nevetségesnek tartom a Szodoma-Gomorrha párhuzamot (hozzáteszem, nem is erről szól, de hát oda már extra interpretációs készség kellene), és még az ő egysejtűségét is el tudom fogadni, egészen addig, amíg nem teszi kötelező érvényűvé.


6.) Szeretném tudtára hozni Miszisz Morálnak, hogy ha úgy is gondolnám, hogy a Pride káros a gyerekekre nézve, akkor el tudnám kerülni a találkozást vele, hiszen körülhatárolt helyen, korlátozott időben jelenik csak meg. Azok a fajta álszent, farizeus szentfazekak viszont, akiket misziszmorálnak nevezek, minden bokorban, minden kicseszett helyen, bármelyik időpontban felbukkanhatnak, és azt a fajta mentalitást igyekeznek érvényesíteni, amitől a fiamat a leginkább óvnám: a fröcsögő gyűlölet, az intolerancia, a másság iránti zártság attitűdjét. Nem fogom tőlük sem óvni a gyerekemet, mert szeretném, ha megtanulná: ez az a világhoz való viszonyulás, ami lezár, korlátoz, butává tesz, behatárol és agressziót szül. Ez az a fajta világhoz való hozzáállás, ami a legmesszebb van Istentől. Ez az a fajta világhoz való hozzáállás, amitől az ő saját világa is szegényebb és kevesebb lesz. Ez az a fajta világhoz való hozzáállás, ami visszafele léptet - tanulja meg kezelni, és óvakodjon attól, hogy valaha is ebbe az állapotba kerüljön.
Szeretném mindezeket tudtára hozni Miszisz Morálnak, de tudom, hogy az égvilágon semmi értelme. Miszisz Morál annyira zárt és buta, hogy egy kukkot nem értene belőle. Szeretem elkerülni a misziszmorálokat.

Szerző: Varga Netti

Forrás: Kendő Ereje

A Kendő Ereje

A kendő amely takar, óv, melegít, sebet kötöz, könnyet töröl, összeköt. Családokat társadalmat segítő civilek oldala.

Friss topikok

Címkék

1941 (1) 2016-ban elhunytak (1) 2018 (1) 2018 választások (1) adakozás (1) adomany (1) adomány (2) adományozás (1) ajándék (3) akadálymentesítés (1) áldozatok (1) Aleppo (2) álláskeresés (1) Andorra (1) antibiotikum (1) anya (1) anyaság (5) anya születik (1) ápolás-gondozás (1) áram a kerítésben (1) aranyérem (1) Arany János (2) áruhitel (1) A walesi bárdok (1) Baba (1) bábaság (1) bakancslista (1) baleset (1) ballib (1) Balog miniszter (1) Bana (2) Bangóné Borbély Ildikó (1) barbárság (1) Bartók (1) beigli (1) bejgli (1) békesség (1) belső hang (1) beteg gyerek (1) bevásárlás (1) bírósági ülnök (1) Bíró Tünde (2) Bischitz Johanna (1) biztonsági őr (1) blogvers (1) bojkott HIT ellen (3) Bokros Lajos (1) bolhapiac (1) Bősz Anett (1) Bruck András (3) búcsú (1) Buda Ferenc (1) bunkóság (1) büszkeség (1) Buta (1) bűvös kocka (1) callcenter (1) CEU (3) Chuck Barry (1) cipő (1) civil (1) civilek (3) civil kurázsi (1) civil mozgalom (1) civil segítők (2) Colonel (19) cölöpteknős (1) család (1) családi történet (1) csalás (1) csángómagyar (1) Csányi Vilmos (1) csasztuska (9) csontkovács (1) csősz (1) csucson (1) cukorbetegség (1) Daru Ibolya (1) Dél -Pesti kórház (1) demokrácia (1) diktátor (1) dinnye (1) disznóvágás (1) Dobos Márta (1) dödölle (1) Dombovári Edina (8) Doody Anna (1) drága fogászati kezelés (1) Duna (2) Ecetes sós (1) egészségügy (4) Egri Gabriella (1) elelnöválasztás amerika (1) életkép (8) elhízás (1) elismerés (1) Elképzelt (1) ellenzék (1) elmű (1) elmúlás (1) elsős gyerek (1) elszegényedés (1) elutazik (1) elvált nő (1) elvándorlás (1) elveszett (1) emberiesség (1) emelőszerkezet (1) emlékek (4) emlékkönyv (1) energia (1) Erdély (1) Erdős Virág (1) érettségi (1) Erzsébet utalvány (1) Eugenia S. Lee (1) Év (1) évértékelő (2) Facebook (1) fájdalom (1) fakivágás (1) falusi iskola (1) farkastörvények (1) farsang (1) Fehér Kendő Mozgalom (1) fehér szivárvány (1) fejlődés (1) feladat (1) felelősségbiztosítás (1) felvilágosítás (1) feminizmus (2) férfi-nő kapcsolat (1) FHT (1) fidesz (1) FKA jótékonyság (1) fog (1) fogorvos (1) Frumósza (3) Füredi Ferenc (4) futball (1) fűtetlen lakás (1) Futrinka utca (1) Gabriella P. (8) Gál Éva (1) génmanipulált élelmiszerek (1) Geszt (4) glifozát (1) Góbé (1) gólya (1) Gorka (1) gyász (1) gyerekek (2) gyereklélek (1) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (1) gyermeki szeretet (1) gyermekjogok (1) gyermekvédelem (2) gyomírtó (1) gyujtes (1) gyűlöletkeltés (1) hajléktalan (2) hajléktalanság (7) Hajléktalan Karácsony (1) hajléktalan nő (2) hála (1) halál (1) hálapénz (1) halloween (2) halottak napja (3) Handó Tünde (1) Harcos Katalin (1) haza (1) hazaszeretet (1) Hermányi Judit (1) hideg (1) hontalanság (1) horgolt takaró (1) hormonzavar (1) hősök (1) Hosszú Katinka (1) Hrabovszki Megai Oktávia (1) humor (14) idős kor (1) Igazgyongy alapitvany (1) illebaralizmus (1) Illyés Gyula (1) imalánc (7) iskolarendszer (1) jam (1) javasasszony (1) jobbik (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) Jótékonyság (1) júdás pénz (1) Kaczvinszky Barbara (3) kannibalizmus (1) karacsony (1) karácsony (17) karácsonyi 10ezer (1) karambol (1) kék táblák (1) kendő (1) Kendő Ereje (1) képek (2) kerekes székes közlekedés (1) keresztszülő (1) Kerezsán László (1) kisfilm (1) Kisné Szivcsovics Nikolett (1) kistelepülés (1) Kocsis Eszter (15) Kolbe Gábor (1) kommunikáció (1) Koncz Gábor (1) könyvcsomagolás (1) kórház (1) kormányablak (1) környezettudatosság (1) korrupció (1) Kossuth-tér (1) kovács mesterség (1) középosztály (1) közfoglalkoztatás (2) közfoglalkoztatási törvény (1) közgazdaságtan (1) közlekedési káosz (1) közlekedés kultúra (1) közöny (2) közösségi média (1) köztársaság (1) kreatív (1) kreativ (2) külföldi munka (2) Kunhalmi Ágnes Gurmai Zita (1) kút (1) Lackfi János (1) Lang Alex (2) látogatás (1) lecsúszás (1) lélekemelő (1) Lendvai Ildikó (2) libsi (1) Ligeti György (1) Lisztmayer János (1) Lovas Gábor (5) Lovas Zoltán (7) Luca nap (1) Madarász Anna (10) maffia (1) magány (2) magyar népmese (1) Maja Gabriella Mia (37) maraton (1) március 15. (4) Máté László (1) Máthé Kriszta (3) Medveczky Ilona (1) megkerült tárca (1) menekülés (2) menekült (2) Menyecske (1) Mérei Böbe (29) mese (1) Mészáros Sunyo (1) migráncs (1) Mikulás (1) mindennapi jóság (3) Momentum (1) mosogep (1) mosógép (1) motiváció (2) motoros baleset (1) Mowat Farley (1) múlt-jelen (1) multikulti (1) múlt század (1) munkahelyi dress code (1) munkanélküliség (1) munkaöröm (1) muszlim (3) Nagybárkány (4) nagyszülő (1) napi bunkóság (2) napi jóság (1) nélkülözés (1) nemzeti konzultáció (1) népszavazás bojkott (2) Netti festmények (1) ne görcsölj! (1) női sors (1) női tulajdonságok (1) nők (1) nőnap (1) Nótár Ilona (1) novella (1) nyaralás (1) nyári káposzta (1) nyári recept (1) nyilt levél (1) nyugdíjas nő (1) O1G (1) okmányiroda (1) oktatás (2) október 23 (1) olimpia (2) olimpiai népszavazás (1) önkéntes (1) öreganyó (1) óriás takaró (1) ősz (1) ötlet (1) ovoda (1) óvodások (1) padlás (3) pályázat (1) Pancho aréna (1) Papp Réka Kinga (1) Parászka Boróka (1) paraszti élet (1) pártok (1) pártpolitika (1) pedagógia (1) Pelsőczi Gergely (1) petíció (1) Pető Szabina (2) piac (1) Pilatus (1) plakát (2) pletyka (1) Póka Laci (1) politika (1) posta (1) pride (1) pulyka (1) Pusztavám (1) Putyin (1) Radányi Gerendai Ilona (6) Radányi Grendai Ilona (1) rák (1) Rákellenes Liga (1) rákkutató roma orvos (1) raklap ágyás (1) rászoruló (1) Rászorulók karácsonya (1) recept (4) régi családi történet (1) régi szakmák (2) rendőr sorfal (1) repülőroncs (1) rokkant ellátás (1) rokkant munkavállaló (1) roma (1) rongyszőnyeg (1) Rubik Ernő (1) Sándorné Kósa Brigitta (20) Sándor Bogi (1) Sándor Klára (1) segítőkészség (2) segítség (1) Shepherd Juhász Zoli (1) Simicska (1) SNI (1) sorosbérenc (1) Soros György (2) sportpark (1) stadion (1) Sukoró (1) Süti recept (1) Swimathon 2017 (1) szabadfogas (1) szabadság (3) szabaság (1) Szabó Andrea (1) Szabó Tímea (1) szakmák (1) Szalai Kriszta (3) szánkózás (1) Szász Emese (1) szegénység (8) szégyen (1) székely (1) Szél Bernadett (1) Szent Patrik nap (1) szerelem (1) szeretet (4) szeretet lángja (1) szexeducatió (1) szexuális bantalmazas (1) szexualitás szexuális nevelés (1) Szigetszentmiklós (2) Szilágyi Tibor (1) szinező (1) szivárvány (1) szociális erzekenyseg (1) szocpol (2) szocpolos ház (1) szögesdrót kerítés (1) Szókratész (1) szolgáltatás (1) szövés (1) születésnap (3) szülői szeretet (1) tajgetosz törvény (1) Takácsné Kriszta (2) talált telefon (1) tanácsadó (1) tanévkezdés (1) tankönyv (1) tanulas (1) tanulságos mese (1) tanyavilág (1) társadalom (1) TASZ (1) tavasz (1) tavaszi szünet (1) tehetség gondozás (1) tél (2) telefon (1) téli napforduló (1) temető (1) természet (1) terry black (1) testkép (1) testkép szégyenítés (1) tiltakozás (2) tini-kor (1) tisztelet (1) Tököl (1) tolvaj (1) tömegközlekedés (1) tornaterem (1) törvény (2) Tóth Kata (4) Tóth Sándor (1) trolivezető (1) Trump (1) tüntetés (1) Tüntetés naptár (1) Ujhelyi Sándor (6) újrahasznosítás (1) új év (1) ülnök (1) ünnep (3) ürge jelenség (1) Utcáról Lakásba Egyesület (1) Vajna Tímea (2) választás 2018 (2) valentin nap (1) vállalkozói igazolvány (1) vallás (1) vallási jelképek (1) várandós (1) Varga Andrea (1) Varga Netti (15) Vekerdy Tamás (1) vélemények (1) vereség (1) Verlaine (1) vers (7) vidék (1) videós bejelentkezés (1) Viharsarok (1) világmegváltás (1) vizes vb (1) Vona Gábor (2) Weöres Sándor (1) Zilling Ország Katalin (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása